Teljes ülésen  esztendők óta könyvritkaságnak számít az a határozat, amellyel mindenki teljes egészében egyetért. Viszont az sem mindennapi, hogy az Alkotmánybíróság teljes ülésén elfogadott elutasító határozatához a Taláros Testület 14 tagja közül négyen párhuzamos indokolást, heten pedig különvéleményt csatoljanak. A héten megtörtént. Ráadásként egy  „könnyedén” elfogadott határozatot is kísérte  3 párhuzamos indoklás és  4 különvélemény. Íme.
 

ELUTASÍTVA
 

A kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 43. § (2) bekezdése, valamint a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.258/2014/7. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.
 

Előzmény: az indítványozó - felperes - korábban 8 órás munkaviszonyban állt, azonban munkaszerződését módosították és két cégnél 4-4 órás munkaviszonyban foglalkoztatták a továbbiakban. Gyermeke születését követően terhességi gyermekágyi segély iránti kérelmet terjesztett elő, amelyet az alperes - a kormányhivatal illetékes szerve - az egyik cég vonatkozásában elutasított, figyelemmel arra, hogy ott mindösszesen 316 naptári nap biztosítási jogviszonnyal rendelkezik. A hivatkozott rendelkezés értelmében az egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszony esetén a jogosultságot, azok időtartamát, az ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani.

Az indítványozó szerint mindez indokolatlanul hátráltja a gyermeket vállaló nők elhelyezkedését. Családalapítás előtt a szülő nem tud munkahelyet váltani, ugyanis az automatikusan azzal jár – amennyiben a munkahelyváltástól számított egy éven belül gyermeket szül –, hogy nem lesz jogosult az ellátásokra. Kifejti: a támadott rendelkezés sérti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogát, nem felel meg a szociális társadalom elveinek, az esélyegyenlőség, illetve az egyenlő bánásmód követelményének sem, ezért sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) és (5) bekezdésében, XII. cikk (1) bekezdésében, valamint a XIX. cikk (3) bekezdésében foglaltakat.
 

***
 

Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása szerint a jogszabályoknak elsősorban a tipikus élethelyzetekre vonatkozó magatartási szabályokat kell tartalmazniuk. Kivételes szabályokat megalkotása akkor várható el, ha az ezek alkalmazására okot adó élethelyzetek előre láthatók és viszonylag nagyszámú előfordulásuk is előre látható. Olyan jogszabály megalkotása nem várható el az Alaptörvényben biztosított alapjogokra tekintettel sem, amely kivétel nélkül minden sajátos körülményre figyelemmel van.

Jelen esetben azonban a kivételes helyzetekre a jogalkalmazók számára az általános szabályoktól eltérést biztosít az Ebtv. 50. §-ának (1) bekezdése, amely a jogosult megfelelő kérelme esetén lehetővé teszi terhességi-gyermekágyi segély megállapítását méltányosságból még abban az esetben is, ha a biztosított az ehhez szükséges biztosítási idővel nem rendelkezik. A panasz és az azt kiegészítő beadvány  viszont nem tartalmaz olyan adatot, amely arra utalna, hogy a panaszosnak nem volt lehetősége élni az Ebtv. 50. § (1) bekezdésében biztosított méltányossági kérelemmel vagy annak megkísérlése eredménytelen lett volna.

Az Alkotmánybíróság mindezekre tekintettel az Ebtv. 43. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította. A továbbiakban nem talált olyan okot sem, amelyre tekintettel a bírósági ítéletnek a jogszabálytól független, önálló megsemmisítését indokolttá és szükségessé tette volna, ezért a panaszt ebben a vonatkozásban is elutasította.  (AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról: IV/551/2015.)
 

***
 

A határozathoz Balsai István, Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre és Varga Zs. András párhuzamos indokolást, Czine Ágnes, Kiss László, Lenkovics Barnabás, Lévay Miklós, Salamon László, Stumpf István és Sulyok Tamás pedig különvéleményt csatolt. Íme!  

+

Balsai István: - Az alkotmányjogi panasz elutasításával egyetértek, ugyanakkor nem látom helyénvalónak a bírósági ítélet Alkotmánybíróság általi minősítését.

