Sorsfordító év következik

Most amikor az egész ország és a magyar görögkatolikusság számára különösen is fontos, sorsfordító év következik, fontosnak tarjuk, hogy megszólaljunk. A magyar nemzet számára döntő időkben a magyar görögkatolikusság mindig is erőn felül vállalt felelősséget az ország polgárai sorsának jobbra fordítása érdekében, ez a történelmi tradíció ma is kötelez minket.

Hierotheosz Egyesület Elnöksége

Az elmúlt hónapok eseményei világosan megmutatták, hogy a gazdasági válságból való kilábalás nem képzelhető el lelki megújulás nélkül. Bízunk abban, hogy az országban végbemenő átalakulás a nemzetünk és az egyének lelki megújulását is elősegíti.

A Hierotheosz Egyesület üdvözli, hogy Magyarország kormánya az ország megújításának folyamatában kiemelten számít az egyházakra, azok közösségépítő szerepére, és büszkék vagyunk arra, hogy egyházunk, a Görögkatolikus Egyház hűen az évszázados hagyományokhoz kiemelkedő részt vállal az oktatási, a szociális, a társadalmi felzárkózás, a családok megsegítése területén.

A 2012-es év számunkra is a remény éve, mely cselekvésre ösztönöz, ezért jött létre 2011. szeptemberében Máriapócson a Hierotheosz Egyesület, mely felvállalja a görögkatolikus közéletiség gondolatát a nemzeti együttműködés jegyében.

A Hajdúdorogi Egyházmegye centenáriuma számunkra különösen is fontossá teszi a most kezdődő esztendőt. Emlékeztet minket arra a kötelezettségünkre, hogy keresztény emberként világi feladataink ellátása folyamán is tanúságot tegyünk meggyőződésünkről és az egész közösség javát előmozdítva álljunk helyt. Bízunk abban, hogy a görögkatolikus közéletiség és társadalmi felelősségvállalás gondolata közösségeinkben továbberősödik az egész magyar nemzet javára.

Máriapócs, 2012. Vízkereszt ünnepén

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!