A KÜLDETÉSES EMBER HAZATÉRT

A PRESBITER C. ORSZÁGOS REFORMÁTUS LAP TISZTELETADÁSA TŐKÉCZKI LÁSZLÓ EMLÉKE ELŐTT

 

„Isten akaratából vagyunk olyan küldetéssel, rendeltetéssel a világban, amilyennel vagyunk” - Tőkéczki László (1951-2018) fogalmazott így. Magáról, másokról. Vigasztaló, hogy a megrendítő halálhír óráiban az Igét és őt tudjuk idézni. Isten akaratából érkezett 66 évre reformátusnak, magyarnak közénk, történelem-német szakos tanárként népművelőnek. A történelem fonákjai, a vesztesek ügyei iránt igen fogékony kutatónak, az Igazság elkötelezettjének. Presbiternek, főjegyzőnek, főgondnoknak, zsinati alkotó tagnak. Írónak és gondolkodásra, józanságra nevelőnek, összefüggéseket felismertető pedagógusnak. Isten kiművelt mindenesének. Sok értékkel ajándékozta meg benne nemzedékünket, magyarságunkat Urunk. Isten akaratából felismerte, vállalta küldetését, ezért is tudta betölteni azt. A Szentháromság Isten „robotosaként” megpróbálta visszahálálni többembernyi munkájával mindazt, amit kapott. Számos kitüntetés, a csak legkiválóbbaknak jutó Széchenyi-díj is jelzi, mi mindennel tartoztunk neki. És tartozunk visszavonhatatlanul. Imádkozva és dolgozva vált azzá, akinek küldte őt Küldője. A történelmi hazában hűséggel szolgáló Magyar Református Presbiteri Szövetségünk, közel húszezer presbiterünk, Szerkesztőségünk a megváltottak hálájával folyamatosan alkotó embert és testvért köszöni meg közös Küldőnknek. Szívünkbe zárjuk a szinte utolsó leheletéig Isten-, egyház-, és nemzetszolgálatban égő embert, múló arcvonásait alkotásaiban, tanításaiban, mondataiban keressük és ismerjük fel újra. Istené legyen mindenért a dicsőség, amire elrendelte őt, s amiben beteljesítette honi zarándokútján életét elrendelő Urunk! Mindent köszönünk Urunknak, Istenünknek, és Néked, Tanár Úr! „Úgy éljetek, mint akik nem hiába kaptátok Isten kegyelmét...Mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden” (2Kor 6,1;10).

 

Írta: Dr. Békefy Lajos PhD

 

(A Presbiter c. lap szerkesztőségi megemlékezése, 2018/1. szám, XXVII., évf. 1.)

 

*

 

Tőkéczki László 1951. szeptember 23-án született Szikszón. Miskolcon érettségizett, majd a debreceni és a budapesti egyetem bölcsészkarán történelem–német szakos tanári oklevelet szerzett. 1975 és 1978 között a kispesti Landler Gimnáziumban tanított. 1978-ban került az Akadémia Pedagógiai Kutatócsoportjához, amely 1981-től az ELTE-hez tartozott. 1985-től az ELTE pedagógiai tanszékén tanított neveléstörténetet. 1989 óta az ELTE Művelődéstörténeti tanszékének a docense volt.

 

1991 óta dolgozott a Hitel szerkesztőjeként, 1994-ben nevezték ki a Valóság főszerkesztőjének, társadalmi munkában pedig részt vett a Protestáns Szemle szerkesztésében. A Duna TV alapító kuratóriumának tagja volt, ahol a történelmi egyházakat is képviselte. Az 1998-ban alapított Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke és a Magyar Protestáns Tanulmányi Alapítvány alapító tagja volt. 1999 óta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának tagja volt. 2002-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület világi főjegyzőjének választották, majd 2009-től haláláig az egyházkerület főgondnoki tisztségét töltötte be. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) alelnöke volt. Évek óta évente mintegy 100 előadást tartott Magyarországon és a kisebbségi magyarság körében tudományos, egyházi, politikai és közművelődési témákban. Rendszeres szereplője volt a köztévén futó Szabadság tér ’56 című műsornak is.

Kutatási területe a sajtó-, eszme- és neveléstörténet, valamint a protestáns egyház története. Kismonográfiát publikált Prohászka Lajosról, és 2000-ben jelent meg Tisza István eszmei, politikai arca című monográfiája.

 

Tőkéczki Lászlót 2014-ben a Magyar Érdemrend középkereszttel tüntették ki, 2017-ben pedig megkapta a Széchenyi-díjat a magyar és az egyetemes történelem, illetve az eszme-, művészet- és művelődéstörténet területén egyaránt kimagasló tudományos és oktatói pályája, különösen Tisza István életművével kapcsolatos hiánypótló kutatásai és publikációi, valamint széles körű történelmi ismeretterjesztő tevékenysége elismeréseként.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!