Ez jutott eszembe akkor, amikor Dr. Békefy Lajos átvette a szép kitüntetést, a megtisztelő lovagkeresztet. Aztán gondolkodni kezdtem, csak a közös éveinkről, a Protestáns Műhelyben együtt, munkával töltött éveinkről: mennyi közös előadás, konferencia, közös szerkesztésű könyv, együtt megírt munka, külföldi utak, előadások, politikai kapcsolatok építése. Nagy utak, gyors tempó – fáradhatatlan kreativitás. Ezt ismerhettem meg Lajostól.
Jó helyre került ez a kitüntetés! Egy szép pálya elismerése, amihez nekünk, a műhelyünknek is közünk van. Örülök annak, hogy ez így van. Evangélikusként, győriként (mi győriek tartsunk össze!), sok munka közös résztvevőjeként.
Talán egy megjegyzés: Lajos költői szavai végén mintha a magány jelenne meg; valójában ő – közösségünk alapítójaként is – mindig a közösségünk tagja volt és marad.
Isten éltessen sokáig, születésnapod alkalmából is!
Írta: Dr. Birkás Antal, PhD, a KDNP Protestáns Műhely elnöke
Lajos sorai, amiket kaptam tőle, itt olvashatóak – ami egyben egyfajta confessio is:
URAM, MINDENT NÉKED KÖSZÖNÖK
AMI SZÍVEMET BETÖLTÖTTE A MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZTJE KITÜNTETÉS ÁTVÉTELEKOR ÉS UTÁNA
Te voltál, s maradtál igazi örömöm, mikor még létem sem tudtam, hogy Neked köszönöm. Te adtál, Uram, lelkeket, szülőket és gyermekeket, unokákat és testvéreket, társat és ölelést, barátokat és tanárokat itthon és idegen földeken is lelki társakat, számolatlan imákat érettük, s tőlük Hozzád értem szóló könyörgéseket. Bejártam sok utat, tengeren innen és túliakat, s megmutattad: Haza csak egy van, túl országon és földön, s hogy vársz haza, örök országodba, újra és újra megköszönöm. S a kínokat és küzdelmeket, hogy Nálad és Előtted estem térdre, szabad szolgádként, halleluja érte. Te mindig felemeltél, lábam tágas térre állítottad. Láttam éltető Lelkedben fogant mennyei álmokat, csodákat. Lelkekben és az égben nem hamvadó csipkebokrokat, teremtő kezed nyomán millió szépet. Lenyűgöző rendet a termőmagban és embriósorsban, kozmikus folyamatokban és az anyag titkos méhében. Roppant lényed rendjét beleírva mindenbe, forma és szín gazdagságot, illat párákban, virágban és forrásvízben, napkeltékben és napszálltákban, csendes patakok partján és tengerek örök hullámzásában, csillagok lélektükrében és értelmünk erkölcsi rendjében tükröződve. Versben és valóságban. S hogy felvittél Lelkeddel szellemi magaslatokra, édes anyanyelvünk Igés ízeire támasztottál bennem kíváncsi vágyat, játékot a fogalmak között, szent csendekben suttogott imaszivárványokat ámulhatott gyermekszemem, évtizedek ellenére nagykorú gyermekségben – csak Neked köszönöm. Meg hogy elhívtál lételőtti létemben már, s anyaölben is volt gondod rám, évgyűrűim históriáiba vésve gondviselő Kezed elhívó jeleit. Hatvanöt éve nincs utam más, csak szóban, írásban szőni Neked vallomást, konfessziókat, szótlanokat és jókat, kegyelmedet simogatókat. Személyeseket és testvérszívek magvetését, alig kimondható kátés szókat. Fiad pásztorvállára tettél, mikor négyszer is visszahoztál a még el nem rendelt halálból, s esendőségem, leroskadt létem mélységeiben is meglátogattál. Létröptető felismeréseket adtál. Szembesüléseket és sorsom zuhanásai közben is emberségre pásztoroltál. Te nem adtál fel engem soha. Nem engedted, hogy gonosszá váljon létem a latrok barlangjában. Kitelepítések, meg győri '56 süvítő golyói között, mikor először rettentem meg, hogy miként öli magyar a magyart, védőpajzs maradtál. Próféták és apostolok lován járattál néped, elhívottaid között dudari éjszakán és bánya mélyben, szerkesztőségekben és a színészkirály, Latinovits oltalmazásán, keleti és nyugati, meg honi hatalmak labirintusán át halk szóval tanácsoltál. És mikor a félelem kerített be, Igéd pajzsát emelted elleneimre. Mindenben látni, mindent átlátni, eligazodni tanítottál. Adtál gyermekeket, sokat. Gyermeksereged seregéből kinőtteket, templomépítő ifi kis csapatokat, városszéli imaházban is szerelmed centrumában melegedőket, összeölelkezőket. Tetted ezt testamentumos némaságban, láthatatlan kormányzásban, mielőtt saját családot rám bíztál, s hogy hazányi házat, egyházat, eklézsiát nekem is szántál, megköszönni sem tudom. Menekülőknek, világváltozást hozó nagy exodusokban, földi rendszereket váltó forgatagban kézzé, szóvá formáltál, jövőt