+

Juhász Imre: - Ha az Alkotmánybíróság határozataiban, illetve akár ennek nyomán, a jogalkalmazók gyakorlatában a jövőbe mutató metajurisztikus filozófiai fogalmak az indokolás alapvetéseként jelennek meg, az odavezet, hogy a pozitív jog szabályait, az alkotmányos elveket és alapvető jogokat félretéve, mindenki szabadon hivatkozhatna a saját filozófia megközelítése szerinti igazságosság szubjektív fogalmára. Ez végső soron anarchiát eredményezhetne. Összefoglalva: a hivatkozott filozófiai fogalomra való kétmondatos határozati hivatkozást kimondottan kontrapoduktívnak tartom.

Dienes-Oehm Egon: - Csatlakozom!

+

Varga Zs. András: - Álláspontom szerint ezért helyesebb lett volna, ha az Alkotmánybíróság megállapította volna, hogy a vizsgált esetben, amelyben az egyik jogviszony teljes munkaidőben való foglalkoztatásból úgy alakult át, hogy az anya a szülést megelőző több mint két éven át megszakítás nélkül biztosított volt, az Ebtv. 43. § (2) bekezdésének az az értelmezése áll összhangban az Alaptörvény L) cikk (2) bekezdésével, XV. cikk (2) és (5) bekezdésével és XIX. cikkével, amely szerint az előzetes biztosítási idő szempontjából terhességi-gyermekágyi segélyre jogosultságot kell megállapítani mindkét részfoglalkozásnál. - Az egészségbiztosítási szerv az Alaptörvény 28. cikkével összhangban álló eredményre vezető értelmezést az Ebtv. szabályainak szoros megtartása mellett oly módon is alkalmazhatta volna, hogy a panaszos kérelmét méltányossági kérelemnek is tekinti az Ebtv. 50. §-a (1) bekezdésének alkalmazásával. Ennek megfelelően az ítéletet meg lehetett volna semmisíteni.

+

Czine Ágnes:  - Az Alkotmánybíróságnak alkotmányos követelményt kellett volna megállapítania a támadott bírói döntés megsemmisítésével egyidejűleg. Ennek révén a bíróságnak a megsemmisítés folytán – a Pp. 361. § c) pontja alapján – megismétlésre kerülő eljárásban az alkotmányos követelménynek megfelelően kellett volna eljárnia. Álláspontom szerint e rendelkezések révén az Alkotmánybíróság orvosolni tudta volna az indítványozót ért szubjektív jogsérelmet.

+

Lenkovics Barnabás: - Álláspontom szerint a támadott bírósági ítélet alaptörvény-ellenes, ezért azt az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie. Úgy vélem ugyanis, hogy a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 6.M.258/2014. számú ügyben hozott ítéletében nem ismerte fel az ügy alapjogi vonatkozásait, s azok figyelmen kívül hagyásával hozta meg döntését. Az Alaptörvény formális rendelkezéseinek és értéktartalmának nemcsak a jogrendszer egészét kell áthatnia, hanem annak a jogviszonyok sokrétű és bonyolult összességében is érvényesülnie kell.

- Elismerem, hogy mai jogunkban az eddig sem könnyű jogalkalmazói feladat tovább nehezedett. Az alkotmányosság (és az alapjogi jogvédelem) érdekében az egyes jogágazati normák „elé kell olvasni” a teljes Alaptörvényt [R) cikk; 28. cikk]. Figyelemmel kell lenni az Európai Unió jogrendjére is [E) cikk] és a nemzetközi jog normáira is [Q) cikk]. Egy feladat nehézsége azonban nem jelenti annak megoldhatatlanságát. Erre kívántam rámutatni jelen különvéleményemben.

Sulyok Tamás: - Csatlakozom!

+

Salamon László: - A határozattal nem értek egyet. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az indítványozó panasza alapján azt kellett volna vizsgálnia, hogy a diszkrimináció téves jogértelmezés, vagy a nem kellően árnyalt jogi szabályozás következménye. (Az indítvány mindkét irányban tartalmaz kérelmet.) Amennyiben az adott jogi szabályozás mellett más bírói döntésre nem volt lehetőség, úgy az Alkotmánybíróságnak pro futuro hatállyal meg kellett volna semmisítenie az Ebtv. 43. § (2) bekezdését, a jelen ügyben, és az ezzel azonos tényállású más ügyekben történő alkalmazási tilalom kimondása mellett. Amennyiben viszont az Ebtv. 43. § (2) bekezdésének többféle értelmezése is lehetséges – amit különféle tényállásokra is tekintettel nem tartok kizártnak –, akkor az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 46. § (3) bekezdése alapján a jelen ügyben a  tényállásra vonatkoztatva e törvényhelynek olyan alkotmányos követelmények szerinti értelmezését kellett volna meghatároznia, amely nem vezethet a jogszabály diszkriminatív, alaptörvény-ellenes alkalmazásához.

