Soltész Miklós: Az egyházak iskola- és óvodaépítési programjára 110 milliárd forint jut

A református, a katolikus és az evangélikus egyház iskola- és óvodaépítési, felújítási programjára mintegy 110 milliárd forintot biztosít a kormány – közölte a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Bicskén, az épülő Mandulaág Református Óvoda bokrétaünnepén.

Soltész Miklós elmondta, hogy az elmúlt 10-12 évben több mint ötszáz egyházi, felekezeti iskola és óvoda újult meg vagy épült fel újonnan, és ezek közül több mint 200 teljesen új épület.

Az államtitkár kiemelte, azért tartják fontosnak az egyházi köznevelést, mert az adott felekezet közösségét erősítik ezáltal. Most, amikor sokféle nagy baj van a világban, amikor közösségeket rombolnak, nemzetek között háború zajlik, akkor az egyházaknak még inkább felértékelődik a szerepe – fűzte hozzá.

Tessely Zoltán, Fejér megyei 3-as választókerületének Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltje köszönetét fejezte ki Balog Zoltánnak, a Magyarországi Református Egyház zsinata lelkészi elnökének azért, hogy minisztersége idején egyedülálló családtámogatási programot indított el.

A program sikerét igazolja a folyamatosan emelkedő gyermeklétszám, ezért újabb és újabb oktatási-nevelési intézményekre van szükség, például református óvodákra, mint amilyen Bicskén is épül – tette hozzá.

Balog Zoltán szerint nagyon fontos, hogy a gyermekek az életük első pillanatától tudják azt, hogy a templomban, a gyülekezetben, az egyházban és egy egyházi óvodában is jó helyen vannak. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke úgy fogalmazott, az új bicskei óvodában a gyerekek a legjobb helyen lesznek, de a szülők nem az épületre bízzák őket, még csak nem is az óvodapedagógusokra, hanem az óvodapedagógusokat bízzák Istennek a szeretetére és azt kívánják, hogy tudják közvetíteni ezt a szeretetet a gyermekek felé.

Bálint Istvánné (Fidesz-KDNP) polgármester úgy vélte, közös akarat és erő nélkül nem épülhetne Bicske legújabb nevelési-oktatási intézménye. Köszönetet mondott ezért a helyi református közösségnek, a református egyháznak és a kormánynak, mert közös együttműködésük eredményeként épül fel a város új óvodája.

A sajtóanyag szerint a Bicskei Református Egyházközség által fenntartott Mandulaág Református Óvoda közel 789 millió forintból épül meg. Három csoportjába összesen 75 gyermeket várnak 2022 szeptemberétől.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!