Minden magyar felelős minden magyarért

Ötszáz évvel ezelőtt a reformáció meggyökerezett ezen a vidéken is – mondta az emberi erőforrások minisztere a kassai református templomban vasárnap a Fiatal Reformátusok Szövetsége, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház hivatalos ifjúsági szervezete 25 éves fennállásának alkalmából.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház ifjúsági szervezete, a Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz) fennállásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen a kassai református templomban 2017. szeptember 17-én. MTI Fotó: Vajda János

Balog Zoltán beszédében úgy fogalmazott: az évtizedek során elértük, hogy a határok ne válasszák szét a „lelkeket”, majd az alaptörvényre hivatkozva azt mondta: minden magyar felelős minden magyarért, és büszkék vagyunk a kereszténység nemzetmegtartó erejére.

Minden keresztény ember felelős minden keresztény emberért – tette hozzá.

Balog Zoltán Magyar Református Központ felújított épületének átadása előtt azt is elmondta, hogy 2002-ben vásárolták meg ezt a házat, a kormány 2015-ben határozta el a felújítását, miután megállapodást kötött a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal.

A kassai református templom szomszédságában lévő Magyar Református Központban tekinthető meg a Reformáció 500 kiállítás és a Fiatal Reformátusok Szövetsége 25 évét, valamint az épület felújítását bemutató tárlat is.

A miniszter szólt arról is, hogy a magyarság kultúrája egy közösség kultúrája, és a legfontosabb az anyanyelv, amely összeköt. Történjék bármi Ukrajnában, vagy Romániában, az „igazi veszteség az, ha magunkban veszítjük el a nyelvet – hangsúlyozta Balog Zoltán.

Azt is elmondta: a 2016-os magyar ifjúságkutatás szerint a Felvidéken élő magyar ifjúság 63 százaléka vallja azt, hogy elsősorban a magyar közösséghez tartozik.

A magyar-szlovák kapcsolatokról szólva kitért arra is, hogy a magyar és a szlovák miniszterelnök a közeljövőben egy újabb híd alapját teszi majd le Komáromban.

Az új Duna-híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. májusi tájékoztatása szerint 2019 őszére várható. A beruházás uniós, szlovák és magyar források felhasználásával valósul meg. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!