Összefoglaló: interpellációk: megszólítók és megszólítottak

57 képviselő (KDNP 5, Fidesz 13, MSZP 16, Jobbik: 15, LMP 4, Független: 4) vélte úgy, hogy megmentheti a romlástól az országot. 118 alkalommal hívták tetemre a kormány becses, vagy kevésbé becsesnek minősített jeleseit.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

Ciceró elmélete (statis) szerint a szólásra emelkedő első dolga legyen, hogy a helyzet olyan meghatározásával álljon elő, amely az ő szempontjából a legelőnyösebb, amelyeket a remélt többség elfogad, még akkor is, ha hamisak! Ügyvéd lévén, a másik oldalnak is adott tanácsot:  „A védelem első lépése, hogy tagadja a tényeket; ha ez nem lehetséges, akkor vond kétségbe a minősítést; ha ez sem működik, vitasd a cselekmény indítékát, hivatkozz rendkívüli körülmények fennforgására; ha ez sem válik be, jelentsd ki: sanda politika munkálkodik, koncepciós per az egész.”

Az interpellációk nem ölnek, nem gyilkolnak, „csak” jeleznek. Eltérően a napirend előtti felszólalásoktól a képviselők nem csak országos ügyekről szólhatnak: a szerényebbek szűk környezetük, választóik gondját-baját is tolmácsolhatják. Fontos erénye még e műfajnak: a képviselők feketén-fehéren közölhetik: elfogadják-e a felvetésükre, panaszaikra, jajszavaikra érkező  válaszokat vagy sem.

57 képviselő (KDNP 5, Fidesz 13, MSZP 16, Jobbik: 15, LMP 4, Független: 4) vélte úgy, hogy megmentheti a romlástól az országot. 118 alkalommal hívták tetemre a kormány becses, vagy kevésbé becsesnek minősített jeleseit. A megszólított minisztériumok listáját, messze megelőzve a mezőnyt, a nemzetgazdasági miniszter vezeti, ám a többieknek sem panaszkodhattak: bőséggel érte szó a házuk elejét.

Sem az MSZP, sem a Jobbik, sem az LMP harcosait nem fogta vissza gyávaság. Mint legyek a tisztátalan úri hölgyek testén, zúgtak, dongtak a szólamaik, hessegetve vakaródzott is tőlük a kormány. Szembetűnő bátorsággal szervezték a minisztériumok ostromát. Csupa szidalmazó, dübörgő számonkérő mondatokkal szerepeltek, felkiáltójellel, jobb esetben kérdőjellel a végén.

Az MSZP soraiban látványosan arra hivatkoztak, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az Orbán-kormány előtti esztendőkben, most azonban az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. Az LMP is sűrűn hátra-hátra nézve,  visszasírta a liberális erényeket. Az elfüggetlenedett Gyurcsány-Bajnai csapat szószólói újra éledő fasiszta diktatúrával riogattak. A Jobbik zászlóvivői viszont egy régi induló felújított dallamára – a „múltat végképp eltörölni!” – masíroztak.

Válaszként a kormány tekintélyes szószólói sandának minősítve még a kétkedést is, ékes szavakkal rámutattak: a Gyurcsány-Bajnai kormány mutyijai nemcsak súlyos vagyonvesztéssel jártak, de megbocsájthatatlanul ártottak hazánk tekintélyének is. Hosszasan sorolták a számokat, repkedő milliárdokat emlegetve, messze hangzóan buzdítva minden honpolgárt, parasztot, vállalkozót, ifjút és aggot, munkást és a munkanélkülit, otthonnal bíró és az otthonról álmodozót: „bízzatok, a jövő még szebb lesz, különösen 2016, 2020, meg 2030 után!”

Mindezt hallván, fütyültek, rikkantottak, doboltak, az ellenzéki padsorokban. A Fidesz és a KDNP képviselői viszont látványos tapssal köszöntötték a kormány jeleseinek magyarázatát, buzgón bólogattak, elvégre  milyen ember az ’ki harapja azt az  emlőt, mely táplálja. Régi szabály ugyanis, hogy ha bajuk, panaszuk vagy kívánságuk van, azt zárt ajtók mögött, a frakcióban kell elmondaniuk, így a T. Házban csupán „pozitív kételyüknek” adtak hangot: „ugye jó úton jár a kormány?” A szemük is fölragyogott, midőn a válaszokból félreérthetetlenül újra és újra megtudták, hogy amióta nem a Gyurcsány-Bajnai kormány szánt, vet, azóta bőségesebb az aratás.