+

Stumpf István: - Az alkotmányjogi panasz elutasításával nem értek egyet, az indítványozó panasza megalapozott volt, ésszerű indok nélkül hátrányos megkülönböztetést eredményeztek számára a terhességi gyermekágyi segélyre való jogosultság feltételeit meghatározó törvényi előírások.

- Álláspontom szerint elvi szinten sem lehet igazságos eredménynek nevezni azt, ha más jogosultakhoz képest a panaszos nem alanyi jogon, hanem csak méltányossági kérelem benyújtásával, s annak nyomán méltányosság gyakorlásával, a hatóság kegyéből kaphatja meg (vagy nem) a vásárolt jogát. Kétlem, hogy ez felelne meg a Nemzeti Hitvallás „igazság[…] kiterjesztése” követelményének. Az Ebtv. 50. § (4) bekezdés a) pontja és 42. § (3) bekezdése értelmében tehát a panaszos méltányossági kérelme alapján igénybe vehető terhességi gyermekágyi segély összege maximalizálva volt, míg ha alanyi jogon járt volna, akkor nem lett volna felső határa, hanem a saját jövedelméhez igazodik. Az összegek magukért beszélnek, magyarázat sem kell hozzá, hogy a méltányosságból igénybe vehető ellátás nem tudta/tudja pótolni a jogegyenlőség biztosításával alanyi jogon nyújtott ellátást.

Kiss László: - Csatlakozom!

Lévay Miklós: - Csatlakozom!

ELFOGADVA

A  személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szabályainak – a 2011. évi CLVI. törvénnyel történő módosítását megelőző – az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem adózása szabályai egységes értelmezéséről szóló 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata.

Az indítvánnyal érintett ügyben az elsőfokú bíróság ítéletével bűnösnek mondta ki a vádlottat folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, ezért őt halmazati büntetésül 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott saját nevében – és más, általa felkért személyek nevében – fémhulladék értékesítést folytatott a 2008 és 2011 közötti években anélkül, hogy tevékenysége után adót fizetett volna, így a költségvetést ÁFA, SZJA, EHO adónemekben mindösszesen 29 556 000 forint vagyoni hátrány érte. A vádlott az eljárás során arra hivatkozott, hogy a „hulladékiparban” köztudomású volt, hogy 800 000 forint értékhatárig adómentesen lehet fémkereskedelmi tevékenységet folytatni és nem volt tudomása arról, hogy erre az ingóértékesítés szabályai nem vonatkozhatnak.

Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat (KJE) arra az álláspontra helyezkedett, hogy az üzletszerűségre vonatkozó második és harmadik feltétel (azaz az általános forgalmi adó hatálya alá bejelentkezés és az adó levonás jogának megnyílta), olyan szorosan egymásból következik, hogy a második hiányában a harmadik vizsgálata fel sem merülhet, ugyanis „következetes jogértelmezés nem alapul fikción (ha bejelentkezett volna, akkor a mentességet választotta, illetve választhatta volna). Annak a körülménynek a megítéléséhez tehát, hogy az Szja. tv. vonatkozásában az ingóértékesítés üzletszerűnek minősül-e vagy sem, külön adózik-e vagy összevontan, nincs jelentősége annak, hogy az adott adóévben mekkora összegű volt a forgalom, mert az áfakörbe történő bejelentkezésnek meg kell (meg kellett volna) előznie az alanyi adómentesség választását. A KJE végkövetkeztetése szerint normaelkerülés esetén fel sem merülhet az Szja. tv. 58. § (8) bekezdése szerinti hármas feltétel formális együttes alkalmazása, mert az ellentétben állna a szabályozás céljával, amely az üzletszerű ingóértékesítéseket szigorúbb szabályok szerint adóztatja. Nem lehet ugyanis helytálló az a jogértelmezés, melynek révén a törvénnyel szembe helyezkedő ügyfél kedvezőbb adójogi helyzetbe kerül, mint a jogkövető.

