Azbej Tristan: Segítő kezet kell nyújtani az üldözött keresztényeknek

Világszerte jelentősen nő az üldözött keresztények száma, segélykiáltásukat meg kell hallania a nemzetközi közösségnek! - hangsúlyozta az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár hétfőn az International Christian Concern nevű keresztény emberi jogi szervezet online konferenciáján.

Azbej TristanAzbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke

„A jelenlegi nehéz napokban sem feledkezhetünk meg azokról, akik számára a koronavírus a kisebbik rossznak tűnik az egzisztenciális válsággal szemben, amellyel minden egyes nap szembe kell nézniük”

– fogalmazott Azbej Tristan.

A vallási üldöztetésnek kitett keresztények száma egy év alatt 245 millióról 260 millióra nőtt, ezen időszakban közel háromezer keresztényt gyilkoltak meg a hitük miatt, több mint 3700-at pedig őrizetbe vettek, továbbá közel száz imahelyet megtámadtak – mutatott rá a Hungary Helps nevű program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője.

Hozzátette, hogy bizonyos jelentések szerint a világ népességének körülbelül egyharmadát valamilyen formában üldözik a vallása miatt, és ezen belül is a legnagyobb csoportot a keresztények teszik ki, akik gyakran népirtás áldozataivá is válnak, például Burkina Fasóban és Nigéria északi részén.

Az érintettek helyzetét az élelmiszerhiány és az áradások mellett ráadásul most tovább súlyosbítja a koronavírus-járvány is – húzta alá Azbej Tristan.

Leszögezte:

ahelyett, hogy a szenvedőket a lakóhelyük elhagyására, elvándorlásra bátorítják, a segítséget kell oda vinni, ahol a baj keletkezett.

Végezetül kiemelte, hogy a magyar kormány szerint közvetlenül kell segíteni a rászorulókat, valamint a helyi egyházi szervezeteken keresztül, mivel ők ismerik legjobban az adott közösség problémáit, így ez a leghatékonyabb módszer.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!