Jelentősen nőtt a foglalkoztatottak száma

Jelentősen, 690 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma 2010-hez képest, a munkavállalók nagy része, csaknem 480 ezer dolgozó a versenyszférában helyezkedett el – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt foglalkoztatási adatokra reagálva.

kdnp.hu – MTI

A KSH legfrissebb közlése szerint a 2017. január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel – 2,5 százalékkal – több, mint egy évvel korábban.  A január-márciusi időszakban a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 66 ezerrel, 207 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent.

Folyamatosan csökken a munkanélküliség

Cseresnyés Péter kiemelte: a munkanélküliség már 56-57 hónapja folyamatosan csökken, miközben a munkavállalók jelentős részét a versenyszféra szívja fel, mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar gazdaság fejlődik. Ez a fejlődés pedig megköveteli, hogy a jól képzett szakemberek minél nagyobb számban álljanak rendelkezésre. 

Beszámolt még a munkahelyvédelmi akció eredményeiről, valamint a fiatalok foglalkoztatási mutatóiról is. Az államtitkár elmondta, hogy a munkahelyvédelmi akció 2013-as indulása óta több mint 500 milliárd forint maradt a munkáltatóknál a programnak köszönhetően. 

A 25 év alatti fiatalok foglalkoztatásáról közölte: 2010-ben a foglalkoztatottságuk nem érte el a 20 százalékot, most 28 százalék felett van ez az arány. A korosztály munkanélküliségi mutatója 2010 környékén meghaladta a 20 százalékot, míg jelenleg 11 százalék alá csökkent, ami jóval az uniós átlag felett van. 

Az NGM az MTI-nek eljutatott közleményében ismertette: a 2017 első negyedévi adatok szerint 121 ezerrel dolgoztak többen a versenyszférában Magyarországon, mint egy éve.

A 15-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya egy év alatt 2 százalékpontot javult, így 67,1 százalékra emelkedett. A 15-24 éves korosztály foglalkoztatási aránya 1,6 százalékponttal 28,4 százalékra javult, így a fiatalok közül összesen mintegy 300 ezren dolgoznak. A két nem foglalkoztatási rátája a rendszerváltoztatás óta még soha nem volt ilyen magas az év első három hónapjában, ami a tárca szerint egyértelműen az elsődleges munkaerőpiac növekedésének köszönhető.

A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a magyar munkaerő-piaci reformoknak, például a gazdaságfejlesztő programoknak, a munkát terhelő adók csökkentésének, a munkahelyvédelmi akciónak, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!