+

Összeállításunk különlegessége: rákattintva az amúgy is fölöttébb beszédes interpellációk címeit követő számokra, eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy  feledésre méltó vád- és védbeszédek. 

MEGSZÓLÍTÓK, MEGSZÓLÍTOTTAK

 

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

Független

ÖSSZ.

Miniszterelnök

 

 

7

4

1

2

14

Miniszterelnökséget vezető miniszter

 

 

 

3

4

 

7

Külgazdasági és külügyminiszter

1

 

1

1

2

 

5

Emberi erőforrások minisztere

1

5

9

7

 

 

22

Földművelésügyi miniszter

1

 

1

2

4

 

8

Honvédelmi miniszter

 

 

 

1

 

 

1

Belügyminiszter

2

1

4

3

1

 

11

Nemzetgazdasági miniszter

6

2

12

9

2

1

32

Nemzeti fejlesztési miniszter

4

1

5

3

2

1

16

Igazságügyi miniszter

1

 

 

1

 

 

2

OSSZESEN

16

9

39

34

16

4

118

KDNP

Képviselő

Téma

Címzett

Parlamenti napló

Dr. .HOFFMANN RÓZSA

Milyen a magyarországi önkéntesség helyzete, vannak-e látható eredményei a közösségi szolgálat bevezetésének?

emberi erőforrások minisztere

37. szám

 2014.12.08. hétfő

Klebelsberg Képzési Ösztöndíj.

emberi erőforrások minisztere

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Tanévkezdés, tankönyvellátás.

emberi erőforrások minisztere

14. szám 

2014.09.15. hétfő

Dr. VEJKEY IMRE

Hogyan segíti a kormányzat a rászorulókat és a hajléktalanokat a téli időszakban, illetve milyen hosszú távú tervei vannak a területet érintően?

emberi erőforrások minisztere

2014.12.16.(41)

kedd

 

Hogyan segíti elő az állam a magyar demográfiai helyzet javulását?

emberi erőforrások minisztere

16. szám 

2014.09.24. szerda

FÖLDI LÁSZLÓ 

Milyen pozitív változások várhatóak a vasúti közlekedésben a 2014-2020 között megvalósuló, integrált közlekedésfejlesztési operatív program eredményeként?

nemzeti fejlesztési miniszter

31. szám

2014.11.24. hétfő

A Munkahelyvédelmi Akcióterv javította-e a pályakezdők, az 55 év felettiek, a tartós álláskeresők és a kisgyermekes munkavállalók foglalkoztatását?

nemzetgazdasági miniszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

FIRTL MÁTYÁS 

A babakötvényre vonatkozó új szabályozás ösztönzi-e a szülőket gyermekük jövőjéről való gondoskodásra?

nemzetgazdasági miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

 

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Idén is indul szociális tűzifa-program!

belügyminiszter

18. szám 

2014.10.13. hétfő

FIDESZ

Képviselő

Téma

Címzett

Parlamenti napló

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

A magyar háztartások fizetik a második legkevesebbet az áramért és a földgázért Európában! Mennyi pénzt takarítanak meg a magyar családok karácsony előtt a rezsicsökkentésnek köszönhetően?

nemzeti fejlesztési miniszter

2014.12.16.(41)

kedd

 

Simon Gábor, a baloldal és a százmilliók

Belügyminiszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Versenyképes árak, a versenyképes gazdaságért – a rezsicsökkentés folytatódik!

nemzeti fejlesztési miniszter

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

Dr. SELMECZI GABRIELLA

Együttes csúcson a születések és a női foglalkoztatottság.

nemzetgazdasági miniszter

2014.12.23.(44)

kedd

Milyen eredményeket ért el a kormány a családbarát intézkedéseivel, és mik a jövőbeni tervek?

emberi erőforrások minisztere

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Dr. VITÁNYI ISTVÁN

 

Infrastrukturálisan is elindulhat a fejlődés Biharban?

