Több ezer vallásos fiatalt várnak a baranyai megyeszékhelyre az október 23. és 25. között tartandó ökumenikus taizéi találkozóra – tudatta a Pécsi Egyházmegye kommunikációs referense a Magyar Távirati Irodával.
EFazekas Orsolya tájékoztatása szerint a három napban nemcsak Magyarország különböző részeiről, hanem Európa sok országából is több ezer 16-35 év közötti fiatalt várnak, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A résztvevők többször osztanak majd ételt Pécsett, emellett délutáni műhelyfoglalkozásokon vesznek részt, a közös imáknak pedig a városi sportcsarnok ad helyet. A kommunikációs referens kiemelte: utoljára húsz évvel ezelőtt rendeztek taizéi találkozót a baranyai megyeszékhelyen.
A nemzetközi találkozókat minden évben más helyszínen megszervező ökumenikus szerzetesközösség a burgundiai Taizé településről kapta a nevét. A közösséget 1940-ben ott alakították, eredetileg azzal a céllal, hogy segítsék a megszállt Franciaország üldözötteit és menekültjeit. Mivel a közösség létére 1942-ben a Gestapo fényt derített, elhagyták Franciaországot, és a háború végéig Svájcban húzták meg magukat. A közösség 1944-ben visszatérhetett Taizébe, majd 1945-től árva gyerekeket fogadott be.
A szerzetesközösségnek jelenleg több mint száz tagja van. Eszmerendszerük középpontjában a kiengesztelődés áll. A közösség ökumenikusan szerveződik, vagyis egyetlen keresztény egyház fennhatósága alatt sem áll, de jó kapcsolatokat ápol mind a keresztény, mind a nem keresztény vallásokkal. A szerzetesközösség nem akar külön vallási irányzattá válni, hanem arra buzdítja a vele kapcsolatba kerülő fiatalokat és idősebbeket, hogy a taizéi közösségi élménnyel saját nemzeti, vallási vagy egyéb közösségüknek igyekezzenek teljesebb értékű tagjává válni.
A közösség minden esztendő fordulóján ökumenikus ifjúsági találkozókat, úgynevezett taizéi találkozókat szervez európai nagyvárosokban, azzal a céllal, hogy közösen gondolkodjanak adott témákban, együtt imádkozzanak, valamint – nem utolsósorban – közös mulatsággal búcsúztassák az óévet, köszöntsék az újat.
Forrás: MTI
