Igazgató úr!

Két napja olvastam a Magyar Nemzetnek adott interjúját majd az ezzel kapcsolatos blog bejegyzését Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr rövid nyilatkozatával kapcsolatban amelyben a Szlovákia népszavazás eredményét üdvözölte a keresztény értékek és a normalitás szempontjából. Mindkettőben erőteljesen bírálja Semjén Zsoltot akit „egy magát hivatalosan kereszténynek állító politikusnak” nevez, ami nagyon is sértő mert azt sejteti, hogy ön nem tartja annak. Ez és még más kitételek vezettek arra hogy kifejtsem véleményemet az önnek nyilvánosság előtt megjelent gondolatairól, annak az odiumát is felválalva hogy esetleg én is bántó és sértő leszek önnel szemben. Ön arról beszélt hogy Semjén Zsolt szenvedést okozhatott sokaknak, akik a „normalitásból” kirekesztve érezhetik magukat. Ön viszont valószínűleg még több szenvedést okozott szintén sokaknak, többek közt piarista öregdiákoknak, amint ez a blogjára érkező válaszokból már kiderült.

Azt hiszem ugyanis, hogy jobb lett volna inkább az Egyház doktrínáját és gyakorlatát leszögeznie a házasság ügyében, amely mint tudjuk nem foglalja magában az „egyneműek házasságát”. A házasság és az ebből következő család és gyermekáldás az emberiség fenntarthatóságának záloga és egyben a szeretet egyik fontos fészke a világban. Az „egyneműek házassága” persze nem foglalja magában ezt a lehetőséget isteni szándék következtében. Hogy miért teremtett Isten homoszexuálisakat azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de bele kell törődnünk akaratába és szeretnünk is kell őket. És nem igaz hogy nem lehet elválasztani a bűnöst és a bűnt mert, az elsőt szeretnünk kell, a másodikat pedig elvetni. Így nem rekesztjük ki a homoszexuális embertársainkat és megértjük, ha szeretik egymást, de ezt a kapcsolatot nem nevezhetjük házasságnak.

Erről szól a társadalmi és politikai vita amely az USA-ból indult ki és most is folyik ott is, és Europában is. Több ország már törvénybe iktatta az egyneműek házasságának intézményét, mások pedig ellenállnak. Most a szlovákok vetették el ezt a lehetőséget, Magyarországon pedig a Parlament a kétharmados többség segítségével az Alaptörvénybe iktatta. Igazgató úr, én az ön helyében nem viccelődnék a kétharmados többséggel, mint írja „Bocsánat, már megint rosszalkodom”. Az ország egyik legpatinásabb és rangosabb iskolájának igazgatója ne „rosszalkodjon”, hanem vezesse a rábízott intézményt, nevelje diákjait és igazítsa el a beosztott tanárjait, ahogy ezt elődei tették, sokszor valóban vészterhes időkben ezer veszély között és a börtöntől sem riadva vissza, de mindig az igazságot és a krisztusi tanitást hirdetve, és nem a manapság divatos bal-liberális maszlagot, ahol minden relatív vagy ahogy ön írja „bonyolult és összetett”. Szomorúnak tartom tehát, hogy ezekben az irásokban nincs igazi támpont, fogódzó, csak ilyen kifejezések, hogy „én ugy érzem”.

Franciaországban élvén arra kell gondolnom, hogy mit mondana minderre az a millió tüntető, akik az utcára vonultak az egyneműek házasságának bevezetése ellen és nem csak egy alkalommal. De persze a baloldali hatalom nem vette figyelembe véleményüket, mint ahogy a különféle egyházak véleményét sem, amelyek egyöntetűen kérték a törvényjavaslat visszavonását. Zàrojelben jegyzem meg, hogy általános vélemény szerint a legvilágosabban a zsidó főrabbi fogalmazta meg vallásuknak álláspontját, amely természetesen megfelel a mienknek.

Igazgato úr! Csak remélni merem, hogy meg fogja érteni egy piarista öregdiák lelki szenvedését irásait olvasván. De a baj már megtörtént és nehéz belátni, hogy miként lehetne orvosolni. Én azt javasolnám hogy üljenek le Semjén Zsolttal és beszéljék át a dolgot igazi krisztusi és piarista szellemben. Ne maradjanak ebben az áldatlan helyzetben, amely egy valódi botránykő. Ön a sértő fél, öné a kezdeményezés felelőssége. És kérem értesítsen, ha ez megtörtént, hogy az én lelkem is megnyugodjon.