Török Zsolt árnyékra vetődött

2011. április 5.

Felháborító és egyben szánalmas Török Zsoltnak, az MSZP szóvivőjének azon szisztematikus törekvése, hogy valótlan állításaival, csúsztatásaival félrevezesse a közvéleményt. A korábban országgyűlési képviselő, ma pártszóvivő Török szemrebbenés nélkül alapoz bulvárlapok állításaira, amelyek hírbe hozták Földi Lászlót, Cegléd polgármesterét. A kereszténydemokrata politikussal szemben megfogalmazott vádakat a hivatalos dokumentumok egyértelműen cáfolták: egy forinttal sem vett fel több állami juttatást, mint ami neki a jogszabályok alapján jár. Ezt a tényt a lap is elismerte.    

Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

Jó lenne, ha a politikai szakadékból vagdalkozó szocialisták nem a tisztességes ellenfeleik befeketítésére törekednének, hanem inkább vennék a fáradtságot és egyeztetnének saját korábbi miniszterelnökükkel az eltitkolt alkotmánykoncepciójuk kérdésében. A KDNP felhívja Török Zsolt figyelmét, hogy amennyiben a továbbiakban is valótlan és sértő tényeket közöl Földi Lászlóról, a képviselő minden lehetséges jogi intézkedést meg fog tenni Török Zsolt felelősségre vonásának érdekében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!