Reformáció hónapja: Ökumenikus missziós nap, zenei fesztivál

Az Október a reformáció hónapja programsorozathoz idén országos interaktív Biblia-kiállítás is tartozik. A programok között szerepel ökumenikus missziós nap és a Művészetek Palotájában tartandó zenei fesztivál is.

A reformációra való emlékezés része ebben az évben a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) megalakulásának 65. évfordulója - mondta Budapesten szerdán Bóna Zoltán, a MEÖT főtitkára.

A Bibliával a mindennapokban elnevezésű programsorozaton több városban bemutatandó interaktív kiállításon pódiumra emelik a Bibliát, köré pedig két oldalt az Isten útja az emberhez és az ember útja Istenhez elnevezésű tárlatokon festményeket, fotókat, grafikákat tekinthetnek meg az érdeklődők és belehallgathatnak bibliai tárgyú zeneművekbe - erről a kiállítás szervezője, Bölcsföldi András beszélt. 

+

A MEÖT-nek tíz tagegyháza van, a református, az evangélikus, az unitárius, a metodista, a baptista, valamint a magyarországi ortodox egyházak. A MEÖT főtitkára a tájékoztatón megemlítette, hogy a szervezet szeretne szorosabb együttműködést kialakítani Magyar Katolikus Egyházzal, amely megfigyelőként vesz részt rendezvényein.

Forrás: MTI

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!