A Parlamentben köszöntötték a péntektől vasárnapig Bugacon tartandó negyedik Kurultáj, a hun és a türk tudatú népek hagyományőrző törzsi találkozójának mintegy száz külföldi meghívottját. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki az idei Kurultáj fővédnöke, rövid beszédében azt hangsúlyozta, a hónapok óta tartó előkészületek garanciát jelentenek arra, hogy színvonalas találkozót, törzsi gyűlést tartanak majd Bugacon. Fontosnak nevezte a részt vevő népek rokontudatát, amely megítélése szerint bizalmi tőkét is jelent.
Forrás: MTI
Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Kurultáj főszervezője elmondta, hogy az idei rendezvényre minden hun és türk tudatú nép elküldte a küldötteit. A rokonságtudat erősítését hangsúlyozva hozzátette: a részt vevő népek lelki egyesítésének központja Magyarország lehet a Kurultájjal.
Keskeny Ernő miniszteri biztos, a Külügyminisztérium kelet-európai és közép-ázsiai főosztályának vezetője hangsúlyozta: "a jelenlegi magyar kormány külpolitikai stratégiájával teljes mértékben összhangban van a Kurultáj szervezése, a keleti nyitás politikájának megvalósulását segíti, hozzájárul annak eredményességéhez". Elmondta, hogy az értékteremtő, a népek összefogását segítő rendezvény és annak szellemisége mintegy 140 millió embert érhet el a világon. A Kurultáj hagyományőrző rendezvényt az idén augusztus 10-12. között rendezik meg Bugacon, 24 nép képviselőinek részvételével.
Az első Kurultájt 2007-ben Kazahsztánban tartották meg, a másodikat 2008-ban a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán, a harmadikat 2010-ben Bugacon. A két évvel ezelőtti törzsi gyűlésen 150 ezer vendég fordult meg a rendezvény honlapjának (www.kurultaj.hu) tájékoztatása szerint. Az idei Kurultáj három napjának programjaira mintegy negyedmilliós közönséget vár a főszervező Magyar–Turán Alapítvány. A rendezvényen lovas-, agár- és sólyom-, valamint íjász- és harci bemutatók, lovasversenyek, továbbá zenei és versenyprogramok is várják az érdeklődőket.