nemzeti fejlesztési miniszter

37. szám

 2014.12.08. hétfő

Dr. GALAMBOS DÉNES

Stabil pénzügyek, tartós gazdasági növekedés a jövő évi költségvetésben!

nemzetgazdasági miniszter

31. szám

2014.11.24. hétfő

VIGH LÁSZLÓ

Beköszönt a fair bankok rendszere! Hogyan csökken az emberek kiszolgáltatottsága a bankokkal szemben a jövőben?

igazságügyi miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

 

PÓCS JÁNOS

Milyen eredményei vannak a tűzifa-rezsicsökkentési programnak?

földművelésügyi miniszter

23. szám

 2014.11.03. hétfő

SZATMÁRY KRISTÓF

 Hogyan vált Magyarország az európai gépjárműgyártás egyik központjává?

nemzetgazdasági miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

BÁNKI ERIK

Az IMF is elismeri: működik a magyar modell!

nemzetgazdasági miniszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

ÁGH PÉTER

112-egységben a segítség!

Belügyminiszter

18. szám 

2014.10.13. hétfő

BENCSIK JÁNOS

Támogatja-e a kormány a tatabányai volt bányászkórház önkormányzati tulajdonba adását, hogy azt megmentve, ismét közösségünk szolgálatába állíthassuk?

nemzeti fejlesztési miniszter

16. szám 

2014.09.24. szerda

CSERESZNYÉS PÉTER

A rezsicsökkentéseknek is köszönhetően megállt a pénzromlás! Mennyivel több pénz maradt a háztartásoknál a rezsicsökkentés eredményeként?

nemzetgazdasági miniszter

14. szám 

2014.09.15. hétfő

NÉMETH ZSOLT

Hogyan járul hozzá a visegrádi országok együttműködése Magyarország energiafüggetlenségéhez?

külgazdasági és külügyminiszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

RIZ GÁBOR

Hogyan segíti a stabil gazdasági növekedés a magyar családok gyarapodását?

nemzetgazdasági miniszter

11. szám 

2014.06.23. hétfő

MSZP

Képviselő

Téma

Címzett

Parlamenti napló

Dr. TÓTH BERTALAN

Az atom nem játék!

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2014.12.16.(41)

kedd

Mit adunk 169 milliárdért?

nemzetgazdasági miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Meddig falaz a Századvégnek?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

Mikor tesz javaslatot a NAV új elnöknek kinevezésére?

nemzetgazdasági miniszter

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Mennyi is az annyi?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

Mit gondolnak rólunk lengyel barátaink? Mit gondolnak rólunk a világban?

külgazdasági és külügyminiszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

Igaz-e a mondás, miszerint rablóból lesz a legjobb pandúr?

nemzeti fejlesztési miniszter

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Mikor kapnak valódi béremelést a szociális ágazat dolgozói? Meddig hitegetik még őket?

emberi erőforrások minisztere

2014.12.23.(44)

kedd

Szociálpolitikai bűntettek a jövő évi költségvetésben! Mikor tesz le a kormány a család- és népellenes intézkedésekről?

nemzetgazdasági miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Tízezreket vesznek ki százezrek zsebéből! Avagy mi is az igazság a családok terheiről?

nemzetgazdasági miniszter

23. szám

 2014.11.03. hétfő

Mindenki érti, csak önök nem?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

Már a tények sem számítanak önöknek?

nemzetgazdasági miniszter

16. szám 

2014.09.24. szerda

Nyáron kevesebb a rászoruló gyermek? Avagy miért csak a rászoruló gyermekek töredéke jut nyári szociális étkeztetéshez?

emberi erőforrások minisztere

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

GÚR NÁNDOR

Év végével a korkedvezményes nyugdíj is végleg eltűnik?!

nemzetgazdasági miniszter

2014.12.23.(44)

kedd

Év végével a korkedvezményes nyugdíj is végleg eltűnik?!

nemzetgazdasági miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Miért kell a dolgozóknak az utcára vonulni, hogy megvédhessék a cafeteria juttatásaikat?

nemzetgazdasági miniszter

31. szám

2014.11.24. hétfő

A Tisztes Munka Világnapja!