kérő tábori imatárssá, zarándoktárssá tettél NDK-menekültek között, testvérkézzé balkáni háború tankforgatagában, testvéri adományközvetítővé Vajdaságban. Erdélyi íróknak, költőknek, lelkészeknek, titkos és nyilvános kísértőknek személyválogatást mellőző útbaigazítóvá. Világtörténelmet alkotó munkád láttattad fiatal szolgáddal, s elvégezni elrendelt dolgaimat szabad lelkiismerettel, így is hirdetve Szentháromságos Felségedet, mintegy személyes liturgiában imádva Téged. Irgalmad küszöbét annyiszor átléphettem, érzem: örök hajlékod kapuját most is kitárva tartod előttem, nem kérdezve, mit hoztál, hisz Te tudod Uram, mindent mögöttem hagyattál. Másoknak és enyéimnek, mindazt, mit nevedben évtizedek egyetlen Útján a sok között sokaknak juttattál. Üres kolduskezemmel kérem majd a bebocsátást. Ott hagytam, átadtam, amit rám bíztál, másoknak, sokaknak, vagy ha úgy kellett, egynek, meg egynek: szószéken és rádióban, börtönviselő sorsok oltalmazásában, utánamenve a makacsul önpusztítóknak, könyvekben és sok ezernyi írásban, tanításban és halk „gyóntatásban”, betegágynál és koporsóknál, életkezdeteknél és házasulásnál, szegénysoron itthon és Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken és messzi országokban, hol a várfalakra őrök mellé állítottál. És a szent tudomány fellegváraiban, hol Téged ragozó, tudós elhívottaid mennyei grammatikájában és földi fogalomcsiszolóidnak sorsosává méltattál Berlinben és Wittenbergben, Heidelbergben és Bázelben, meg a honi scientia sacra, szent tudomány kollégiumaiban. És a szabadság talpalatnyi küzdelmeiért is áldalak, közéleti felelős helytállásért, KDNP-s és Protestáns Műhelyes évtizedekért, neves hazaiakkal és külföldiekkel, pótolhatatlan eszmetársakkal, politikus testvérekkel, a város, a polisz gondjaiban osztozásért, jólétén fáradozókkal, békehozókkal. Közben kegyelmes világpolitikád titkaiba avattál, számolatlan és számos felismerésbe beavattál, a lélek és a szellem diplomáciájába, áldassál történelemformáló jelenlétedért, Te, aki „vagyok, aki vagyok” vagy, s nem létezik más vagy. Olyan történelmi fordulatokban tettél tanúvá, minőségi forradalmaid partizánjává seregedben, melyek akár maguk alá is gyűrhettek volna részvétlen és észrevétlen. De Te a tüzes kemencében és a józsefi vermekben is úton voltál hozzám, velem, s templomoddá lett a mély verem. Helyettem is protestáltál. Maradhattam olykor egyedül, de mindig Rád hagyatva, éppen ezért soha magányossá válni nem engedtél. Mindannyiszor éreztem győztes túlerőd önmagam ó-emberével, meg ellenségekkel szemben. Áldassál hát személyes sorsomban vett kis és nagy győzelmeidért, Uram! És Társamért, Családomért, kik velem kerestek oltalmat szárnyaid alatt, s így egyben tartottál, e mai napra juttattál. Áldassál a bűnvallomásokért és a megbocsátásokért. Meg azért, hogy történelemformáló kezed árnyékában picinyke létem békességet talált, bár nyugalma sokszor nem volt. Ezért is csak magasztalni tudlak Téged. Hogy létcsodák között nem vakon vándoroltam, hanem egy-egy lélek könnye vagy öröme meg-megállított, mert erre is szemet és imát, meg Igét adtál, mindörökké dicsőítem neved. Ha ma mindezt, 75 év magasán és mélységén, szereteted libikókáján fellendülve szentséges tekinteted elé, megvallhatom, magyarul, szép és igaz bibliás szókkal, lélektisztító szent ihletéseddel, kimondani sem tudom, mekkora öröm. Mindent csak Neked köszönök. Lelkeddel emelt lelkem égi madártávlatából, mennyei kegyelem-távlatából visszatekintek most az útra. Benne Rád, az igaz Útra lelek, s előre fordítva tekintetem fényözönt árasztó szent Szavad hallom, világszeretet központtá izzó szíved energialüktetése magával ragad. Igéid megmaradnak örök örökségként szívemben, zsoltárosan felzengnek bennem, míg HAZAÉRKEZEM:
AHOL A TI KINCSETEK VAN, OTT LESZ A TI SZÍVETEK IS (Lukács 12,34)
NE FÉLJ, TE KICSINY NYÁJ, MERT ÚGY TETSZETT A TI ATYÁTOKNAK, HOGY NEKTEK ADJA AZ ORSZÁGOT (Lukács 12,32)
NE IGAZODJATOK E VILÁGHOZ, HANEM VÁLTOZZATOK MEG ÉRTELMETEK MEGÚJULÁSÁVAL, HOGY MEGÍTÉLHESSÉTEK, MI AZ ISTEN AKARATA, MI AZ, AMI JÓ, AMI NEKI TETSZŐ ÉS TÖKÉLETES (Róma 12,2)
BUZGÓLKODJATOK MINDENKOR AZ ÚR MUNKÁJÁBAN, HISZEN TUDJÁTOK, HOGY FÁRADOZÁSOTOK NEM HIÁBAVALÓ AZ ÚRBAN (1Korintus 15,58)
Írta: Dr. Békefy Lajos Ph.D., 2023. augusztus 18-án, a megtisztelő kitüntetés átvétele után.
