Elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin

Életének kilencvenedik évében vasárnap este Moszkvában elhunyt Alekszandr Szolzsenyicin.

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin 1918. december 11-én Kiszlovodszkban született. Rosztovban járt egyetemre, majd katonaként szolgált a II. világháborúban. Egy magánjellegű levele miatt, amelyben Sztálint bírálta, 1945-ben letartóztatták. Tizenegy évvel később rehabilitálták. Ezt követően kezdett írással foglalkozni, legfőbb műveiben a  munkatáborokban szerzett élményeit dolgozta fel, mint az Ivan Gyeniszovics egy napja című alkotásában, majd A Gulag-szigetcsoport című regényében.

Szolzsenyicin élesen  bírálta a szovjet rendszert, művei a hatvanas évektől inkább külföldön jelentek meg, mintsem hazájában. Munkásságát 1970-ben irodalmi Nobel-díjjal ismerték el, de a Szovjetunióban kegyvesztett lett: 1974-ben megfosztották szovjet állampolgárságától, és kiutasították az országból.

Ezután Svájcban, Németországban, majd az Egyesült Államokban élt és alkotott. Oroszországba 1994-ben tért vissza.

Forrás: hvg.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!