Kinek akarja eladni az MSZP a Duna partján a telkeket?

Vagyonvesztéstől tart a fővárosi Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószövetsége a Duna partján található három telek értékesítése kapcsán. Spaller Endre XIII. kerületi frakcióvezető sajtótájékoztatóján kezdeményezte, hogy a mintegy kétmilliárd forintra becsült telkek értékesítését vegye le napirendjéről az önkormányzat, vagy ha mégis az eladás mellett dönt, akkor írjon ki új pályázatot.
   

A részletekről szólva a politikus elmondta: az önkormányzat egy két évvel ezelőtti pályázati anyag alapján kívánja értékesíteni a Népfürdő és Dráva utca sarkán található területet, a piac azonban ez idő alatt átrendeződött a válság miatt, s a projektek elavulttá váltak.
   
 Spaller Endre felidézte, hogy a kerületi képviselőtestület 2007. október 18-án döntött a Viza utca - Népfürdő utca - Dráva utca által határolt területre vonatkozó ingatlanfejlesztésről. A döntés kétfordulós pályáztatást tett kötelezővé.
    
A pályázat első fordulója sikeres volt, kilenc cég került be a második fordulóba, amely azonban kétszer eredménytelen volt. Közel egy éve született döntés a második forduló harmadszori meghirdetéséről, amelyre azonban csak a két éve pályázó, és akkor továbbjutott kilenc cég jelentkezhetne.
    
A fővárosi Fidesz-KDNP kerületi frakciója azonban vagyonvesztéstől tart, ezért kezdeményezte, hogy a telek eladása ebben a formában kerüljön le a napirendről. Álláspontjuk szerint a gazdasági válság a fent említett kilenc céget sem hagyta érintetlenül, lehet, hogy már rég tönkrementek, más fejlesztésekben gondolkodnak, ugyanakkor lehetnek más cégek, amelyeket érdekelhet ez az ingatlan.
    
Ha az önkormányzat el akarja adni az ingatlant, akkor hirdessen új pályázatot, hogy minél magasabb áron lehessen értékesíteni ezt a területet – fejtette ki Spaller Endre.
    
A kerületi frakció attól is tart, hogy az önkormányzat csak e telek eladásával tud kilábalni abból a pénzügyi szorításból, amit a költségvetési elvonások, s a választási kampányra időzített fejlesztési átadások jelentenek – tette hozzá.
    
A sajtótájékoztatóra elvárták Szabó Zoltán szocialista képviselőt is, aki több fideszes vezetésű önkormányzatról tartott az utóbbi időben tájékoztatót. Spaller Endre azt mondta azt kérték volna tőle, ha megjelent volna, hogy állítsa meg a fenti folyamatot, amíg az nem válik visszafordíthatatlanná.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Fogadj örökbe egy keresztet - helyszínek

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!