Rétvári Bence: Brüsszel továbbra sem a migráció megállítására és a külső határok védelmére összpontosít

Brüsszelben továbbra is a migráció kezelése az, ami a gondolkodás középpontjában áll, nem pedig a migráció megállítása, sem pedig a külső határok védelme – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP politikusa Brüsszelben magyar újságíróknak nyilatkozva csütörtökön.

Rétvári

 

Az európai uniós tagországok belügyminisztereinek találkozóját követően Rétvári Bence úgy fogalmazott: Brüsszelben „továbbra is azt erőltetik, ami eddig sem működött”, a migráció menedzselésével foglalkoznak.

Tájékoztatása szerint az Európai Unió most kilenc jogszabály elfogadásával kívánja „bebetonozni” a decemberben elfogadott uniós migrációs és menekültügyi paktum részleteit. Köztük egyebek mellett azzal, hogy kvóták szerint kelljen szétosztani az illegális migránsokat a tagországok között, valamint azzal, hogy amely országok nem hajlandóak migránsokat befogadni, azoknak pénzügyi büntetést kelljen fizetniük. Azt is szabállyá akarják tenni, hogy Magyarországon kelljen az illegális migránsok kérelmének 28,3 százalékát elbírálni, ami migránstáborokat, „migránsgettókat” hozna létre a magyar határnál - hívta fel a figyelmet.

Brüsszelben megerősítették, hogy pont abba az irányba, abba a zsákutcába szeretnének továbbmenni, amit a migráció kapcsán 2015 óta folytat az Európai Unió"

– fogalmazott Rétvári Bence, majd hozzátette: Magyarország szerint tévút, amelyen az unió jár, ehelyett a külső határok védelmével, az európai kontinens megvédésével kellene foglalkoznia. Ha az Európai Unió a magyarországi intézkedésekhez hasonlóan lépne föl, és a külső határokat védené, akkor vissza lehetne szorítani az illegális migrációt - emelte ki.

Rétvári Bence közölte: a nemzeti konzultáción résztvevők 99,33 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a kormánynak meg kell védenie Magyarországot attól, hogy területén "migránsgettók" jöjjenek létre.

Ezért fontos, hogy itt, Brüsszelben folyamatosan ellenezzük azokat a terveket, amelyek eddig csak kudarcot hoztak Európába"

– fogalmazott.

Az államtitkár kijelentette: látható, hogy Brüsszel ragaszkodik a saját elhibázott döntéseihez. Ez - szavai szerint - nem csak a migráció, hanem az ukrajnai háború kapcsán is így van. Kudarcot vallott a brüsszeli szankciós politika, a szankcióktól egész Európa szenved. Ennek ellenére továbbra is mint sikerről és eredményről beszélnek róla Brüsszelben – mondta.

Változásra van szükség a júniusban esedékes európai parlamenti választások során, hogy a mostani öncsonkítási verseny véget érjen Brüsszelben. Csak akkor térhet vissza a józan ész, csak akkor lehet a migráció megállításáról és fegyvernyugvásról beszélni, ha új vezetés lesz Európa élén. Bízunk abban, hogy az európai parlamenti választásokon ez megtörténhet, annak eredménye valódi változást hozhat”

– tette hozzá Rétvári Bence.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!