Szászfalvi László

1961. január 11-én születeet Makón. Felesége református segédlelkész. Három gyermekük született: Bence, Boglárka és Lenke.
1979-ben a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett.
1986-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián végzett.1986-tól segédlelkész volt Csurgó-Alsokon, 1987-től választott lelkész ugyanott.
1994-től a Somogy megyei Közgyűlés képviselője lett, ahol négy éven keresztül a Kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke volt.
1995 tavaszától az Alpok-Adria Munkaközösség kisebbségek munkacsoportját vezette a megye képviseletében 3 évig.
1988-ban lépett be az MDF-be alapítóként, majd 1989. január 10-én alapították meg az MDF csurgói szervezetét. 1990 októberében Csurgó polgármesterévé választották. Csurgó és Térsége Önkormányzati Területfejlesztési Társulás elnöke volt hosszú évekig.
1993-1995 között az MDF Országos Választmányának tagja volt, 1995 után a Somogy megyei választmányban dolgozott.
1994. decemberben MDF-KDNP-NDSZ közös támogatással ismét polgármester lett. 1998. októberben MDF-Fidesz-FKGP támogatással harmadszorra is polgármesterré választották. 2002. október 20-án ismét Csurgó város polgármestere lett, de december 19-én lemondott erről a tisztségről.
Az 1998-as országgyűlési választásokon MDF-Fidesz közös jelöltként szerezett mandátumot a Somogy 5. számú választókerületben.
1998-2002-ben frakcióvezető-helyettes volt, illetve az Önkormányzati bizottság és a Társadalmi szervezetek bizottságának tagja.
2002. áprilisban megvédte egyéni mandátumát választókerületében. Ebben a ciklusban az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnökeként tevékenykedett. 2003. január 17-én a Keresztény Demokrata Fórum elnökévé választották.
2004. június 21-én csatlakozott a Lakitelek-munkacsoporthoz. 2004. szeptember 2-án az MDF frakcióvezetője négy másik képviselőtársával együtt törvénytelenül kizárta a frakcióból, ezért független képviselőként folytatta munkáját. 2005. május 15-től belépett a Fidesz parlamenti frakciójába.
2006 májusában Fidesz-KDNP közös jelöltjeként megvédte egyéni mandátumát választókerületében. 2006. május 30-tól a KDNP frakciójának tagjaként az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnökeként segíti a bizottság munkáját.
-
Pest 8.vk. Érd
-
területi lista, Budapest
-
Vas 3.vk. Kőszeg
-
Budapest 4.vk. III. kerület
-
Győr-Sopron megyei 7. vk.
-
Pest 15.vk. Cegléd
-
Pest megyei területi lista
-
Heves 1.vk. Eger
-
Baranya megye 5. vk.
-
Pest megye 1. vk.
-
Pest 12.vk. Szigetszentmiklós
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
területi lista, Csongrád
-
Somogy 6.vk. Nagyatád
-
területi lista, Győr-Moson-Sopron
-
Békés megye lista
-
Békés megye lista
-
Komárom-Esztergom 2.vk. Tata
-
Somogy megye 4. vk.
-
Nógrád megye 3. vk.
-
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3.vk.
-
területi lista, Hajdú-Bihar
-
Vas 1.vk. Szombathely
-
Budapest 15. vk.
-
Országos lista
-
területi lista, Zala
-
Bács-Kiskun 7.vk. Kalocsa
-
Szabolcs-Szatmár-Bereg 7.vk. Kisvárda
-
területi lista, Szabolcs-Szatmár-Bereg
-
Budapest 16. vk. XI. ker.
-
területi lista, Pest
-
területi lista, Budapest
-
országos lista
-
Somogy megyei 5. vk.
-
Budapest 28.vk. XIX. kerület
-
területi lista, Bács-Kiskun
-
területi lista, Tolna



















































