Fülöp Attila: A kormány elkötelezett a fogyatékkal élők munkához jutásának támogatásában

A kormány elkötelezett az akadálymentesítés és a fogyatékkal élők munkához jutásának támogatásában - hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila (KDNP) szociális ügyekért felelős államtitkár

Fülöp Attila a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Hermina úti székházában mondta ezt, ahol bemutatták a látássérült emberek számára - akadálymentesen használható okostelefonokra fejlesztett alkalmazással - távoli segítségnyújtást végző Távszem elnevezésű szolgáltatást.

Az államtitkár közölte, a kormány szeretné elősegíteni a fogyatékkal élők munkához való hozzáférését, mert „ez az egyetlen, ami az önálló életet és döntést (...) hosszú távon tudja segíteni".

A Távszem ennek a célkitűzésnek „tökéletesen" megfelel, mivel megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztat és a mindennapi élethelyzetekben a növeli hozzáférhetőséget - jelezte. Elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program 470 millió forinttal támogatta a kezdeményezést.

Fülöp Attila beszámolt róla, hogy 2010 és 2018 között 18-ról 48 százalékra nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása. Mintegy 4 milliárd forintos támogatásból valósítanak meg hasonló programokat a fogyatékossággal élőket képviselő civil szervezetek - jelezte.

Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke a többi között arról beszélt, hogy fejleszteni kell a látássérült emberek digitális kompetenciáit, hogy életük, munkavégzésük könnyebb legyen.

Az eseményen kiosztott tájékoztató szerint a Távszem projekt célja, hogy a vak és gyengénlátó emberek akadálymentesen használható mobileszközök segítségével jussanak magas színvonalú, internet-alapú segítő szolgáltatásokhoz.

Az alkalmazáson keresztül elérhető operátorok, az eszközök kamerája segítségével „a látássérült felhasználó helyett látva", szóban adják át a számukra szükséges, kizárólag vizuálisan hozzáférhető információkat. Ez lehet például egy termék neve, lejárati ideje, kézírásos vagy nyomtatott szöveg.

A projekt során 13 megváltozott munkaképességű embert képeztek operátorrá, az alkalmazás használatának elsajátítását 22 mentor segíti és összesen 800 látássérült kap a Táveszem használatára alkalmas okostelefont - derült ki a tájékoztatásból.

A program szakmai vezetője, Nagyné Benke Mónika a Távszem történetét is felidézve elmondta, hogy „elképesztően nagy" az igény az önálló életvitelt segítő, Európában is egyedülálló alkalmazás használatára.

Az eseményen Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) elnökének videóüzenetét is lejátszották, amelyben azt is felidézte, hogy a Sinosz által fejlesztett Kontakt nevű jelnyelvi videó-tolmácsszolgáltatást adta az ötletet a Távszem létrehozásához. „Mától egy csodát ismét hétköznapivá fogunk tenni" - utalt az alkalmazás jelentőségére Kósa Ádám.

A sajtótájékoztatón bemutatták az alkalmazás működését is, amelynek során az operátor egy rövid, a telefon kamerája elé tartott szöveget olvasott fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!