Idén is lehet pályázni a Családbarát munkahely címre [+videó]

Idén is pályázhatnak a kis-, közepes és nagyvállalatok, valamint a költségvetési szervek a Családbarát munkahely címre – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a Nők a családban és a munkahelyen című konferencián.

kdnp.hu – MTI, kormany.hu



Novák Katalin közölte, 2017-ben a pályázat keretösszege 60 millió forint, egy pályázó legfeljebb hárommillió forintot nyerhet el. A felhívásra június 30-ig lehet jelentkezni.

Hozzátette, egyre több munkáltató felismeri, hogy mekkora versenyelőnyt jelent a családbarát gondolkodás a munkaerőpiacon.

Az államtitkár úgy fogalmazott, egymást támogató család- és gazdaságpolitikára van szükség, hogy a gyermekvállalás ne lehessen akadálya a munkavállalásnak, és a munka se a családalapításnak.

A kormány intézkedései – például a családi típusú adózás, az otthonteremtési program, a bölcsődei rendszer átalakítása – azt szolgálják, hogy a dolgozni hajlandó emberek kapjanak munkát és tisztességesen el tudják tartani a családjukat – mondta.

Ismertetése szerint a családtámogatásra szánt összeget a kormány nyolc év alatt szinte megduplázta: a 2010-es, kevesebb mint ezermilliárd forintról 2018-ra csaknem kétezer milliárdra növelte. Ez azt jelenti, hogy Magyarország a GDP-nek majdnem öt százalékát fordítja a családokra, míg az OECD-átlag 2,55 százalék – fűzte hozzá.

Novák Katalin szólt arról is, hogy európai uniós finanszírozású projektekkel is próbálják segíteni a nők elhelyezkedését, valamint a munka és a magánélet összeegyeztetését.

Ilyen program például a család társadalmi jelentőségének tudatosításához hozzájáruló Védőháló a családokért pályázat, valamint a Nők a családban és a munkahelyen című felhívás, amelynek célja, hogy "nőközpontok" létrehozásával országszerte helyi szinten segítsék a nők foglalkoztathatóságát tanácsadásokkal vagy képzésekkel.
   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!