Az indítványozó bíró szerint az eljárás hátteréül szolgáló ügyben a költségvetési csalás bűntettével vádolt, évek óta fémhulladék gyűjtést végző vádlott ingóértékesítési tevékenységét a személyi jövedelemadóról szóló törvény ingóértékesítésre vonatkozó szabályai szerint folytatta, holott arra az elsőfokú bíróság ítélete szerint az Szja. tv. önálló tevékenységből származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseit kellett volna alkalmazni.

A jogegységi határozat figyelmen kívül hagyta a 2011. december 31-i módosítás előtti Szja. tv. 58. § (8) bekezdésének azt a speciális feltételét, amely alapján az üzletszerű átruházás feltétele az is, hogy a magánszemély áfa-körbe szabályszerűen belépett, és megnyílt az adólevonási joga. Továbbá, a visszaható jogértelmezés visszaható jogalkotásnak is minősül, mert a jogegységi határozat a bíróságokra nézve kötelező.
 

***
 

Az Alkotmánybíróság megalapozottnak találta a bírói kezdeményezést. Indokolása szerint a jogegységi határozat meghozatalakor a Kúria túllépte a jogegység biztosítására vonatkozó alaptörvényi felhatalmazás kereteit és elvonta a törvényhozói hatalmi ág jogkörét, ami az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésének sérelmét eredményezte.

Többek között megállapította: a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szabályainak – a 2011. évi CLVI. törvénnyel történő módosítását megelőző – az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem adózása szabályai egységes értelmezéséről szóló 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat alaptörvény-ellenes, ezért azt 2014. január 4-ére visszaható hatállyal megsemmisítette. A testület egyúttal elrendelte a jogegységi határozat alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát is. (AB határozat jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről: III/1637/2015.)

A határozathoz Dienes-Oehm Egon, Kiss László és Varga Zs. András párhuzamos indokolást, Czine Ágnes, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla és Sulyok Tamás pedig különvéleményt csatolt. Íme!  

+

Dienes-Oehm Egon: - Megítélésem szerint az abban való állásfoglalás, hogy a bíróságok jogfejlesztő tevékenységük kifejtése során a hatalmi ágak elválasztásának és a jogállamiság elvét tiszteletben tartották-e, mindig az adott eset körültekintő, a jogági szabályok sajátosságaira is figyelemmel lévő vizsgálatán alapulhat. Alkotmányossági aggályt alapvetően ott látok, amikor az értelmezés eredményeként előálló tartalom túllép a szöveg által kijelölt tartományon, valójában tehát jogalkotás történik, miként a jelen esetben is.

+

Kiss László:- Az Alkotmánybíróságnak a jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítását és ex tunc hatályú megsemmisítését az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének jogállamiság-klauzulájából levezethető tiltott visszaható hatályú szabályozás tilalmára kellett volna alapítania.

+

Varga Zs. András: - Nem értek egyet a többségi határozat indokolásának a bírói jogértelmezés határaira vonatkozó álláspontjával, különösen az indokolás [46]–[48] bekezdéseiben írtakkal. Az Alaptörvényből éppen a többségi határozattal ellentétes álláspont következik: minden norma értelmezésre szorul, a jogszabályok egyre növekvő száma és bonyolultsága ezt az értelmezési igényét folyamatosan növeli. Az ütköző ítéletek a kúriai értelmezést konkrétan is szükségessé tették. Az értelmezési igény tekintetében pedig a Kúria kifejezetten az Alaptörvénnyel összhangban álló álláspontot foglalt el.

+

Czine Ágnes: - Álláspontom szerint a Kúria jogegységi tanácsa alappal indulhatott ki abból, hogy a jogegységi határozatban értelmezett norma büntetőjogi relevanciával nem bír. A jogegységi határozat indokolása tartalmazza is, hogy „[s]emmilyen nem büntetőjogi jellegű normán nem kérhető számon, hogy jogsértő magatartást feltételezve fogalmazza meg a norma hipotézisét”. Mindezek alapján, úgy gondolom, hogy a KJE-ben értelmezett – keretdiszpozíciót kitöltő – norma nem minősül büntetőjogi normának.

- A KJE alkalmazása elsődlegesen közigazgatási ügyszakban merül fel. A KJE – mint keretdiszpozíciót kitöltő norma – büntető ügyszakban történő alkalmazására az 1/1999. BJE-ben foglaltak szerint lenne lehetőség, amely azonban a KJE visszaható hatályát kizárja. Emellett, a büntetőjogi felelősségre kiható és súlyosabb büntetést eredményező új norma visszamenőleges alkalmazhatóságát a büntetőjogi legalitás alkotmányos elvei (nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege) is kizárják. Ebből következően nem értek egyet azzal, hogy az Alkotmánybíróság a KJE megsemmisítéséről rendelkezett.

