Mindenki szeretné tudni, hogy kik hordták szét a metrópénzeket

A Fidesz bízik benne, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésére elmennek a meghívottak a 4-es metró beruházás ügyében, és segítik a hatóságok munkáját „minden idők legnagyobb korrupciós botrányában".

kdnp.hu – MTI

A nagyobbik kormánypárt hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: a bizottsági ülésre meghívót kapott Horváth Csaba és Hagyó Miklós volt szocialista fővárosi főpolgármester-helyettesek és Gy. Németh Erzsébet, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának korábbi vezetője, ma DK-s politikus. Bíznak benne, hogy a meghívottak eljönnek a meghallgatásra – jegyezték meg.

A közleményben kitértek arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) megállapításai szerint a 4-es metró beruházás harmadát ellopták, elcsalták és Magyarországnak várhatóan 59 milliárd forintot kell visszafizetnie Brüsszelnek. Egyértelmű, hogy a felelősség a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányokat és a Demszky Gábor féle MSZP-SZDSZ-városvezetést terheli – közölte a nagyobbik kormánypárt, hozzátéve: a metródossziéból egyre megdöbbentőbb információk látnak napvilágot, s a jelentés utal arra, hogy tiltott pártfinanszírozás is megvalósulhatott és a metrópénzek egy része az MSZP pártkasszájában landolhatott.

Mint írták, a magyar emberekkel együtt mindenki szeretné tudni, hogy kik hordták szét a metrópénzeket. A korrupciós botrányt az ügyészség, a Nemzeti Nyomozó Iroda is vizsgálja és bíznak benne, hogy munkájukat segíteni tudja a fővárosi metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport és a gazdasági bizottság is.

Emlékeztettek arra is, hogy a bizottság február 15-én tett kísérletet először a volt szocialista miniszterelnökök, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, valamint Demszky Gábor volt főpolgármester meghallgatására, de a meghallgatáson egyikük se jelent meg. Úgy tűnik, hogy nem hajlandóak segíteni a vizsgálatot, holott kizárt, hogy ne tudtak volna azokról a folyamatokról, amelyek minden idők legnagyobb korrupciós botrányához vezettek – írta a nagyobbik kormánypárt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!