Keresztény Kerekasztal Miskolcon

Kerekasztal beszélgetést szervezett a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének miskolci csoportja péntek este a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. A 137-ik KÉSZ fórum témája Európa és a kereszténység volt. A beszélgetés vendégei: Surján László, Európa Parlamenti képviselő, Hoffmann Rózsa, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának tagja és Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Intézet kutatásvezetője voltak.

Surján László elmondta: az unió alkotmányából kimaradt a kereszténység, ami ugyancsak mutatja a kereszténység háttérbe szorulását. Szerinte ezért is fontos a nyári uniós választás, hogy minél több keresztényi értékrendű képviselő kapjon helyet az Európai Parlamentbe. A képviselő szólt a gazdasági válságról is, szerinte a korlátlan profitéhség vezetett ide és az ország a legrosszabb megoldást választotta a hitelfelvétellel.

Nem jobb a helyzet az oktatásban sem - közölte Hoffmann Rózsa. A gyerekek ma már nem az általános műveltséghez szükséges ismereteket sajátítják el, a hangsúly áthelyeződött a kompetencialapú oktatásra - fejtette ki. Hozzátette: a pedagógusok is elveszítették hivatástudatukat.

kdnp.hu
Forrás: mikom.hu