+

Lenkovics Barnabás: - Álláspontom szerint a támadott KJE nem alaptörvény-ellenes, ezért azt az Alkotmánybíróságnak nem kellett volna semmisítenie és éppen a jogbiztonság védelmében, a lezárt jogviszonyok felülvizsgálatát sem kellett volna elrendelni.

- A törvény tartalma nem ellentétes a jogegységi eljárásban vizsgált előírással. „A jogalkotó feltehetőleg azzal szembesült, hogy nem valódi feltétel egy olyan jogszabályi előírás, aminek betartása az adózó elhatározásától függ, és ez a jogszabály céljának érvényre juttatását veszélyeztetheti”. Mindebből tehát az következik, hogy a Kúria által elfogadott értelmezés a jogszabályból már korábban is levezethető volt, és a jogszabály-módosítás ezt a jogértelmezést pusztán kétséget kizáróvá tette. Mindezekre tekintettel álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak a KJE-t nem kellett volna megsemmisítenie és éppen a jogbiztonság védelmében, a lezárt jogviszonyok felülvizsgálatát sem kellett volna elrendelnie.

+

Pokol Béla: - Az Alaptörvény 37. cikkének (4) bekezdése a költségvetést, az adónemeket stb. érintő törvények Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát korlátozza számunkra, de itt ez fel sem merül. Itt épp az egyik ilyen törvény – az Szja. – egyik rendelkezésének egy Jogegységi Határozattal szembeni védelméről van szó, és nem e törvény Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatáról. Így téves álláspontnak kell minősíteni azt az indokolási érvet, hogy itt valóban felmerült a tiltott tárgy kérdése, és ettől csak azért lehetett most eltekinteni, mert az adott esetben nem törvényről, hanem csak egy ezt érintő jogegységi határozatról volt szó. Ez az érvelés csak összekuszálja az alkotmánybírák számára tiltott tárgyat jelentő szabályozási tárgy terjedelmét, és ez a jövőben bonyodalmakhoz vezethet.

+

Sulyok Tamás:  - Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének első pontjában megfogalmazott jogkövetkezménnyel, a Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat  megsemmisítésével, az Abtv. 45. § (6) bekezdésében foglaltak vizsgált ügyben való alkalmazásával, a jogerős bírósági határozattal befejezett büntető eljárások felülvizsgálatának az elrendelésével sem.

- Összegezve az álláspontomat úgy vélem: a jelen ügyben nem fogadható el a formális, pusztán nyelvtani interpretációra alapított értelmezés.  Az Szja. tv. 58. § (8) bekezdését a jogalkotó jogkövető magatartásra alkotta, ez tükröződik a norma nyelvi megformálásában. Ezért fordulhatott elő az, hogy a puszta nyelvtani értelmezés egyes esetekben (nem jogkövető magatartást tanúsító személyek esetében) „abszurd” eredményre vezetett. Ilyenkor a céltételezéses (teleologikus), illetve a rendszertani értelmezés keretében kell az eljáró bíróságoknak megvalósítaniuk az Alaptörvény 28. cikkében előírt azon kötelezettséget, hogy a jogszabályt a józan észnek, a közjónak, erkölcsnek és gazdaságosságnak megfelelő tartalommal kell alkalmazni.

- Egyetértve a Kúria KJE-ben kifejtett álláspontjával magam is úgy látom, hogy alapvető jogállami elvekkel lenne ellentétes, ha a törvényes előírásokat figyelmen kívül hagyó jogalany egy adminisztratív kötelezettség önkényes megszegésével, az előírt bejelentkezés elmulasztásával a törvényi rendelkezés célját meghiúsíthatná. E ponton a tételes jogi norma tartalmának a hivatkozott törvényi rendelkezésekkel együttes és az alapelvi szintű szabályokkal összhangban álló jogértelmezés útján való megállapítása nem lép túl a jogalkalmazói jogértelmezés alkotmányosan még elfogadható keretein. Mindezek alapján véleményem szerint a Kúria a KJE-ben nem alkotott jogot, nem sértette meg sem a hatalommegosztás elvét, sem a jogbiztonság alaptörvényi követelményét, ezért a többségi határozat rendelkező részének egyik pontját sem támogattam.