A kereszténydemokrata Wertán Zsolt Zoltán szerint törvénysértő módon, a közbeszerzési eljárás megkerülésével és a korábban állítottnál lényegesen drágábban újította fel a szocialista vezetésű VI.kerületi önkormányzat a Hunyadi téri játszóteret. A politikus a közbeszerzési döntőbizottsághoz is eljuttatta a birtokába került dokumentumokat, a testület vizsgálata a közeljövőben lezárulhat.
A fővárosi képviselő helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: először 36 millió forintos költségről lehetett hallani, majd a polgármester a közbeszerzési döntőbizottság megkeresésére azt állította, hogy csak 28 millió forintba került a felújítás; ez az összeg is meghaladja azonban a közbeszerzési értékhatárt (árubeszerzésre 8 millió forint, építési beruházásra 15 millió forint a közbeszerzési értékhatár).
Wertán Zsolt Zoltán a sajtó képviselőinek olyan dokumentumot mutatott be, amely szerint a felújítás 49 millió forintot tett ki, ami lényegesen magasabb mint a közbeszerzési értékhatár, s ez esetben a szocialista polgármester hamis adatszolgáltatással tetézte a törvénysértést. Hozzátette: a polgármester innentől nem csak személyes felelősséget visel.
A sajtótájékoztató után a VI. kerületi önkormányzat sajtóirodája közleményt adott ki, az ügy tisztázása helyett azonban a polgármester inkább belső vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, mint fogalmaztak „ki ad a képviselőnek belső használatra készült iratokat, amelyeket a hozzá nem értő esetleg félreértelmezhet”. Szerintük a KDNP-s politikus tévesen értelmezi a közbeszerzési szabályokat.
