Mondjon le a pénzügyminiszter

Azonnali lemondásra szólította fel Medgyasszay László, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a pénzügyminisztert a parlamentben, valamint azt javasolta a kormánynak, hogy azonnal vezessen be eladási moratóriumot az állami vagyonnal kapcsolatban. Soltész Miklós, az Országgyűlés Ifjúsági és szociális és családügyi bizottságának kereszténydemokrata alelnöke, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője napirend előtti felszólalásában közölte: a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslata jelentős megszorításokkal sújtja a fogyatékos embereket.

A parlamenti képviselők 172 igen, 121 nem, és 16 tartózkodó szavazat mellett fogadták el az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) 2008. évi tevékenységéről szóló beszámolót. A dokumentum indoklása alapján az általános vélemény szerint a beszámoló reális képet nyújt az ORTT, és bővebben a magyarországi rádiós és televíziós médiarendszer éves működéséről.

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) költségvetésének végrehajtásáról szóló javaslat általános vitájában Cser-Palkovics András (Fidesz) elmondta: minden évben ugyanaz az alapprobléma merül fel, azaz a testület költségvetése számszakilag teljesen rendben van, de van egy olyan átcsoportosítás, amellyel gyakorlatilag egy kétharmados jogszabályt feles jogszabállyal ír át az Országgyűlés. Ezért idén is tartózkodni fog a Fidesz a szavazásnál.

A honatyák 190 igen, 132 nem, illetve 1 tartózkodó szavazattal vették tudomásul a Szülőföld Alap tavalyi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót. Az összesen egymilliárd forint értékű elkülönített állami pénzalap elsősorban a szülőföldön való boldoguláshoz, anyagi és szellemi gyarapodáshoz, továbbá az anyanyelv és kultúra megőrzéséhez, valamint a Magyarországgal való kapcsolatok ápolásához nyújt támogatást. Az elfogadott beszámoló indoklása szerint az alap hatékonyan tudott hozzájárulni a külhoni magyar közösségek versenyképességének növeléséhez, valamint életminőségének javításához és nemzeti identitásának megőrzéséhez.

Az Országgyűlés 323 igen, 2 nem, illetve tartózkodó szavazat nélkül elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A stratégia 2009-re azonnali intézkedésként határozza meg a piaci alapon nyújtandó lakhatás (nyugdíjasházak) és személyes gondoskodás szabályozásának felülvizsgálatát az öngondoskodást választó időseknek, továbbá előkészítené a szellemi hanyatlással küzdő idősek szakmai központjának létrehozását.
 
A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat részletes vitájában Babák Mihály (Fidesz) azt mondta, hogy nem támogathatják tovább a regionalizációt, mert az értelmetlen és idegen a magyar közigazgatásban.

A Fidesz támogatja az adó- és áfa-csalás ellen hozott hatékony intézkedéseket, még akkor is, ha azok szinte csak technikai jellegűek is – közölte Tállai András (Fidesz) az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitájában. A Fidesz támogatásáról biztosította a jogharmonizációs célú vámügyi változtatásokat is.

Puskás Tivadar az azonnali kérdések és válaszok órájában arról beszélt, hogy az egészségügyi alap 2009-re tervezett összegéből 30 milliárd forintot elvontak, míg a jövő évi tervezetből 48 milliárd forint hiányzik a szinten tartáshoz. Közölte, hogy a színvonal romlik és a várólisták hosszabbodnak.

Hoffmann Rózsa arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanév elején közzétett adatok szerint mintegy hatezer pedagógust bocsátottak el, tavaly ilyenkor kétezret, míg két évvel ezelőtt tízezret, vagyis két év alatt 18 ezerrel csökkent a pedagógusok száma. Milyen intézkedéseket hozott a minisztérium, hogy a hatezer értelmiségi ne vesszen el az ország számára? – kérdezte a politikus.

Rétvári Bence (KDNP) azt kérdezte, hogy van-e érvényes használati vagyonkezelői szerződés a Citadellára és mekkora bevétel származik a bérbeadásból. Oszkó Péter pénzügyminiszter azt mondta, hogy ő is utánanézett az ügynek, és azt nem érzi rendezettnek. Közölte, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szerint a Citadella teljes területére nincs hatályban sem bérleti, sem használati szerződés, de egyes területeken bérleti jogviszonyban állnak a Gastro-Top kft.-vel. Közölte, hogy az ügyben azonnali eljárásra kéri az MNV Zrt.-t.

Azonnali lemondásra szólította fel Medgyasszay László, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a pénzügyminisztert a parlamentben. A politikus interpellációjában arról beszélt, hogy a jövő évi büdzsé tervezetében 10 milliárd forint szerepel állami tulajdon értékesítéséből, azaz ilyen értékű vagyont kívánnak még lenyúlni. Több korábbi esetet említve azt mondta: mivel a zavaros helyzetben korrekten tájékozódni nem lehet. így ha a miniszter felelősen akar eljárni az állami vagyon további sorsát illetően, akkor az egyetlen megoldás, hogy azonnal eladási moratóriumot rendel el az állam még meglévő tulajdonára. Ennek az intézkedéseknek szerinte ki kell terjednie a már folyamatban lévő ügyekre is.

