Rubovszky György
Dr. Rubovszky György
1944. február 1-én született Budapesten. Édesapja ügyvéd, édesanyja pedagógus volt. Özvegy, felesége ügyvéd volt. Két felnőtt gyermeke - leánya ügyvéd, fia piarista szerzetes - és egy óvodás leány unokája van.
1962-ben érettségizett az Eötvös József Gimnáziumban, jogi diplomáját 1970. évben az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerezte. Ezt követően ügyvédjelölt, 1972-ben lett ügyvéd. 1977-től 1991-ig a Budapesti 14. sz. Ügyvédi Munkaközösség vezetője. 1991. óta egyéni ügyvéd.
1989 júniusában a Kereszténydemokrata Néppárt alapító tagjaként létesítette első párttagságát. Ettől kezdve a KDNP Bp. II. ker. Szervezet alelnöke, l991-től a KDNP Budapesti Szervezetének elnöke. 1992 novemberétől a KDNP Országos elnökségének tagja, mint ügyvezető titkár. 1997 nyarán törvénytelenül kizárták a KDNP-ből. 1998 szeptemberében belépett a Fidesz- Magyar Polgári Pártba, ahol 2000. márciustól az Országos Választmány elnökségének tagja. Párttagsága 2002 novemberében kilépéssel szűnt meg, mert a KDNP-ben helyreállt törvényességre figyelemmel törvénytelen kizárását megsemmisítették. 2002 novembere óta a Kereszténydemokrata Néppárt pártügyésze.
1990 tavaszán képviselőjelölt. Az őszi önkormányzati választáson mandátumot szerzett a Fővárosi Közgyűlésben. Alelnöke lett a Szociális és lakásügyi Bizottságnak négy további bizottsági tagsága mellett. 1994. évben a KDNP országos listájáról szerzett képviselői mandátumot. Az alkotmány- és igazságügyi állandó bizottságon kívül delegálták az alkotmány-előkészítő bizottságba is. A KDNP frakció jogi és önkormányzati munkacsoport vezetője, egyúttal frakcióvezető-helyettes. 1998-ban a Fidesz budapesti területi listájáról szerzett mandátumot. 1999-től 2002-ig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja. 2002-ben képviselőjelölt, 2003. június 16-án - az elhunyt Dr. Varga László elnök helyére - behívták az Országgyűlésbe, ahol tagja lett az alkotmány- és igazságügyi bizottságnak, 2004. március 8-tól társelnöke a holocaust roma áldozatainak nemzetközi és hazai kárpótlását vizsgáló bizottságnak.
2006-ban közös jelöltként a FIDESZ-KDNP országos listáról jutott mandátumhoz. A KDNP frakció alakuló ülésén megválasztotta frakcióvezető-helyettesnek. 2006. május 30-tól az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság tagja.
-
Pest 8.vk. Érd
-
területi lista, Budapest
-
Vas 3.vk. Kőszeg
-
Budapest 4.vk. III. kerület
-
Győr-Sopron megyei 7. vk.
-
Pest 15.vk. Cegléd
-
Heves 1.vk. Eger
-
Baranya megye 5. vk.
-
Pest megye 1. vk.
-
Pest 12.vk. Szigetszentmiklós
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
területi lista, Csongrád
-
Somogy 6.vk. Nagyatád
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
Békés megye lista
-
Békés megye lista
-
Komárom-Esztergom 2.vk. Tata
-
Somogy megye 4. vk.
-
Nógrád megye 3. vk.
-
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.vk.
-
területi lista, Hajdú-Bihar
-
Vas 1.vk. Szombathely
-
Budapest 15. vk.
-
Országos lista
-
Pest megyei területi lista
-
területi lista, Zala
-
Bács-Kiskun 7.vk. Kalocsa
-
Szabolcs-Szatmár-Bereg 7.vk. Kisvárda
-
területi lista, Szabolcs-Szatmár-Bereg
-
Budapest 16. vk. XI. ker.
-
területi lista, Pest
-
területi lista, Budapest
-
országos lista
-
Somogy megyei 5. vk.
-
Budapest 28.vk. XIX. kerület
-
területi lista, Bács-Kiskun
-
területi lista, Tolna


















































