„A szalézi rend mély fájdalommal tudatja, hogy hosszú, türelemmel viselt szenvedés után 2013. január 17-én a reggeli órákban életének 81., áldozópapságának 56. évében elhunyt Tarjányi Ferenc szalézi szerzetes pap.”
kdnp.hu
Ennyiről szólt a reggeli, rövid híradás. Már régóta betegeskedett, jó néhány éve a székesfehérvári papi otthon lakója volt, de szinte sosem volt egyedül, hívei egymásnak adták a kilincset.
Ahol csak megjelent, felbolydult körülette a világ. Zengő hangja, tekintélyt parancsoló termete, feltűnő sapkái, szeretetteljes szavai mindenhol meghozták a jókedvet. Ő aztán mindenkinek egy szentképet nyomott a kezébe. Ha egyszer bejutott egy hivatalba, ott minisztertől a portásig mindenki gazdagabb lett egy szentképpel, néha egy rózsafüzérrel, és persze néhány bíztató szóval.
Szentképet kaptak az utcán verekedő csibészek, a kirándulóbuszok utasai, és – a róla szóló anekdota szerint – a gyorshajtást nehezményező rendőrök is.
Igazából nem politizált, de személyes példamutatása, életvitele, közéleti aktivitása, híveiért, rendjéért, egyházáért folytatott fáradhatatlan küzdelme mindig közel hozta a KDNP-hez vagy a Lakiteleki Népfőiskolához, hisz rendszeres részvevője volt összejöveteleiknek.
Tarjányi Ferenc atya Kiskunfélegyházán született 1932. szeptember 14-én, első szerzetesi fogadalmát 1949-ben tette le Tanakajdon, majd 1957-ben örökfogadalmat tett. Pappá szentelése 1957. június 16-án volt Egerben.
„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt” – olvashatjuk János evangéliumában. Maradandó gyümölcsöt termett Ferenc atya is. Gondoljunk csak bele, hányan keresik most elő a tőle kapott képet, rózsafüzért!
Mi is gondoljunk rá imával, hogy mielőbb kerüljön Mestere és a szentek társaságába, kiket egész életén át propagált. És ahogy életében itt, a földön, most segítsen minket az égből!