Közel kétezer zarándok kísértében, rendőri felvezetés mellett indult el szombaton hajnalban Hajdúdorogról Máriapócsra a Szűz Mária-kegykép; az ereklye ötven kilométeres útja végén várhatóan este kilenc órára érkezik a szabolcsi kisvárosba. A kegykép ötven kilométer hosszú zarándokútja során Újfehértón, Érpatakon, Kállósemjénben és Nagykállóban áll meg.
Zadubenszki Norbert, a Hajdúdorogi Egyházmegye sajtószóvivője elmondta: a péntek éjjeli heves zivatar ellenére szombat hajnalra hatalmas tömeg gyűlt össze a templom környékén, az autóval és buszokkal érkező zarándokokat a rendőrök és polgárőrök segítették a közlekedésben és a parkolásban.
A templomba több százan zsúfolódtak be, a környező utcákban pedig körülbelül 1.500 zarándok várta a kegykép indulását. A Kocsis Fülöp püspök, miskolci apostoli kormányzó által vezetett menetet motoros rendőrök és úgynevezett krisztuskatonák kísérték el a város határáig, majd a képet felváltva viszik a vállukon a nyolcfős csoportok, köztük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai.
A kegykép ötven kilométer hosszú zarándokútja során Újfehértón, Érpatakon, Kállósemjénben és Nagykállóban áll meg, ezekre a helyszínekre ezreket várnak a szervezők. A közbeeső három további megállóban úti ikonokat áld meg a püspök; Zadubenszki Norbert szerint ezzel azt szeretné elérni az egyházmegye, hogy a Hajdúdorog és Máriapócs közötti út Mária-úttá váljon.
A Szűz Mária-kegyképet a máriapócsi bazilika felújítása miatt február 5-én szállították át gyalogos zarándoklattal a hajdúsági püspöki székhelyre. Hét hónapnyi távollét után szombat este érkezik vissza a kegykép a kisvárosba, ahol a görög katolikus bazilika előtti téren állítják ki, majd vasárnapi szent liturgia után helyezik vissza a felújított kegyoltárra. A kép ezután látogatható lesz, viszont a templomot a restaurálási munkálatok miatt csak 2010 októberében vehetik ismét birtokukba a hívek.
