Simicskó István: Brüsszelben egyre mélyül a háborús készülődés

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt hétfőn a parlamentben napirend előtt, hogy a II. világháború óta nem volt Európában olyan mértékű pusztítás, mint a több mint két éve tartó ukrajnai háborúban. Százezrek haltak meg, a brüsszeli vezetők mégsem a békéről beszélnek, hanem folytatni akarják a háborút, és már katonákat is készek küldeni a frontra.

Simicskó

Egyre mélyül a háborús készülődés Európában, és ebben a hazai baloldal is partnere a brüsszeli bürokratának”

– folytatta Simicskó István. Aggasztónak nevezte a francia elnök atomfegyverek használatát említő, valamint az észt és a litván politikai vezetők szárazföldi csapatok bevetéséről szóló nyilatkozatait.

A béke a legfontosabb cél, amelyhez az azonnali tűzszüneten keresztül vezet az út" 

– hangoztatta.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában kiemelte: az európai politikai eliten eluralkodott egyfajta háborús lelkesültség.

A NATO alapokmányából idézve kiemelte, egyetlen feltétele sem áll fenn annak, hogy a NATO bekapcsolódjon a háborúba, ennek ellenére a NATO akarja szervezni a fegyverszállítmányokat a tagállamok helyett, sőt, már NATO-csapatok Ukrajnába telepítéséről is beszélnek. Ennél is rémisztőbbnek nevezte, hogy egy jelenleg Romániában állomásozó francia egység parancsot kapott, hogy kezdje meg a felkészülést az Ukrajnába történő áttelepülésre.

Magyar Levente megítélése szerint pillanatok választanak el a világháborútól, és ebben a helyzetben csak az európai polgárok téríthetik észhez a politikai vezetőiket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!