Aradszki András: A korrupt szélsőbal a rombolásban ügyködik

Egy isten- és emberellenes elmélet, amely felszámolja az emberi méltóságot, megsemmisíti a személy identitását és ezáltal a végtelenségig befolyásolhatóvá teszi, felszámolja a házasság és a család értelmét, a nőiséget, az anyaságot… Manipulációval alakítja az életet, öngyilkosságba hajszol sokakat – jellemzi a gender-rögeszmét Aradszki András, a KDNP országgyűlési képviselője

Aradszki

A magyar Országgyűlésben a brüsszeli bürokrácia ártalmas működésének taglalata is elhangzott. Aradszki András (KDNP) elmondta: az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen szerint Ukrajna és "a messziről jött emberek" mindenek felett állnak, az európai emberek csak utánuk. A magyar kereszténydemokrata politikusnak tett fel kérdéseket a Gondola.

– Képviselő úr, egyedül Magyarország az, amely következetesen kiáll a keresztény, nemzetállamokra épülő Európát a megsemmisülés irányába hajszoló brüsszeli fősodorral szemben. Nekünk, magyaroknak miért ismerős ez a helyzet a tatárjárás óta?

– A magyar állam megalapítása, tehát Szent István király kora óta – noha ő II. Szilveszter pápától kapta a koronát – önálló politikát képviselt. Emiatt nem egyszer került összetűzésbe már a Német-Római Császársággal is, miközben következetesen kitartott amellett, hogy elkötelezett a krisztusi értékrend és keresztény politikai berendezkedés mellett. III. Béla király idejében Magyarország már európai nagyhatalomnak számított. Azután a tatárjárás alkalmával bebizonyosodott, hogy baj esetén nem számíthatunk nyugati „szövetségeseinkre”. Batu kán seregeinek pusztítása után a Magyar Királyság újjáépült, amiben oroszlánrésze volt a második honalapítónak, IV. Béla királynak. Megjegyzem: mint uralkodói dinasztia ebben az időben az Árpád-ház adta a legtöbb szentet Európában: IV. Bélának testvére volt Szent Erzsébet, a leánya Szent Margit és Szent Kinga, valamint Boldog Jolánta is. A következő századokban, egészen Hunyadi Mátyás király haláláig hazánk ismét politikai nagyhatalom és a keresztény reneszánsz kultúra egyik európai központja lett. Bár a déli végeken már Nagy Lajos király megütközött az iszlámot magával hozó törökkel, a védekezés megszervezése nagyrészt Hunyadi Jánosnak és vezéreinek jutott. A Nyugat ekkor sem mutatott aktivitást az irányban, hogy a muzulmánok számára Európa kapujának számító Magyarországot megsegítse a kereszténység védelmében. A Bakócz Tamás bíboros, esztergomi érsek által 1514-re meghirdetett iszlámellenes keresztes hadjárat kudarca, valamint 12 év múlva a mohácsi tragédia végül megpecsételte a magára hagyott Magyarország sorsát. A 150 évig három részre szakított országból ugyan európai összefogás űzte ki a törököt, ám szinte azonnal megszállt bennünket a Habsburg-birodalom, olyannyira, hogy a karlócai béke után 4 évvel már ki is robbant a Rákóczi-szabadságharc. Vagyis a felszabadulásban már akkor sem volt sok köszönet, csak akkor éppen nyugatról érkeztek a „szabadítók”. Ausztriának 1848-ra majdnem sikerült osztrák tartománnyá degradálnia az országot, amikor saját erőből, a többi forradalom bukása ellenére ismét szabadságharcot vívtunk a „nyugat” ellen, kis híján sikerrel. A Nagy Háború után Trianont, a II. világégés után a szovjet megszállást – megjegyzem: mindkét világháborúból ki akartunk maradni! –, majd az ’56-os hitegetést és cserbenhagyást is a Nyugatnak „köszönhetjük”. Most pedig itt vagyunk, a kereszténységét megtagadó Nyugattal szemben egyedül szót emelni merő, ezeréves államot fenntartó nemzetként Európa közepén, a korábbakhoz hasonló helyzetben. Röviden ezért ismerős a jelenlegi állapot.

– Brüsszel máig tárt karokkal fogadja a migránsokat, a "legújabb őrület" pedig a közös ukrajnai békemisszió. Kijev politikájának természetes része, hogy naponta több száz ukrán fiatalember haljon meg a fronton, miközben az ukrán elnök királyi luxuspalotát vesz Angliában. Brüsszel most európai fiatalembereket akar a vérfürdőbe küldeni. Hogyan lehet megakadályozni ezt a politikai őrültséget?

