Orbán Viktor: Május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani az országban, mint egy hasonló méretű EU-s államban (FRISSÍTVE a kormánypártok reagálásával!)

Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert a koronavírus elleni oltás menti meg az életet és a munkahelyeket; az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett Magyarországon május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinával olt – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn az Országgyűlés idei első ülésén.

Orbán Viktor napirend előtt hangsúlyozta, a kabinet november óta nem változtatott a védelmi intézkedéseken, ezért sikerült a járványt keretek közé szorítani. Ahol folyamatosan változtatták a lépéseket, hatalmas erővel éledt fel a harmadik hullám – jegyezte meg.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólal fel a Gazdaság újraindításáról címmel az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én. Mögötte Kövér László házelnök (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Rámutatott ugyanakkor: a járványadatok egész Európában, így Magyarországon is növekedést mutatnak. Itthon a járványgörbe 10 napja nem csökken, a második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant, vélhetően a ragályosabb vírusmutáció miatt ismét emelkedő tendencia jöhet. Ezért szükség van az Országgyűléstől kapott felhatalmazás meghosszabbítására és az eddigi szabályok szigorú, következetes betartására.

Az újranyitás ügyében úgy fogalmazott: a kormány nemcsak a „zárva táblát” akarja átfordítani, hanem újra akarja indítani a gazdaságot, az egész polgári társadalmi életet. „Azt akarjuk, hogy erősebben jöjjünk ki a járványból, mint ahogy belementünk”

– hangoztatta.

Az újraindítás feltételének a vakcinát nevezte a kormányfő, mert anélkül nem lehet megállítani a vírust. Ezért tartja a legfontosabb mai feladatnak minél több vakcina gyors beszerzését. „Nekünk minden olyan vakcina jó, amely biztonságos, és amellyel a világon már több millió embert beoltottak” – jelentette ki.

Az orosz vakcináról elmondta: 3 hónap alatt 1 millió ember oltására elegendő oltóanyag érkezik Magyarországra. A kínai vakcina ügyében pedig arról tájékoztatott, hogy 2,5 millió ember beoltására elég vakcinát vásárolnak.

Így Magyarországon már 5 hatékony és biztonságos vakcinának van engedélye, ami a tömeges oltás megkezdésének kulcsa – összegzett.

Az európai vakcinellátás bizonytalanságai mellett is biztosan kijelenthető: a magyarok május végéig 3,5 millióval több embert tudnak beoltani, mint egy olyan, hasonló méretű EU-s ország, amely csak nyugati vakcinákra támaszkodik – mondta a miniszterelnök, aki reális esélyt lát arra, hogy április elejére a beoltottak száma meghaladja a 2 milliót, vagyis minden 60 évnél idősebb regisztrált megkapja az oltást.

Felfogása szerint Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert az oltás menti meg az életeket és a munkahelyeket. Hozzátette,

nem szabadna a vakcinából politikai kérdést csinálni, „nem a vakcina területén kell bizonygatni az amerikaiak és a brüsszeliek iránti elkötelezettséget”.

Jelezte, a nyitásról online konzultáció indul, 7 kérdésben kérik ki az emberek véleményét.

A gazdasági helyzetről azt közölte: a kormányzati válságkezelés lényege a munkahelymegvédés volt, ezért hitelmoratóriumot vezettek be, bértámogatással segítik a bajbajutott vállalkozásokat, a nehéz helyzetbe került ágazatokban átvállalják a bérek felét, elengedték a szociális hozzájárulási adót, és felére csökkentették az iparűzési adót – sorolta, a célzott bértámogatásról pedig hangsúlyozta: mintegy 80 milliárd forintból 250 ezer munkahelyet sikerült megvédeni. Kiemelte azt is: beruházási támogatást adtak 1434 vállalkozásnak, ami 280 ezer munkahely megtartását, létrehozását segítette elő.

Orbán ViktorOrbán Viktor miniszterelnök napirend előtt szólal fel a Gazdaság újraindításáról címmel az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

A gazdaságvédelmi intézkedéseket eredményeseknek nevezte, mert decemberben ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt, a munkanélküliek aránya pedig a harmadik legalacsonyabb az EU-ban. A miniszterelnök megerősítette: amint lesz elég vakcina, hozzákezdenek a korlátozások fokozatos enyhítéséhez. A kormány gazdaság-újraindítási akciótervet indított – folytatta –, a kabinet meggyőződése, hogy a gazdaságot munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel, beruházástámogatással kell újraindítani.

