Kocsis Máté a KDNP-ről

A baloldal szerint a KDNP-nek semmilyen támogatottsága sincs - Kocsis Máté válasza a videóban.

Lezárta az országgyűlési törvény és a házszabály frakciófinanszírozással kapcsolatos módosításának együttes általános vitáját kedden a parlament.

Az egyik előterjesztő Kocsis Máté (Fidesz) zárszavában azt mondta, pontosan az történt, amit vártak: ha baloldali képviselőknek bele kell adnia a közösbe, akkor olyan típusú cirkuszt látni, amit a nap folyamán a vitában. Ott folytatják, ahol abbahagyták, és ez a Fidesz-KDNP-nek derűs kilátás 2026-ra nézve – közölte.

Arató Gergelynek (DK) válaszolva elmondta, a közjogi intézmények vezetőit jelölő parlamenti bizottságokban azért nem kap az ellenzék képviseletet, mert nem is delegált tagokat.

Az új képviselői vagyonnyilatkozatot a frakcióvezető szerint lehet jövedelmi és pénzügyi érdekeltségi nyilatkozatnak hívni. Szerinte ez az Európai Parlamentben használt nyilatkozat nem rossz, tükrözi a képviselő mandátum megszerzése előtti vagyoni helyzetét és a változásokat is fel kell benne tüntetni. Úgy folytatta, ami az Európai Parlament, vagy a Bundestag tagjainak megfelelő, az Magyarországon is megfelelő lesz.

Kitért arra is, hogy az ellenzék jelenleg három és félszer többet beszél napirend előtt, mint a kormánypártok. Kétszer annyian vagyunk a parlamentben és önök három és félszer többet beszélnek – mondta, azt firtatva, nem az lenne a fair, demokratikus, ha ezt megváltoztatnák.

Elmondta, a jövőben is többe fog kerülni egy ellenzéki képviselő az adófizetőknek, mint egy kormánypárti.

Kocsis Máté azt mondta, ha ez nem tetszik, ki lehet egyenlíteni, „tele vagyunk módosító indítványokkal”.

Szólt arról is, hogy

a Fidesznek a KDNP nélkül nem lenne kétharmados többsége és ha egyedül indulna, 8-12 százalékos párt lenne.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!