– Valójában hármas téboly jelent meg az Unió vezetésében: a tömeges illegális (!) migráció szorgalmazása, az orosz-ukrán háború kiterjesztésének őrült kísérlete, valamint a genderelmélet durva erőltetése a tagállamok felé. Az „illegális” szó azt jelenti, hogy „törvénytelen” – következésképpen tilos. Ezen nincs mit magyarázni. Az államhatárok azért vannak, hogy azok védelmet nyújtsanak. Azokat csak megfelelő feltételek megléte esetén lehet átlépni. Ez ilyen egyszerű. Ezzel szemben Brüsszel a tömeges és illegális iszlám migráció erőltetésével arra nevel, hogy bizonyos álhumánus szempontok alapján nem kell betartani a törvényeket, az államok nem dönthetnek szabadon, sőt kötelesek veszélynek kitenni saját polgáraikat, kultúrájukat, békéjüket, biztonságukat.
A Nyugat háborús propagandája nem újkeletű: 1914-ben azt mondták, hogy csak egy villámháború lesz, lelkesedni kell Európa és a gyarmatbirodalmak struktúrájának átrendezéséért; alig 30 év múlva az volt a szlogen, hogy le kell győzni a gonoszt: először a náci Németországot, majd 1945 után a Szovjetuniót. Az előbbiben először vetettek be vegyifegyvert, az utóbbiban atombombát – a nyugatiak. Vagyis a fegyveripar húzott belőlük hasznot, és a mögöttük álló tőkés világ. Ma Ukrajnát az USA támogatja, messziről, glasszékesztyűben. A vérfürdő tőlük messze van, ezért bátran jelenthetik ki, hogy ők „az utolsó ukránig” harcolni fognak az oroszok ellen. Nekik nem számít a több százezer halott. A pénz és a hatalom számít, azért mindenre képesek. Mindenre! Az ukrán elnököt és a meggyengített, lefizetett Európai Uniót az USA irányítja, saját érdekei mentén. Amerikának nem érdeke egy erős Európa, ezért pusztulásba küldené az oroszok ellen. Az általuk vezérelt nyugati politikusok pedig – tisztelet a kivételnek – beállnak az USA mögé, és szajkózzák az őrült háborús propagandát. Nagyon komoly és veszélyes a helyzet. Békepárti hang és tűzszüneti követelés csak a Vatikán és Magyarország részéről hangzik folyamatosan. (Itt ismét tükröződik a magyar történelmi hagyomány és a keresztény gyökerek.) A többiek, a posztkeresztény nyugati országok megbabonázva készülnek újabb nagy háborúra. Nekünk az a lehetőség marad, hogy ne szűnjünk meg sürgeti a tűzszünetet és a béketárgyalásokat, és ne engedjünk a mindennapos zsarolásnak, ne álljunk be a háborúpártiak sorába. „A békével még nem veszett el soha semmi, a háborúval azonban minden elveszhet!” (XII. Pius pápa, 1939. augusztus) A gender-elméletet szinte diktatórikus módon terjesztik: kötelező jelleggel fogadtatják el a tolerancia és a másság elfogadása jegyében (micsoda ellentmondás!) Egy isten- és emberellenes elmélet, amely felszámolja az emberi méltóságot, megsemmisíti a személy identitását és ezáltal a végtelenségig befolyásolhatóvá teszi, felszámolja a házasság és a család értelmét, a nőiséget, az anyaságot… Manipulációval alakítja az életet, öngyilkosságba hajszol sokakat. Nem is értem, hogyan születhet meg egy ember fejében ilyen sátáni gondolat!
A mi jelszavunk: „No war! No migration! No gender!” – Ezt talán Brüsszelben is megértik.

– Az Európát veszejtő brüsszeli politikát idehaza a dollárbaloldal görcsösen erőlteti, ártva egyben Magyarországnak is. Régebben ezt hazaárulásnak hívták. Mennyire segíthet, ha ma is nevén nevezzük a dolgot?

– Akinek van kellő történelmi ismerete, tudja, mit vont magával a hazaárulás. Ennek erkölcsi súlya mit sem változott. Keresztény ember számára az egyik legnagyobb bűn ez, hiszen a keresztény ember szereti a hazáját, nemzetét, szűkebb közösségét. A mai liberálisok (sajnos már nem nemzeti, hanem nemzetközi liberálisok, mint 40 éve az internacionalisták) nem gondolkodnak nemzetben, hiszen nem is keresztények. Az ő téveszméjük a nemzetek megszüntetése, akár zsarolással, erőszakkal is. Tudják, hogy a nemzeti öntudat és összefogás végtelen nagy erő tud lenni. (Hány brüsszeli tervet akadályozott már meg egy-egy, kellő időben tartott békemenet vagy elsöprő erejű népszavazás!) Ezért minden erejükkel azon vannak, hogy szétrombolják a nemzetet, a hazát. Ezért – no meg dollárért – válnak a mi szemünkben hazaárulókká, a saját szemükben pedig hősökké. Mindkettőnknek azonban nem lehet igazunk; az objektív igazság az, hogy ezt a magatartást évezredek óta minden kultúrában hazaárulásnak nevezte és szigorúan szankcionálta az emberiség. Az igazságot pedig ki kell mondani, nem szabad szótlanul hallgatni a hazugság sulykolását. Saját jól felfogott érdekünkben. Június 9-én kimondhatjuk az igazságot, átütő erővel. Az életünk, a létünk a tét!

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!