Felszentelték a Szomszédok című sorozatból is ismert gazdagréti templomot

Huszonhat évvel a templom alapkőletétele után felszentelték hazánk legismertebb lakótelepi templomát. A Budapest XI. kerületében levő Szent Angyalok-templom szentelési szertartását Erdő Péter bíboros végezte október 1-jén – adta hírül a Magyar Kurír.

kdnp.hu – Magyar Kurír

 

Az 1990-es alapkőletételt követően a félkész, de már misézésre alkalmas templomot 2002-ben Erdő Péter elődje, Paskai László bíboros megáldotta, így már akkor birtokba vehette a plébánia közössége a liturgia céljaira, azonban a templom teljes berendezése idén készült el, így kerülhetett végre sor a felszentelésre.

Erdő Péter bíboros. esztergom-budapesti érsek szentbeszédében felidézte a templom történetét: „A gazdagréti plébánia temploma sok év fáradozása árán végre készen áll előttünk. Ezt a gyönyörű hajlékot most a Szent Angyalok tiszteletére szenteljük. Ez a lakótelep 1984-től népesedett be. Ekkor még templom nem épülhetett. Az 1980-as évek végén Lipp László atya, aki akkor kelenföldi káplán volt, beleszeretett a gondolatba, hogy ebben a festői környezetben templomot kell építeni. De persze a munka alapját az akkor szerveződő hívő közösség jelentette. A majdani plébánia szervező lelkészévé a főpásztor László atyát nevezte ki. Eleinte a közösségi házban tartották a szentmiséket. 1990. március 30-án Paskai László bíboros úr letette az új templom alapkövét. De hosszú út vezetett még a templom felépüléséig. 1991-ben a főpásztor a szerveződő közösséget önálló lelkészséggé alakította, amely immár saját területtel rendelkezett. A lelkészség vezetője Lipp László atya lett. A templom építését a ’90-es évek végén a magyar kormány, a főegyházmegye és Újbuda önkormányzata támogatta. 2002-ben az épület tető alá került, de a teljes befejezés még váratott magára. Ezért akkor Paskai László bíboros úr csak megáldotta a templomot. Az ünnepélyes felszentelés szertartására akkor még nem került sor. A munkák folytatását a reális helyzethez közelebb álló, de így is igen impozáns épület befejezését, a 2013-ban kapott jelentős kormányzati támogatás tette lehetővé. Időközben 2009-ben elhunyt Lipp László atya. A nagy mű befejezését és a lelkipásztori konszolidáció felelős munkáját Szederkényi Károly prépost úr vállalta. A közösség fejlődésére való tekintettel 2010-ben az addigi önálló lelkészséget plébánia rangra emeltem, első plébánosának őt neveztem ki”.

A bíboros hozzátette: „Mostanra az épület elnyerte végső alakját, és a díszítés műve is kiteljesedett. Marko Ivan Rupnik világhírű mozaikművész alkotása díszíti a templom apszisát, a középpontban, mint a keresztény hit és élet középpontjában is Krisztus személye áll. Körülötte azonban a Szent Angyalok alakját látjuk. Balra a Dániel könyvében szereplő angyal tűnik fel, aki a lángokból megmenti a három ifjút a tüzes kemencében. Jobbra pedig Ábrahám látja vendégül a három vándor angyal képében megjelenő Urat. A baloldali hajó falán nemzetünk Szent Őrangyala látható, hiszen a Biblia elbeszélése szerint a népeknek is vannak angyalai. A Szent Koronát pedig – ahogyan a legenda tartja – Szent Gábriel arkangyal hozta el a magyarok első királyának. Ma imádkozunk azért, hogy ez az épület felemelje az ide belépők lelkét és szellemét, nemcsak az általános megilletődöttség és kellemes közérzet szintjéig, hanem az Istennel való találkozás magasságába. Ez az a cél, amire az ember élete irányul, ezért olyan nagyszerű, hogy ez a templom messziről is látható, és a lakótelep szürkeségéből kiemelkedve az ég felé mutat”.

A szentmisén koncelebrált Cserháti Ferenc esztergom-budapesti segédpüspök és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye számos papja; a szertartáson jelen volt Simicskó István (KDNP) honvédelmi miniszter, Budapest XI. kerületének országgyűlési képviselője; Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Latorcai Csaba (KDNP) kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Bagdy Gábor kereszténydemokrata főpolgármester-helyettes, Hoffmann Tamás, a XI. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!