Induljon vizsgálat az Eötvös 10 ügyében!

Vizsgálatot kezdeményez a terézvárosi Eötvös 10 kulturális központ ügyében Wertán Zsolt Zoltán, aki szerint funkcionálisan használhatatlan a művelődési ház. A kereszténydemokrata politikus az épületet egy Patyomkin-faluhoz hasonlította, amely beillene filmdíszletnek.

A politikus a helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az Eötvös 10 kialakításáról még az előző ciklusban született döntés. A projekt eredetileg 800 millió forintos költségvetéssel indult, ebből 600 millió forint volt az állami támogatás. Mára ott tartanak, hogy a beruházás költségei 1,2 milliárd forintra rúgnak - mondta, hozzátéve: a beruházás még mindig nem készült el, és funkcionálisan sem működik a központ.

A projekt kapcsán sorra érkeznek az újabb és újabb kiadások, írnak ki közbeszerzéseket. A képviselő furcsállotta, hogy háromszáz százalékkal nőtt meg a kerület önrésze, s eközben az épület gyakorlatilag használhatatlan. Wertán Zsolt Zoltán példaként említette a könyvtárat, amelyet kötelező lenne működtetni egy ilyen központban, de mégsem biztosítanak.
    
A négyezer négyzetméter bruttó alapterületű épületben a tervezett hasznos terület kétezer négyzetméter volt, ebből azonban csak 1.500 négyzetmétert lehet használni, mert ötszáz négyzetméteren a tűzoltóság még raktár kialakítását sem engedi.

Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!