Az ellenzék fegyvertárában természetes szereplésnek számít, ha kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Majd mindig költőiek, a címűkben hordozzák az elmarasztalást. Bőszen ostromolnak, s látványosan arra hivatkoznak, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most pedig az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. Orbán Viktort tucatszor megszólítják. A miniszterelnök, nem egészen ritkán, halaszthatatlan ügyeire hivatkozva (főleg, ha külföldön jár) minisztereire, államtitkáraira bízza a választ. Vannak azonban következetesek, és kitartóak, akik kimondottan az ő hangját akarják hallani, hallatni. A Házszabály félreérthetetlen: kétszer igen, harmadjára azonban a miniszterelnök sem testálhatja másra a válaszát.  A Tisztelt Ház legutóbbi ülésén (újra) megtörtént: a megszólított miniszterelnök személyesen válaszolt. Szemtől szembe!  A zajokat tévé és a rádió nem közvetíti. Szűri! Száműzve e tiltást, most az első felvonásban a reagálást is jelezzük, - mintha színdarab lenne!

Miniszterelnök úr! Az én hazám nem disznóól, és az öné?

VARJU LÁSZLÓ (MSZP): – Miniszterelnök úr! Önnek disznóól, nekünk szülőhazánk! (Taps az MSZP padsoraiban.) Néhány héttel ezelőtt ön becsmérlő módon disznóólnak nevezte az európai forrásokat szervező intézményrendszert és annak eredményeit élvező Magyarországot. Vagyis bűzlő, trágyával teli helynek, amelyet majd ön kitakarít. (Moraj, közbeszólás a kormánypárti oldalon. Rátok férne!)

– Miniszterelnök úr!!Kérem, forduljon meg, és nézzen a háta mögé! (Orbán Viktor nem fordul meg.) Köszönöm. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Így láthatja azokat a frakciótársait, akik között száznál is több polgármester és önkormányzati, parlamenti funkciót halmozó képviselő ül, akik személyesen nemcsak a dupla költségtérítés haszonélvezői, hanem az ön által kárhoztatott rendszernek, a trágyadombnak is. Ők azok, akik otthon büszkék a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt gyerekeknek épített iskolákra és óvódákra. (Moraj és közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Ők azok, akik településvezetőként otthon örültek az elmúlt évek európai forrásaiból munkát végző vállalkozások tízezreinek. Ők azok, akik épülő beruházásokat kerülgetve lepusztult országról vizionáltak, vezetői tekintélyükkel visszaélve becsaptak embereket, majd két hét alatt rendet tettek, a Gárdát két pofonnal hazazavarták, s mára söralátéten adóztatnak vagy pályáztatnak. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Hazudsz!)

– És ha szükséges, koronáznak! (Taps az MSZP padsoraiban.) Önnel együtt, a falkaforradalom legendájához kreált újbeszél nyelven, hisz'semmi sem az, aminek látszik. Az Új Széchenyi-terv nem új, a trágyadomb pedig kincs, amiért ott tolonganak, a nemzeti konzultáció pedig azt jelenti, hogy nem egyeztetnek senkivel sem. A látványt biztosító emberek jó része fizetett statiszta, akikkel utólag kényszerülnek szerződést kötni. Ezen az újbeszél nyelven hangoztatott kétharmad soha nem volt kétharmad, s önnek nincs joga kanásztáncát az emberekre kényszeríteni! (Taps az MSZP padsoraiban.)

– Miniszterelnök úr! Ön súlyosan tévedett, amikor a mi hazánkat leigázható disznóólnak (Felháborodott közbeszólások a kormánypárti padsorokból.), a magyar nemzet tagjait elnyomható megalázható alattvalóknak tekintette. (Taps az MSZP padsoraiban.)

• Miniszterelnök úr! Az én hazám nem disznóól. És az öné?

(Taps az MSZP padsoraiban. Felzúdulás a kormánypárti padsorokban. Szégyelld magad!)

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt hölgyeim és uraim! Azt hiszem, hogy a miniszterelnököt akkor is terheli a válaszadás kötelezettsége, ha értelmes kérdés helyett politikai epeömlést kap.(Derültség a kormánypárti padsorokban.)

– Tisztelt képviselőtársam! Önt félrevezették. Ezért most fölolvasom szó szerint azt, amit a Széchenyi-terv bemutatóján mondtam:  

„Mindannyian tudjuk, hogy Fellegi miniszter úr egy rendkívül tapintatos és udvarias ember. Ha valaki az Akadémia világából jön, ez talán el is várható, s ő beszélt arról, hogy milyenek voltak a korábbi pályázatok. És olyan mondatot mondott - kettőspont -, hogy egy általános műveltséggel rendelkező vállalkozó nem volt abban a helyzetben, hogy maga el tudjon készíteni egy pályázatot. Ezek udvarias mondatok. Széttagolt volt a pályázati rendszer, párhuzamosságok voltak a rendszerben. Ugye, így beszél egy igazi akadémiai ember? Én meg úgy beszélek, hogy az ott egy disznóól volt. A helyzet úgy áll, hogy ami uralkodott, az egy disznóól volt. Átgondolatlan, korrupt, áttekinthetetlen, követhetetlen, az embereket megalázó, a pályázókat kiszolgáltatottságra ítélő, és a kormányzati és a pályázati emberek számára pedig hatalmi pozíciót biztosító rendszer volt. Vagyis disznóól."

– Képviselő úr! Ez hangzott el. Hol van itt szó, tisztelt hölgyeim és uraim, arról, hogy bárki Magyarországot disznóólnak nevezte volna? Ön csúsztatott, hazudott, nem mondott igazat! (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!) Visszautasítom a kérdést! (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.)

