Elhunyt Seszták László, a KDNP alapító tagja

Ismét veszteség érte politikai közösségünket, egy elkötelezett, régi harcostárstól búcsúzik a kereszténydemokrata közösség.

Seszták László görögkatolikus pap-családból származott, műszaki területen szerzett végzettséget. Része volt a Kereszténydemokrata Néppártot megalapító közösségnek, elkötelezettsége miatt már az alakuló ülésen alelnökké választották. A rendszerváltás utáni első magyar Országgyűlés tagja lett, a ’90-es választásokon megyei listán került a parlamentbe, ahol az Önkormányzati, Költségvetési és Ügyrendi Bizottságban dolgozott. 1994 után a frakció szakértőinek koordinátoraként tevékenykedett.

Életrajzában így ír politikai kötődéséről, meggyőződéséről:

Mindig politikai pályára készültem, de ezirányú tevékenységemet csak a rendszerváltozás után fejthettem ki. Célkitűzésem egy nemzeti értékekre és hagyományokra épülő nemzet megteremtése, mely a keresztény erkölcs és etika alapján állva pozitív értékrendet képvisel. Egy ilyen társadalom tud csak igazán a harmadik évezred Európájának építő tagjává válni. A Kereszténydemokrata Néppártot tartom alkalmasnak arra, hogy a fenti elképzeléseimet igazán megvalósítsa.

Emlékét megőrizzük!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!