nemzetgazdasági miniszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

Dr. HILLER ISTVÁN

Kinek van igaza a KLIK-kel kapcsolatban?

emberi erőforrások minisztere

2014.12.16.(41)

kedd

Rektorok és kancellárok! Így, hogy?

emberi erőforrások minisztere

18. szám 

2014.10.13. hétfő

Mennyit ér a KLIK?

emberi erőforrások minisztere

16. szám 

2014.09.24. szerda

Dr. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Mi lesz az M6-os és az M60-as úttal?

nemzeti fejlesztési miniszter

37. szám

 2014.12.08. hétfő

Mi lesz veled Pannon Volán?

nemzeti fejlesztési miniszter

18. szám 

2014.10.13. hétfő

Megvédi-e a kormány a Zsolnay márkát, mint hungarikumot egy külföldi befektetőtől

nemzeti fejlesztési miniszter

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

Dr. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA

Mikor vezetik be az új rendészeti életpályamodellt?

belügyminiszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

Csak kampányfogás volt a vagyonőröknek tett ígéret?

belügyminiszter

11. szám 

2014.06.23. hétfő

KORÓZS LAJOS

Új év, új szokások: jövőre már magunk áshatjuk a sírokat?

belügyminiszter

23. szám

 2014.11.03. hétfő

Tudatában voltak, hogy sérelmeket okoznak mégis megtették: avagy miként folytatják a rokkantellátás átalakítását?

emberi erőforrások minisztere

11. szám 

2014.06.23. hétfő

KUNHALMI ÁGNES

Miért okoznak szándékos tudásválságot?

emberi erőforrások minisztere

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Tényleg nem látják a 3-as metró napi 400,000 utasát?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

14. szám 

2014.09.15. hétfő

Vakáció a tankönyvpiacon is?

emberi erőforrások minisztere

11. szám 

2014.06.23. hétfő

BURÁNY SÁNDOR

Ez most vicc vagy komoly?

nemzetgazdasági miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

Mit tenne ön, mint tulajdonos?

nemzetgazdasági miniszter

14. szám 

2014.09.15. hétfő

SZABÓ SÁNDOR

Mégis hátrányban vannak a nem kormánypárti önkormányzatok és a kistelepülések?!

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2014.12.23.(44)

kedd

Dr. VARGA LÁSZLÓ

Rend lett ön szerint két hét alatt Miskolcon?

belügyminiszter

37. szám

 2014.12.08. hétfő

KISS LÁSZLÓ

Hátrahagyott oktatás, avagy hogyan fosztják meg gyermekeinket a tudáshoz való jogtól?

emberi erőforrások minisztere

31. szám

2014.11.24. hétfő

GŐGÖS ZOLTÁN

Milyen felhalmozás?

földművelésügyi miniszter

23. szám

 2014.11.03. hétfő

 

HERINGES ANITA

Szociális kiadásokra alig van pénz, de egyre nő az államtitkárok és helyettes államtitkárok létszáma és fizetése!

Miniszterelnökséget vezető miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

HISZÉKENY DEZSŐ

Miért ilyen drága, ha nemzeti?

nemzeti fejlesztési miniszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

TÓTH CSABA

Magyarország tényleg jobban teljesít? – Miért nem megbízható a Szerencsejáték Zrt.?

nemzetgazdasági miniszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

JOBBIK

Képviselő

Téma

Címzett

Parlamenti napló

SZILÁGYI GYÖRGY 

Mi az igazság a WELT 2000 Kft. megvásárlásáról?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2014.12.23.(44)

kedd

A képviselő elfogadta a választ!

Pár hónap alatt megváltozott volna az Európai Unióhoz való viszonyuk, vagy pusztán politikai haszonszerzést szolgálnak hangzatos kijelentéseik?

miniszterelnök

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Egyet előre, kettőt hátra Európai Uniós forrásból?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

A közlekedésrendészet elégtelen működése vezetett az élet-, és balesetveszélyes helyzethez?

belügyminiszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

Kinek áll érdekében hogy a Közel-Keletről őrködjenek a magyarországi választások felett?

miniszterelnök

16. szám 

2014.09.24. szerda

Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Ki állja útját az áradatnak?

nemzetgazdasági miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Meddig kell még az út szélén várni?

