Újra kápolna áll a székelyföldi Bekecs-tetőn

Egyházi és világi méltóságok, valamint több száz zarándok jelenlétében szombaton felavatták a Székelyföldön, az 1080 méter magas Bekecs-tetőn a Szent Kereszt Kápolnát. A középkori épület „utódja” a magyar összefogás emlékművének is tekinthető. Az új kápolna a Felsőnyárádmente Kisszentföldnek nevezett térsége fölött emelkedő hegyen a 18. században lepusztult, majd széthordott kápolnát hivatott pótolni.

kdnp.hu
Forrás: szekelyhon.ro, MTI, Krónika

A zarándokhely új szakrális épülete egyházi, civil, önkormányzati, testvértelepülési és vállalkozói összefogással jött létre.

„Jöjjetek csodát látni’”

„Aki azt meri állítani, hogy nincsenek csodák, az jöjjön a Bekecsre. Csodát lát itt. Az összefogás, a hit, az akarat, a szeretet csodáját. Az ősi lármafától kődobásnyira, az egykori kápolna közelében, itt az élen, igen, itt áll a formát öltött csoda” – kezdte ünnepi szentbeszédét a szentelést végző Oláh Dénes marosi katolikus főesperes, utalva a megépült kápolnára. Nagy László nyárádselyei plébánost úgy hozta fel példának, mint aki Péter apostolon is túltett, hiszen az Úrnak nem egy, hanem egyszerre két „sátrat” állított, ugyanis hamarosan befejezik a Nyárádmagyaróson épülő kápolnát is.

„Egyre elsivatagosodó világunknak égető szüksége van az oltárok és szószékek magasából elhangzó isteni üzenetre. Égetően szükségünk van arra az idők próbáit kiálló jézusi tanításra, amely egyetlen esélye maradt a mindent lekezelő, minden szent értéket megmosolygó kortársaknak is. A lelki sivatag térhódítását csak a templomainkból áradó élő és éltető víz állíthatja meg” – hangsúlyozta Oláh Dénes.

Történelmi emlékek

A Szent Antal tiszteletére szentelt bekecsi kápolna egykor a Bekecs-tető tisztásán feküdt, ahová évente kétszer sereglett fel búcsúra a Kis-Szentföld (Felső-Nyárádmente) áhítatos lakossága. A kápolna azonban a 18. században a hanyagság áldozata lett, a tönkrement épület köveit széthordták, harangja Búzaházára került, míg egyik kövét a selyei katolikus templom falában találjuk a következő felirattal: „1600 Az bekecsi kápolna köve JHS”. Csíki Dénes kanonok elmondta: a kereszténység felvétele és a székelység betelepítése után még egy évszázaddal is javában folytak a hegyeken a pogány rítusok. Az ősvallásunk egyik elemének tekinthető a Bekecsen található hatalmas kőtömb is, amelyet a helyiek Oltárkőnek vagy Mosdókőnek neveznek, és ahol megtisztulási szertartásokat végezhettek pogány őseink. Az ilyen helyeket és a hegyek lakóit az egyház kápolnák építésével próbálta bekapcsolni a keresztény vallásba és rituáléba. Valószínűleg így történhetett a Bekecs esetében is. Az atya azt sem tartja kizártnak, hogy az elpusztult Szent Antal kápolna nem az első ilyen építmény volt a hegyen.

„Együtt erősek vagyunk”

„Az összefogás emlékműve is ez a kápolna. Hirdeti, hogy az összefogásnak eredménye van. A lelkünkben kiáltja el Marosvásárhelyig, Kolozsvárig, Nagyváradig, Aradig, Temesvárig, Szatmárnémetiig, hogy erőnket, forrásainkat, ötleteinket, szorgalmunkat, türelmünket, hitünket, céljainkat tegyük a közösbe. Együtt elég erősek vagyunk ahhoz, hogy céljainkat, álmainkat megvalósíthassuk. Fogjunk össze, mert együtt lesz erőnk megmaradni. Együtt túlélünk fondorlatot, aljasságot, árulást és becsapottságot, bizalmatlanságot és kételyt. Együtt életterünk van és lesz, külön és különcködve földönfutóvá válunk. A széthúzás szétszakít, tönkretesz, sírba dönt, kihúzza a talajt, a szülőföldet a talpunk, a lábunk alól. A széthúzás merénylet megmaradni akarásunk vérünkben lüktető szava ellen” – figyelmeztette a több száz zarándokot Oláh Dénes főesperes.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!