Mégsem lesz katolikus iskola és óvoda Tatán

A győri egyházmegye visszalépett attól a tervtől, hogy katolikus iskolát és óvodát létesítsen Tatán, ezért a szerdai testületi ülésen az önkormányzat nem tárgyalja a kérdést, viszont támogatja a református egyház óvodaindítási igényét – közölte Michl József polgármester. A kereszténydemokrata politikus sajnálatát fejezte ki, mert értékteremtőnek ítéli a katolikus intézmények létrehozását, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a helyi képviselő-testület februári döntésével támogatta a keresztény szellemiségű iskolát és óvodát.

Korábbi sajtóhírekből ismert, hogy a Jázmin utcai iskolában két katolikus első osztályt, a Fazekas utcai intézményben két ötödik osztályt terveztek, felmenő rendszerben. Az iskolákban tartott fórumokon azonban a szülők kifogásolták, hogy csak az utolsó pillanatban tájékoztatták őket. A Jázmin utcai iskolában a csaknem kétszáz érintett családból 186-an nyilatkoztak a kérdésben, s 85 százalékuk nemmel voksolt a katolikus iskolára.
    
Sajnálom, hogy a hangos ellenzők túlkiabálták a keresztény iskoláért a maguk szelíd, ám határozott módján az iskola mellett állást foglalókat. A csöndes akaratot elnyomta a harci zaj – fogalmazott a polgármester a város honlapján közölt levelében, amelyben tudatta, a napokban nyolcszáz tatai aláírásával hitelesített kérést kapott a katolikus iskola és óvoda létesítése érdekében.
    
Michl József elmondta, kedden az önkormányzat illetékes bizottságai támogatták, hogy a tatai református közösség keresztény óvodát indítson a Kálvária utcai intézményben.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!