nemzetgazdasági miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

Hány új adófajta található még ki?

nemzetgazdasági miniszter

23. szám

 2014.11.03. hétfő

Mikor lehet reális eséllyel saját otthonhoz jutni?

nemzetgazdasági miniszter

18. szám 

2014.10.13. hétfő

Meddig kell még az út szélén várni?

nemzetgazdasági miniszter

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

VOLNER JÁNOS

Milyen további lépéseket kíván tenni a kormány a vagyonvédelmi szakma kifehérítéséért, a vagyonőrök helyzetének javításáért?

belügyminiszter

2014.12.23.(44)

kedd

Mi történt az egymillió új munkahely ígéretével, és mikor fog a kormány a közmunkával való statisztikai kozmetikázás helyett, értékteremtő és stabil munkahelyeket létrehozni?

miniszterelnök

31. szám

2014.11.24. hétfő

Miért kell a vállalkozásoknak fizetniük a pénztárgépek online bekötésének és költségeit, amikor ebből a költségvetésnek Önök szerint közel 100 milliárd forintos többlet bevétele származik?

nemzetgazdasági miniszter

 

11. szám 

2014.06.23. hétfő

Hogyan kellene a paksi atomerőművet finanszírozni?

nemzetgazdasági miniszter

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

KEPLI LAJOS

Vállalja-e a kormány a szabadságharcot Brüsszellel szemben hazánk energiabiztonsága érdekében?

nemzeti fejlesztési miniszter

37. szám

 2014.12.08. hétfő

Számít-e a kormánynak több száz bányászcsalád megélhetése?

nemzeti fejlesztési miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

Mi lesz a magyarországi bányászat sorsa?

nemzeti fejlesztési miniszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

DÚRÓ DÓRA

Rossz koncepció, alacsony színvonal, hibás pedagógia - hogy lesz ebből jó tankönyv?

emberi erőforrások minisztere

23. szám

2014.11.03. hétfő

Amilyen a kormány, olyan a Klikje!

emberi erőforrások minisztere

18. szám 

2014.10.13. hétfő

Dr. LUKÁCS GYÖRGY

Most akkor mi van az egri sürgősségi osztályon?

emberi erőforrások minisztere

2014.12.23.(44)

kedd

Szegény- és gazdagellátást vezet be a kormány az egészségügyben?

emberi erőforrások minisztere

14. szám 

2014.09.15. hétfő

MADYAR ZOLTÁN

Mikor szabadulhat meg a „Fidesz-haverok” szorításából a magyar agrárium?

földművelésügyi miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Mikor kerül parlagfű kezelésre az a pénz, amit az adófizetők arra szántak?

földművelésügyi miniszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

SNEIDER TAMÁS

Képes-e a kormány az Ebola vírus rohamos terjedésével járó egészségügyi krízishelyzet kezelésére?

emberi erőforrások minisztere

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Ha van házad, akkor csak fizess?

belügyminiszter

16. szám 

2014.09.24. szerda

STAUDT GÁBOR

Mikor számoltatja el végre a kormány a bírósági végrehajtókat, és mikor veszi állami kézbe a végrehajtási eljárásokat?

igazságügyi miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

Miért bünteti a kormány folyamatosan a budapestieket?

miniszterelnök

14. szám 

2014.09.15. hétfő

SZÁVAY ISTVÁN

Az állam akarja lenyúlni a NAV-károsultakká vált egykori ScienNetesek pénzét?

nemzetgazdasági miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

Hogyan követelheti a NAV zárolt jövedelmek adójának megfizetését a ScienNet károsultjaitól, és rendelhet el végrehajtást ennek kapcsán?

nemzetgazdasági miniszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

BANA TIBOR

Megkezdi-e végre a kormány a valódi szabadságharcot?

külgazdasági és külügyminiszter

11. szám 

2014.06.23. hétfő

FARKAS GERGELY

Miért nem tett eddig semmit a kormány a szakmai gyakorlatok körüli problémák feloldása érdekében?

emberi erőforrások minisztere

31. szám

2014.11.24. hétfő

GYÖNGYÖSI MÁRTON

Dilettantizmus vagy szándékos dezinformáció: miért torzít a KNBSZ?

