Vádaskodás és plakátdzsungel Miskolcon
2010. szeptember 29.
miskolci szocialista polgármester és munkatársai eddig soha nem látott plakáterdővel árasztották el Miskolcot. Minden villanyoszlopon négy nagy plakát látható, mindenhol zöldben pompázó szocialista hirdetéssel találkoznak a miskolciak. A szocialista plakátdzsungel a város nyugalmát felbolygatta. Az erőszakos kampányolás része a vádaskodás is
Nagy Kálmán kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt azzal vádolják, hogy akadályozza az észak-déli villamosközlekedés fejlesztését Miskolcon. Az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez beadott 9 milliárdos pályázatukat – melyből a pályázat előkészítésére 908 millió forintot kértek – egyelőre valóban nem támogatta.
Nagy Kálmán, aki súlyos vereséget mért Káli Sándorra a tavaszi választásokon, minden erővel támogatja a miskolci villamoshálózat komplex fejlesztését. Messzemenően ellenzi azonban, hogy azt a Miskolc várost nagy adóságba hajszoló és felelősség nélkül irányító Káli Sándor és a szocialista városvezetőség hajtsa végre.
Kereszténydemokrata Néppárt







