Az egyházak ellenzik az új népszámlálási törvényt
A katolikus, református és evangélikus egyház megütközéssel értesült az október 5-én elfogadott népszámlálásról szóló törvény szövegéről, mert a jogszabály szerint nem kérdezhetik meg a 2011-es népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozást. Emlékeztetnek arra is, hogy Magyarországon 1870 óta, a kommunista rezsim időszakát leszámítva mindig szerepelt ez a kérdés a népszámlálási kérdőíveken.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közleménye szerint: tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök néhány napja visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra az elfogadott törvényt, a három egyház vezetői a döntéshozók figyelmébe ajánlják, hogy a 2011-es népszámlálás kérdőívén szerepeljen a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdés.
Emlékeztetnek arra is, hogy Magyarországon 1870 óta, a kommunista rezsim időszakát leszámítva mindig szerepelt ez a kérdés a népszámlálási kérdőíveken, így érthetetlennek tartják, hogyan merülhetett fel egyáltalán a felekezeti hovatartozásról szóló kérdés elhagyásának ötlete. A 2001-es népszámláláson anonim és fakultatív módon, a legszigorúbb adatvédelem mellett 9 millió ember nyilatkozott érdemben erről a kérdésről.
A közlemény szerint emellett a 2008. évi zárszámadási törvényben érintett közoktatási kiegészítő normatíva egyenlegével kapcsolatban az egyházak elfogadhatatlannak tartják, hogy egy frissen benyújtott bizottsági módosító indítvány szerint a jelenleg érvényben lévő törvények megkerülésével egy későbbi kormányrendeletben akarja szabályozni ezt a kormány. Az egyházak és a kormány között, ellentétben a módosító indítvány indoklásával nem született semmiféle megállapodás ebben a kérdésben. Az egyházak továbbra is elfogadják az Állami Számvevőszék megállapításait a zárszámadási törvénnyel kapcsolatban, amint azt közös levélben október 16-án Bajnai Gordon miniszterelnöknek megírták. Várják a kormány érdemi állásfoglalását az ott leírtakkal kapcsolatban.







