Nacsa Lőrinc: Nincs helye a közéletben Niedermüller Péternek!

Petíció indult azért, hogy a DK-s, fehér-, heteroszexuális-, és kereszténygyűlölő Niedermüller Pétert lemondásra szólítsa fel az őt kitartó ellenzéki pártszövetség. A DK alelnöke, Erzsébetváros polgármestere azzal verte ki a biztosítékot, hogy arról beszélt az ATV műsorában, hogy  mennyire rémisztőnek tartja a „fehér, heteroszexuális, keresztény képződményeket”, akikből „a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták állnak össze”.

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője

Ezután a közösségi oldalakat ellepték a tiltakozó posztok, többen arra hívták fel a figyelmet, hogy a Gyurcsány-párt politikusának távoznia kell a közéletből, mivel szavai súlyosan sértőek a társadalom többségére nézve. A Demokratikus Koalíció szerint,  viszont félreértelmezték Niedermüller szavait, mert az erzsébetvárosi polgármester egyébként nem kereszténygyűlölő és nem kirekesztő.

Az elhangzottakkal kapcsolatban a Pesti Srácok megkeresett több pártpoltikust is, akik nem rejtették véka alá, hogy mennyire vérforralónak tartják a DK-s alelnök által elmondottakat. A KDNP szóvivője, Nacsa Lőrinc pedig kijelentette: nincs helye a közéletben Niedermüller Péternek.

Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője a Pesti Srácok megkeresésére így fogalmazott: Niedermüller Péter DK-s polgármester, Gyurcsány alelnöke nyíltan kirekesztő, kereszténygyűlölő, és mondjuk ki rasszista kijelentést tett a fehér keresztény heteroszexuálisokra az ATV-ben.

Véleményem szerint ez az uszítás és gyűlöletbeszéd nem elfogadható a magyar közéletben, a DK és a tőle nem elhatárolódó szövetségesei mind tettestársak lettek,  így megalázva és megsértve rengeteg embert. Szerintem Niedermullernek, aki nemrég meg azt sajnálta, hogy már nincs MSZMP, nincs helye a közéletben. - mondta a kereszténydemokrata politikus, hozzátéve, hogy ő is egy „rémisztő képződmény”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!