Simicskó István: Bajban van a nyugati civilizáció

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Kereszténydemokrata Néppárt II. Giesswein Sándor Szakmai Napján csütörtökön tartott előadásában emlékeztetett: a KDNP – amely a második legerősebb párt a parlamentben – a családok pártja, az egyetlen deklaráltan keresztény alapokon álló párt, ebből következően kiemelten fontos számára a teremtett világ védelme és a világszerte tapasztalható keresztényüldözéssel szembeni fellépés.

Simicskó

A frakcióvezető részletes tájékoztatást adott a KDNP parlamentben és azon kívül folytatott rendkívül aktív munkájáról. Folyamatos országjárások és találkozások jellemzik a pártot, erős a kapcsolattartás az egyházi és társadalmi szervezetekkel – részletezte a kormánypárti politikus.

Simicskó István kiemelte a hazaszeretetre épülő honvédelem fontosságát. Ezzel kapcsolatban arra figyelmeztetett:

a nyugati civilizáció nagyon nagy bajban van, kezd letérni a krisztusi útról, kezdi feladni a hitét, eltávolodik Istentől.”

SimicskóSimicskó István, a KDNP frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP budapesti főpolgármester-jelöltje és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke

Veszélyesnek és felelőtlennek nevezte azokat a törekvéseket, melyek a NATO-t belesodornák egy Oroszországgal szembeni fegyveres konfliktusba, mivel ez atomháborúhoz és az emberiség pusztulásához vezetne.

Simicskó István előadása

A kereszténydemokrata politikus Pál apostolt idézve azt mondta,

fel kell venni Isten minden fegyverét, melyek: a hit pajzsa, a lélek kardja, a megigazulás páncélja, az üdvösség sisakja, a békesség képessége és az igazságosság öve.”

Simicskó István szólt arról, hogy a gyermekvédelem is fontos szerepet játszik a KDNP programjában, azért kezdeményezték, hogy törvény tiltsa meg az energiaitalok árusítását a 18 éven aluli fiatalok számára.

Az eseményről készült galériák IDE és IDE kattintva tekinthetők meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!