Mesterségek Ünnepe a Budai Várban

Huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Budai Várban a Mesterségek Ünnepét augusztus 17-től 20-áig.

Négy napon keresztül kézműves mesterek működő műhelyekben mutatják be a tradícionális népi mesterségek fortélyait, a közönséget is bevonva az alkotás folyamatában. A látogatók megismerhetik a fafaragók, gyékényszövők, kovács, fazekas, hangszerkészítő, szövő, hímző, kékfestő, csipkeverő, nemezkészítő, szíjgyártó, kerékgyártó, kádár, kosárfonó, tojásfestő, mézeskalács-készítő mesterségekkel. A népművészeti hagyományok egyszerű elemeit a gyerekek is kipróbálhatják. A mesterség bemutatók mellett a kézművesek népművészeti kirakodóvásáron kínálják eladásra portékáikat.

A színpadokon hagyományőrző magyar és külföldi énekesek, táncosok és zenekarok lépnek fel. Egész nap vásári komédia, utcaszínház, bábszínház, gyermekprogramok, esténként pedig táncház szórakoztatja a közönséget.

A résztvevők augusztus 20-án délután a mesterek felvonulásával és a Mátyás templom előtti ünnepélyes kenyérszenteléssel köszöntik Szent István Ünnepét.

Forrás: nesz.hu
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!