Fülöp Attila: A kormányzat célja a fogyatékossággal élők támogatásának növelése

A kormányzat célja, hogy a fogyatékossággal élők és érdekvédelmi szervezeteinek támogatását növelni, a működés feltételeit javítani tudja – mondta a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán Budapesten.

Fülöp

 

Fülöp Attila a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) megújult székházát és új szolgáltatóházát bemutató sajtótájékoztatón kiemelte: a Lechner Ödön tervei alapján készült Sipeki-villa épülete immár 80 éve szolgálja a magyar vakok és gyengénlátók életminőségének javítását. A Hermina úti székház a magyar kormány mintegy 3,5 milliárd forint támogatásával újult meg.

Áprilistól elindultak az olyan személyesen igénybe vehető szolgáltatások a látássérültek számára, mint a segédeszközbolt, könyvtár és vakvezetőkutya kiképzés”

– tette hozzá.

Az államtitkár közölte, hogy az MVGYOSZ az idén is számíthat működéséhez állami támogatásra. Hozzátette:

az elmúlt négy Fidesz-KDNP kormányzati ciklusban megháromszorozták a fogyatékossággal élők érdekvédelmi szervezeteinek támogatására biztosított összeget.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!