Gyanús szocialista ügyletek, a KDNP képviselője feljelentést tett

Verók István a VI. kerület szocialista polgármester a végsőkig kitart volt alpolgármestere, a Centrum Parkoló Kft.-t vezető Fürst György mellett a pesti parkoltatási bizniszben. Az Andrássy úti paloták kiárusításának főszereplői a parkoltatás terén is egy követ fújnak, hiába keveredett vesztegetés gyanújába a Centrum Parkoló, hiába érték tetten és helyezték előzetesbe a VI. kerületi közterület-felügyelet vezetőjét. A legfrissebb fejlemény, hogy ismeretlen tettes ellen közokirat-hamisítás elkövetésének gyanúja miatt fordult a BRFK-hoz Wertán Zsolt Zoltán, a Kereszténydemokrata Néppárt terézvárosi, és fővárosi képviselője.

A KDNP várospolitikusa szerint Verók István és Sajtos Csilla jegyző törvénysértő módon nem azt a szerződést írta alá a Centrum Parkoló Kft.-t képviselő Fürsttel, amelyre a képviselő-testület felhatalmazást adott. Mint ismeretes, a Közbeszerzési Döntőbizottságnál támadták meg a parkolásüzemeltetésre kiírt tízéves pályázatot a Terézvárosban. A régi szerződés szeptember 24-én járt le, de hogy ne alakuljon ki patthelyzet, Terézváros és a Centrum között ideiglenesnek mondott szerződés jött létre.

A testületi ülésen – Wertán Zsolt Zoltán javasla¬tát elfogadva – a megállapodás tervezetéből törölték, hogy a Centrummal a közbeszerzési eljárás eredményes befejezéséig szerződnek. A polgármester és a jegyző ezt figyelmen kívül hagyva mégis úgy kötötte meg a szerződést, hogy az a „közbeszerzési eljárásban történő tényleges szerződéskötésig” érvényes.

A KDNP terézvárosi képviselője szerint így a VI. kerület számára rendkívül előnytelen szerződés hosszú időre bebetonozhatja a Centrum Parkolót, hiszen különféle jogi csűrés-csavarással akár évekig is elhúzható a közbeszerzési eljárás.

kdnp.hu
Forrás: magyarhirlap.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!