Soltész Miklós: Jelesre vizsgázott a nemzet a menekültek megsegítésében

Jelesre vizsgázott a magyar nemzet az Ukrajnából érkező menekültek megsegítésében, miközben „sokszor az ukrán politika egy része, köztük az ukrán elnök részéről nemtelen támadások történtek Magyarországgal szemben” – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa szerdán Beregsurányban.

Soltész Miklós, miután végigjárta a határ mentén kialakított öt segítőpontot, a közmédiának nyilatkozva méltatta azt az összegfogást, amelynek keretében a rendészeti szervek, az önkormányzatok, a kormányhivatalok, a karitatív szervezetek és sok-sok önkéntes részt vett a menekülők, a szenvedő emberek megsegítésében.

Tették ezt a nemtelen támadások ellenére, „annak ellenére, hogy a magyar választási rendszerbe is bele akartak avatkozni, és annak ellenére is, hogy az elmúlt években, sajnos, a Kárpátalján élő magyarságot sok-sok támadás, sok-sok olyan döntés érte, amelynek következtében az életüket megnehezítették” – hangoztatta.

Hozzátette:

de mi nem azt néztük, hogy az ukrán politika egy része hogyan viselkedik velünk szemben, illetve a magyar emberekkel szemben, hanem sokkal inkább az embereket, a szenvedőket néztük, és az hiszem ebből jelesre vizsgázott a nemzet.

 

A menekültek fogadásában, ellátásában, elszállásolásában jeleskedők méltatása mellett Soltész Miklós kitért a magyar médiára is, amelynek a többsége szerinte „objektíven, szépen számolt be a hatalmas összefogásról”.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy amikor 45 napja elhatározták a határ menti öt segítségpont, valamint a budapesti és másutt létesített segítségpontok  megnyitását, még nem tudták, hogy 300 ezer emberen kell segíteni, és Magyarországra közel 600 ezer ember érkezik.

Szóvá tette ugyanakkor, hogy a magyar helytállás mellett „eddig túl sok nemzetközi, hivatalos segítségre nem nagyon számíthattunk”.

Soltész Miklós reményét fejezte ki, hogy akár a brüsszeli bürokrácia, akár más nemzetek vezetői felismerik, hogy azt a hatalmas feladatot amelyet öt ország – Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Románia és Moldávia – végrehajtott, „egy kicsit kellene segíteni”.

A Záhony, Lónya, Barabás, Tiszabecs és Beregsurány településeken kialakított segítségpontokon szerzett tapasztalatait összegezve Soltész Miklós azt mondta, az elmúlt napokban csökkent, vagy stagnált az érkezők száma, így a húsvéti ünnepek alatt némileg a segítők is pihenhetnek.

Azt azonban nem lehet tudni, hogy lesz-e újabb menekülthullám, ezért a segítségpontokat fenntartják, a Magyarországra érkezőknek továbbra is segítenek – mondta Soltész Miklós Beregsurányban az MTI-nek.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!