A Fidesz–KDNP oltalom alá helyeztetné a Hunyadi téri parkot

A terézvárosi kereszténydemokraták szerint indokolatlanul zárták le három hónapra a VI. kerületi Hunyadi teret. Wertán Zsolt Zoltán, a VI. kerületi önkormányzat KDNP-és képviselője nem tartja kizártnak, hogy a lezárás valódi oka a Hunyadi térre tervezett hétmilliárd forintos mélygarázs építésének előkészítése, a projekt útjában lévő fák kivágása, s nem a fák megóvása. Mivel a civlek által felkért szaktekintélyek szakvéleményéből egyértelműen kiderült, hogy a téren álló fák nem életveszélyesek, ezért nem szabad hagyni, hogy erre való hivatkozással letarolják a parkot – jegyezte meg a képviselő. Bejelentette, hogy kezdeményezte Terézváros legnagyobb zöld parkjának oltalom alá helyezését.


A tér fáinak gallyazását fél nap alatt is el lehet végezni, ezért indokolatlan a lezárás – jelentette ki Wertán Zsolt Zoltán, a VI. kerületi önkormányzat kereszténydemokrata képviselője mai sajtótájékoztatóján. 

Wertán Zsolt Zoltán, a VI. kerületi önkormányzat KDNP-és képviselője nem tartja kizártnak, hogy a lezárás valódi oka a Hunyadi térre tervezett hétmilliárd forintos mélygarázs építésének előkészítése, a projekt útjában lévő fák kivágása, s nem a fák megóvása áll.

A képviselő hangsúlyozta: a rendelkezésre álló szakvélemények szerint nem életveszélyesek a Hunyadi téren álló fák, ezért nem szabad hagyni, hogy erre való hivatkozással letarolják a parkot, s bejelentette, hogy kezdeményezte Terézváros legnagyobb zöld parkjának oltalom alá helyezését.  

Wertán Zsolt Zoltán a civil szervezetek és a helyben lakók tiltakozásának hangsúlyozásán túl kitért arra is, hogy megítélése szerint a Hunyadi téri piac felújítására és a mélygarázs építésére kiírt közbeszerzési eljárás többszörösen törvénysértő. Mint mondta, a kivitelező kiválasztása jelenleg is tart, de csak egy jelentkező van, egy német cég, magyar vállalkozásokat ugyanis nem is engedtek a projektbe. 

Az elmúlt hat évben a kerületi MSZP-SZDSZ vezetés többször is nekifutott már a Hunyadi tér és a vásárcsarnok rehabilitációjának. Elég magtalan, gyanús kísérleteket tettek eddig. Most egy olyan közbeszerzési eljárást írtak ki, amelyre csak egyetlenegy ajánlattevő tudott jelentkezni, A kiírásra csak a frankfurti repülőteret üzemeltető német cég, a Fraport AG (Frankfurt Airport Services Worldwide) jelentkezett, amely „véletlenül” az önkormányzatba is bedolgozó cégnek számító a Kipszert jelölte meg alvállalkozóként – fejtette ki az MNO megkeresésére Wertán Zsolt Zoltán. 

Magyar cég nem jelentkezett, ami most, amikor az építőiparban ekkora többletkapacitások vannak, elég különös – tette hozzá. A Hunyadi teret azért zárták le, mert amikorra eredményt hirdetnének a közbeszerzési eljáráson, tiszta terepet szeretnének teremteni a mélygarázs építéséhez: ne legyenek ott fák, lehessen ásni a lyukat.

A kerületi ellenzék más erői sem maradtak passzívak: Gyenge Zsolt, a Jobbik képviselője közveszéllyel való fenyegetés miatt jelentette föl a VI. kerületi önkormányzatot az eddigi, a fák kivágását szerinte nem indokló szakvélemények miatt. A csütörtökön körbezárt téren ugyanis a kordonra illetve a parkoló autók szélvédőjére fekete alapon sárga feliratokat helyeztek el, melyben az önkormányzat a fák állapotából eredő állítólagos „komoly” veszélyekre figyelmezteti a lakosságot. „A civil szervezetek által felkért szakértő azonban ennek ellentmondó megállapításokat tett” – áll a rendhagyó röpiratban, mely mintegy veszélyforrásként jelöli meg a társadalmi önszerveződés résztvevőit is.

A Hunyadi téri fák állapotát illetően úgy tűnik, az igazság még várat magára. Az önkormányzat az eddig született, egymásnak homlokegyenest ellentmondó szakvélemények miatt a Magyar Tudományos Akadémiához fordult. Ez így rendben lévő dolog volna, csakhogy míg a fák életképességéről a Soproni Egyetem két elismert szakértője, prof. dr. Varga Szabolcs és dr. Kocsó Mihály állított ki szakvéleményt, több mint különös, hogy a vitában „döntőbíróként” felkért Solti László. az MTA levelező tagja, az Agrártudományok Osztályának elnöke, akinek szakterülete az állatorvos-tudomány; jelenleg a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi karán a Szülészeti Tanszék és Klinika tanszékvezetője; publikációi között kiemelt szerepet játszik többek között a világhírű magyar sertésfajtával, a mangalicával kapcsolatos biotechnológiai kérdések taglalása.


kdnp.hu
Forrás: mno.hu, FH, mixonline.hu 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!