Országos Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottság
2008. December 2.
A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottsága azon munkálkodik, hogy az ezeréves múltra visszatekintő magyar keresztény értékrend megfelelő hangsúlyt kapjon a párt kül- és biztonságpolitikájában és a honvédelmi programjában
Az Országos Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottság a keresztény világnézeten alapuló elveknek megfelelő szemléletet érvényesíti a nemzetbiztonsági stratégia kidolgozásában, a professzionális magyar honvédség és rendvédelmi szervek megteremtésében. Célja a polgárok legszélesebb rétegeivel elfogadtatni a hon és a nemzet védelmének szükségességét, biztosítani az állam szavatolta biztonságot a család és – alapvető értékünk – a szabadság megőrzésében. Társadalmi és politikai tevékenysége során ezeket az elveket és célokat akarja kifejezésre juttatni, és ezek megvalósulását akarja előmozdítani.
A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottsága a rendszerváltás idején alakult, folyamatosan működő szervezet, ahol tavaly decemberétől intenzív műhelymunka folyik.
Munkánk alapját a nemzetpolitika határozza meg. Nemzetpolitika, ami a nemzetvédelmének, a nemzet jólétének és a nemzet üdvének egységén alapszik.
Az elmúlt években a nemzetpolitika folyamatos elnyomásának vagyunk tanúi. Mára olyan mélyre süllyedt, hogy létünket fenyegeti. A nemzeti érdekek képviselete szinte már bűncselekmény. A neoliberális kormányzat olyan mértékben építette le a honvédelmet, valamint gyengítette meg a nemzet biztonságát szavatoló intézményeket, hogy az már kirívóan magas biztonsági kockázatot jelent az ország számára.
Szakbizottságunk dolgozik egy olyan programon, amellyel ezt a folyamatot meg lehet állítani, majd megfordítani, és fejlődő pályára állítani. Az elkészült programunkat, a Szakértői Tanács, az Országos Elnökség elé terjeszti elfogadásra.
A munkában önkéntesen résztvevők szakmai képesítése teljes mértékben lefedi a fegyveres erő és a rendvédelmi szervezetek szakmai területeit. A szakbizottság hatékony működését a bizottságon belül megalakult állandó szekciók biztosítják
A szakbizottság az elmúlt év végén a honvédelmi, nemzetbiztonsági és külkapcsolatok, a rendvédelmi valamint humánpolitikai szekciókat alakította meg:
Az Országos Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottsága nyitott mindazok felé, akik elkötelezettek a nemzet védelmének ügye mellett és szakmai véleményükkel, nemzetépítő munkájukkal szívesen segítik a Kereszténydemokrata Néppárt munkáját.
Pintér Attila nyá. alezds. Oravecz Tibor nyá. őrgy.
OHNSZB. Elnök OHNSZB. Titkár
Elérhetőségeink:
OHNSZB. Elnök: Pintér Attila nyá. alezds.: pinter@salvo.hu
OHNSZB. Titkár: Oravecz Tibor nyá. őrgy.: oravecz.t@freemail.hu
Szekcióvezetők:
Dr. Turák János nyá. ezds. (Honvédelmi): turakjanos@t-online.hu
Dr. Gyaraki Károly nyá. mk, altb. (Nemzetbiztonsági
és külkapcsolatok): gykm44@freemail.hu
Gabriel Géza nyá. r. ezds. (Rendészeti): gabrielg@t-online.hu
Dr. Hautzinger Gyula nyá. ezds. (Humánpolitikai): hautzingergy@t-email.hu