Az akcióterv hét lépése: a lakásépítési áfa 5 százalékra csökkentése, a lakásfelújítási program, a bajbajutott vállalkozások bértámogatása, az orvosbéremelési program, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alattiak szja-mentessége és kamatmentes újraindítási gyorskölcsön biztosítása – 10 millió forintig – a legkisebb vállalkozásoknak

– ismertette.

Az akcióterv ezeket követő lépése egy nagyívű beruházás-támogatási program, amelyet az EU-val közösen finanszíroznak, és amelynek legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz, megvalósul az ország legnagyobb egyetemfejlesztési terve 1500-2000 milliárd forintos befektetéssel – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta, a mai válságkezelés logikája más, mint 2010 előtt volt: a mostani nemzeti jellegű, nem az emberekkel fizetteti meg a válság árát, szemben a 2010 előtti világgal, amikor a válságok árát főként a nyugdíjasokkal fizettették meg.

A 13. havi nyugdíj visszaépítéséről megjegyezte: kötelesség anyagilag is megbecsülni azokat, akik egy élet munkájával felépítették az országot. A 25 év alattiak szja-mentességét úgy kommentálta: a kormány fontosnak tartja, hogy minden fiatal a saját lábára tudjon állni, el tudja kezdeni az önálló életét.

A kormányfő úgy összegzett: Magyarország egy erős ország, ezért állta jól a sarat a járvány idején. Végül elmondta, a kormány az elkövetkező hónapokban három nagy ügyön fog dolgozni: végigviszi a tömeges oltási akciót; a konzultáció után – az emberek véleményét figyelembe véve – fokozatosan, kellő óvatossággal kivezeti a korlátozásokat; és újraindítja a gazdaságot.

A miniszterelnök reméli, az ország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt. Orbán Viktor arra kérte a képviselőket, pártállásra tekintet nélkül támogassák a kormány válságkezelő és gazdasági újraindítási akciótervét.

 

KDNP: a kormány időben hozta meg a korlátozásokat

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az ellenzéki pártok kritikájára reagálva elmondta:  a kormánypártok szívesen fogadnak kritikát olyanoktól, akik számos válsághelyzetet megoldottak, de a Jobbik egyetlen válságot sem oldott meg, a több baloldali párt pedig egyetlen válságot sem oldott meg sikeresen. A hitelesség kérdésében nem állnak jól – mondta az ellenzéknek.

Simicskó IstvánSimicskó István, a KDNP frakcióvezetője reagál Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalására az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Közölte, a kormány időben hozta meg a szükséges védelmi intézkedéseket és a vakcina beszerzéséért is mindent megtett időben, sőt anyagi segítséget is nyújt a bajba jutott ágazatoknak. Hangsúlyozta, a magyar emberek elé a magyar hatóságok által bevizsgált vakcina kerül.

Fidesz: az ellenzék emberéletek árán akar politikai előnyre szert tenni

Kocsis Máté (Fidesz) alaptalan és közönséges hazugságnak tartotta azt az ellenzéki állítását, hogy a kormány nem tesz semmit a koronavírus-járvány miatti gazdasági válságban. Szerinte az ellenzéknek semmi sem drága, emberéletek árán akarja térdre kényszeríteni a kormányt, hogy politikai hasznuk legyen belőle. Ez a szemkilövetéstől nincs olyan messze – jegyezte meg.

Felsorolta az elmúlt időszak intézkedéseit, a bértámogatást, az otthonteremtési támogatásokat, az orvosbéremelést, a hitelmoratóriumot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését és az szja-mentességet 25 éves életkor alatt.

Kocsis MátéKocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés idei első ülésén 2021. február 15-én (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Beszélt arról, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) az egyetlen, akinek erkölcsről semmilyen mondandója nem lehet a magyaroknak. Nekünk az esne jól, ha ön eltűnne a magyar közéletből – mondta. Hozzátette: a szemkilövető, hazug jelzőket nem kitalálták, ezek megtörtént dolgok. Hazudott és rátámadt a saját népére – fogalmazott. A kormánypárti politikus szerint az ellenzék a hazugság és a gyűlölködés nyelvezetén szól húsz éve.

Kétszínűnek is nevezte az ellenzéket, mert volt, hogy hiányolta a lélegeztetőgépeket, majd sokallta a beszerzetteket. Hozzátette: az ellenzék folyamatosan bizonytalanságot kelt az oltással kapcsolatban, közben két ellenzéki polgármester beoltatja magát.

Pontos információkat követel az ellenzék, miközben álhíreket terjeszt rendszeresen – sorolta kifogásait.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!