Nacsa Lőrinc: Nem kérünk a zöld-szociáldemokrata gyermekvédelemből

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője kedden a parlamentben a kormánypártok által benyújtott gyermekvédelmi törvénycsomag tárgyalásán kijelentette, Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia van, az államnak, a törvényeknek maximális védelmet kell nyújtaniuk a gyermekeknek és a legszigorúbb módon kell fellépniük a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekkel szemben.

Nacsa

Reagált a DK-s képviselő felszólalására. Emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-kormány volt az egyetlen Magyarországon, amely csökkentette a gyermekvédelmi dolgozók bérét. Hozzátette: ha a képviselőn múlt volna, kevesebb pedofil elkövető lenne ma börtönben, mert nem támogatta a büntetőtörvénykönyv szigorítását.

Közölte,

köszönjük, nem kérünk a zöld-szociáldemokrata gyermekvédelemből, mert látni lehet, hogy ahol ez megvalósul nyugaton, ott ez LMBTQ-aktivistákat jelent az óvodákban, tb által finanszírozott nemváltó műtéteket és drogliberalizációt is jelent.”

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szerint a kommunisták voltak azok, akik azzal vádolták ellenfeleiket, amit maguk csináltak. Szerinte az ellenzék használja a gyermekek védelmét politikai célra, támadja a Fidesz-KDNP-t ezzel az üggyel.

Elmondta, a gyermekeket a szülőknek kell megvédenie, de vannak olyan gyermekek, akiknek nincs szülőjük, vagy nem tud róluk gondoskodni, ilyen esetekben az államnak kiemelt szerepe van. Az a céljuk, hogy a gyermekek elleni bűncselekményekre úgy tekintsen mindenki, mint a legsúlyosabb bűnök egyikére. Hozzátette:

céljuk, hogy a legszigorúbb gyermekvédelmi törvényt hozzák létre.”

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!