honvédelmi miniszter

2014.12.16.(41)

kedd

KULCSÁR GERGELY

Van-e következménye a hazugságnak és a gyermekjogok semmibevételének?

emberi erőforrások minisztere

37. szám

 2014.12.08. hétfő

NOVÁK ELŐD

Hogyan tölthet be közpénzből egyszerre négy főállást a Bajnai-kormányból átmentett Bódi Gábor, ha csak a Miniszterelnökség helyettes államtitkáraként elvileg napi tízórás munkaideje van?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2014.12.16.(41)

kedd

 

LMP

Képviselő

Téma

Címzett

Parlamenti napló

SALLAI R. BENEDEK

Mikor lesz Magyarországon tervszerű vízgazdálkodás?

belügyminiszter

2014.12.23.(44)

kedd

Mikor lesz a gazdálkodóknak jogorvoslati lehetősége a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet önkényesen hozott döntései ellen?

földművelésügyi miniszter

37. szám

 2014.12.08. hétfő

Miniszter úr, mikorra fog a kisbirtok-nagybirtok arány Magyarországon 80-20 %-ra változni az új földtörvény hatására?

földművelésügyi miniszter

31. szám

2014.11.24. hétfő

Miért akarja megsemmisíteni a kormány az állami természetvédelmet?

földművelésügyi miniszter

26. szám

2014.11.17. hétfő

 

Megsarcolt kis- és közepes vállalkozások és eltussolt multi-mutyik?

nemzetgazdasági miniszter

24. szám

 2014.11.10. hétfő

Maszekolhatnak-e a jövőben is „pénzéhes hivatalnokok” az MVH-nál?

földművelésügyi miniszter

21.szám

2014.10.27. hétfő

A kormány tényleg csak autóipari kiszolgáló szerepet szán a „nemzetgazdaság lelkét adó” hazai kkv-knak?

külgazdasági és külügyminiszter

18. szám 

2014.10.13. hétfő

Tízszeres támogatás a multiknak a kkv-kal szemben?

nemzetgazdasági miniszter

16. szám 

2014.09.24. szerda

Helyzetbe akarja-e hozni a kormány a vidékfejlesztési forrásokkal azokat, akik erre rászorulnak?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

12. szám 

2014.06.30. hétfő

Az összeomlásra várva?

nemzeti fejlesztési miniszter

11. szám 

2014.06.23. hétfő

Dr. SZÉL BERNADETT

Mi kell ahhoz, hogy a kormány is rájöjjön, hogy Oroszország megbízhatatlan partner?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

2014.12.16.(41)

kedd

Miért fáznak minden harmadik háztartásban, ha Magyarország jobban teljesít?

nemzeti fejlesztési miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

Az orosz rulettnek véget kell vetni!

miniszterelnök

14. szám 

2014.09.15. hétfő

SCHMUCK ERZSÉBET

Magyar érdek-e a szabadkereskedelem?

külgazdasági és külügyminiszter

20. szám

2014.10.20. hétfő

Ha uniós pénz, akkor nem számít hova folyik el?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

10. szám 

2014.06.19.csütörtök

IKOTITY ISTVÁN

Ha uniós pénz, akkor nem számít hova folyik el II.?

Miniszterelnökséget vezető miniszter

23. szám

 2014.11.03. hétfő

A képviselő elfogadta a választ!

FÜGGETLEN

                                                                                              

Képviselő

Téma

Címzett

Parlamenti napló

SZABÓ SZABOLCS

Mikor épül meg a csepeli Gerincút hiányzó szakasza?

nemzeti fejlesztési miniszter

34. szám

2014.12.01. hétfő

FODOR GÁBOR

Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön?

nemzetgazdasági miniszter

24. szám

 2014.11.10. hétfő

SZABÓ TIMEA

Elég a titkolózásból, halljuk végre az igazságot megszorítás ügyben!

miniszterelnök

18. szám 

2014.10.13. hétfő

SZELÉNYI ZSUZSANNA

Hajlandó-e az orosz agresszió hatására felülvizsgálni a paksi orosz hitelszerződéssel kapcsolatos álláspontját?

miniszterelnök

14. szám 

2014.09.15. hétfő

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!