Az interpelláció teljes szövege:

Az előző ülésszakon több alkalommal kellett írásbeli kérdést, interpellációt, azonnali kérdést benyújtanom illetve feltennem miniszter úrnak és elődjének az állami vagyon értékesítésével kapcsolatos felháborító visszaélések miatt. Csak a legfontosabbakra szeretném emlékeztetni miniszter urat és a Tisztelt Házat:
az úgynevezett bábolnai és szendrői földek eladása;
a Bábolna Zrt. felszámolása;
a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. finanszírozása és gazdálkodása;
a Magyar Villamos Művek és a Paksi Atomerőmű gyanús pénzügyi tranzakciói;
a kerteskői privatizáció;
az erdőgazdálkodással és a Kincsem parkkal kapcsolatos döntések.

Emlékezetem szerint az ön első interpellálása is hivatalba lépése után nevemhez és a fenti botrányos ügyek közül az MVM-hez kötődik. Válaszában a „lehető legszigorúbb eljárást és a maximális szigor érvényesítését” ígérte, később Bábolna kapcsán is korrekt választ kaptam egy kérdésemre. Úgy tűnik, hogy felszólalásaim, az ellenzéki képviselőtársaim hasonló megnyilvánulásai és a nyilvánosság ereje nem volt eredménytelen, hiszen leváltották a vagyonkezelő vezérigazgatóját, és rendőrségi valamint ügyészségi eljárások sora indult.
A vagyonkezelő működésével kapcsolatos aggályainkat és kifogásainkat alátámasztja az Állami Számvevőszék közelmúltban megjelent jelentése.

Miniszter úr, amikor szembesült a jelzett problémákkal, több ízben nyilatkozott úgy, hogy mielőtt intézkedik, tájékozódni kíván. Ezt tette az Állami Számvevőszék jelentésével kapcsolatban is a nyilvánosság előtt, egy televíziós adásban. Ez így látszólag rendben is lenne, de minden okom és jogom meg van arra, hogy kijelentsem, abban a zavaros helyzetben, ami az állami vagyon kezelésénél kialakult, korrekten tájékozódni belátható időn belül lehetetlen.
Ezért úgy gondolom, hogy, ha miniszter úr felelősen akar eljárni az állami vagyon további sorsát illetően, akkor az egyetlen megoldás, hogy azonnal eladási moratóriumot rendel el az állam még meglévő tulajdonára. Ennek az intézkedéseknek ki kell terjednie a már folyamatban lévő ügyekre is.

Kérdezem miniszter urat, hogy hajlandó-e ezt az intézkedést megtenni?

Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában kiemelte: nem vállalkozhatnak arra, hogy a fürdővízzel a gyereket is kiöntsék, és a meglévő vagy feltételezett kárnál nagyobbat okozzanak. Mint mondta: a törvény a miniszter számára csak kivételes esetben biztosít beavatkozási lehetőséget, de az állami vagyonnal el tudnak számolni.

A képviselő a választ nem fogadta el, az Országgyűlés 187 igen, 147 nem és 2 tartózkodással viszont igen.  A képviselő a pénzügyminiszternek azt tanácsolta, hagyja itt ezt a zsákmányszerző szocialista-liberális tábort, és saját szakmai-emberi jövője érdekében is, nyújtsa be lemondását.

Balog Zoltán (Fidesz) interpellációjában felidézte, hogy 2009. szeptember 22-én, az emberi jogi bizottság ülésén, Erdő Péter bíboros azt mondta: rendkívül nehéz egyeztetésről beszélni az egyházak és a kormány között. Feltette a kérdést: miért lehetetleníti el a szocialista kormány az egyházakkal való egyeztetést? Azt is kérdezte: mikor indulnak újra a szakértői tárgyalások az egyházak és a kormány szakértői szervei között, és ki az illetékes a kormányon belül az egyeztetésekért?
  
Hirt Ferenc (Fidesz) azt tette szóvá, hogy a jövő évi büdzsében hatalmas az elvonás a fogyatékossággal élőket támogató társadalmi szervezeteknél és az ígért pályázati pénzek nem kompenzálják az elvonásokat.

Soltész Miklós napirend előtti felszólalásában közölte: a kormány jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslata jelentős megszorításokkal sújtja a fogyatékos embereket. A 2010-es büdzsé például egyharmadára csökkentené a fogyatékos gyermekek étkeztetésére fordítható összeget, és 450 millió forintot vonna el a fogyatékosokat segítő és képviselő négy szervezettől. A képviselő szerint a kabinetnek vissza kellene vonnia a költségvetési előterjesztést.
    
Katona Tamás pénzügyi államtitkár szerint a gyermekétkeztetés díjai nem változnak és mint mondta: a költségvetési mellett pályázati támogatások is állnak a fogyatékosokat segítő szervezetek rendelkezésére.

Kósa Lajos fideszes képviselő úgy ítélte meg, hogy magasabb központi költségvetési támogatás nélkül a jövő év közepétől ellehetetlenül az önkormányzati rendszer. Debrecen polgármestere külön szólt az egészségügyi ellátásokban és az oktatásban, a gyermekétkeztetésben a pénzhiány miatt jelentkező problémákról.

Képviselői mandátumigazolással kezdte munkáját az Országgyűlés: ezt követően az új mandátum birtokosa, Ikvai-Szabó Imre, az SZDSZ fővárosi politikusa letette képviselői esküjét. Ikvai-Szabó Imre, a Budapest költségvetéséért is felelős főpolgármester-helyettes a szintén SZDSZ-es Fodor Gábor helyére ül az országgyűlésben.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!