+

VARJU LÁSZLÓ: – Miniszterelnök úr! (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Ülj le!) Az én hazámban az elmúlt években tízezrével létesültek munkahelyek, épültek otthonok, utak, iskolák. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból. Nocsak! Te sem hiheted!) Számunkra Magyarország nem disznóól, akkor sem, ha tényleg van mit javítani rajta. (Taps az MSZP padsoraiban.) 

– Miniszterelnök úr! Az önök keresztes háborúja miatt bennünket lesajnálnak külföldön, a világban, bedőlnek hitelek, és a benzinár sokkal növekszik. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Lesajnálják Magyarországot, a mi hazánkat, önöket... (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Orvost!) ... Azt hiszem, önöktől is elvárható az a figyelem és fegyelem, hogy meghallgassák a választ. (Taps az MSZP padsoraiban. Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Ezt az okos választ!) 

– Miniszterelnök úr! Az önök újbeszél nyelvén azonnali radikális adócsökkentésnek csúfolják azt a rendszert, amelyben a tehetőseket támogatják, újratervezésnek a megszorításokat, forradalomnak az önkényt, szabadságharcnak, ahogy fejjel mennek a falnak. Ez utóbbi az önök magánügye, csak az a baj, hogy ez nekünk is fáj. (Taps az MSZP padsoraiban. Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Úgyhogy, tisztelt miniszterelnök úr a mi hazánk... (Az elnök ismét csenget. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő!) ...Önöket senki sem kérte fel arra, hogy takarítást végezzenek. Eltakarítás... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját, a képviselő mond még valamit, s leül. Hosszan tartó taps az MSZP soraiban.)

+

ORBÁN VIKTOR: – Tisztelt hölgyeim és oraim! Engedjék meg, hogy befejezzem annak az idézetnek az ismertetését, amely e kérdés tárgyát adta. Így folytatódott:

„Szerencse a szerencsétlenségben - tekintettel arra, hogy megfelelő körülmények között nőhettem fel -, néhány disznóólat már volt módom személyesen is, saját kezemmel kitakarítani. Ezért biztosak lehetnek abban, hogy ahogy itt a jelek mutatják, ezzel a disznóóllal és ezzel a hodállyal is el fogunk majd bánni, és a pályázati kézikönyv is jó példája annak, hogy jó úton járunk."

– Képviselő úr! Igen! A gyerekkori disznóól-takarítás biztatást jelent arra, hogy akkor is el tudja végezni ezt a munkát, amikor önöktől veszi át a kormányrudat. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Nagy taps és derültség a kormánypárti padsorokban.)

Milyen azonosságot lát az egykori bécsi és moszkvai diktátumok
és az uniós szabályok betartására figyelmeztető brüsszeli jelzések között?

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): – Miniszterelnök úr! Az uniós intézmények és a tagállamok vezetői egyre bizonytalanabbak abban, hogy milyen is a soros elnök Magyarország kormányfőjének viszonya az európai integrációhoz. Sokan emlékeznek arra, amikor ön azt mondta évekkel ezelőtt, hogy a magyar alkotmánnyal és a magyar törvényekkel szemben nincs elsőbbsége a közösségi jognak, azok felett csak a Jóisten áll. Akkor egy európai kereszténydemokrata vezető ironikusan megjegyezte: ez részben igaz, de a magyar alkotmány, a törvények és a felettük álló Jóisten között ott van az acquis communautaire, a közösségi jog!

– Miniszterelnök úr! Március 15-ei beszédében ön azonban ennél jóval továbbment! A Habsburg Birodalom fővárosához és a szovjet birodalom központjához hasonlította az uniós intézmények székhelyét, Brüsszelt, ahonnan úgymond nem fogadunk el diktátumokat. Segítse miniszterelnök úr a tisztánlátást azzal, hogy válaszol három kérdésre:

• Egyetért-e azzal, hogy az uniós tagság minden ország esetében a jogok és a kötelezettségek összhangján alapszik?
• Milyen azonosságot lát az egykori bécsi és moszkvai diktátumok és a közösen kialakított, közösen elfogadott uniós szabályok betartására figyelmeztető brüsszeli jelzések között?
• Figyelmetlenségből vagy szándékosan sértette meg az Európai Unió többi 26 tagállamát, amelyek nem egy elnyomó birodalom részének, hanem a demokratikus országok közössége tagjának tekintik magukat?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt miniszter úr! Fontos kérdést tett föl, és igyekszem is legjobb tudásom szerint válaszolni, még akkor is, ha mindig bujkál bennem a kisördög, amikor a nemzet függetlenségét veszélyeztető külföldi központok és Magyarország közötti kapcsolatra éppen a Magyar Szocialista Párt soraiból kérdeznek rá. De a kisördög, ha bujkál, az arra való, hogy megfékezze az embert - én is ezt fogom tenni!

– Szeretném emlékeztetni önöket, talán mindannyiunkat arra, hogy amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, akkor egy nagyon komoly és mélyenszántó vita zajlott itt a parlamentben arról, hogy milyen alapon fogadjuk majd el közvetlen joghatállyal a Brüsszelben hozott döntéseket, direktívákat, mi ennek a filozófiai alapja. Akkor két álláspont volt. Mi már akkor összemértük az erőnket ebben a kérdésben. Önök más álláspontot képviseltek, de a végén meg tudtunk egyezni. Jó emlékekkel mondom: sikerült zöld ágra vergődnünk egymással, és az általunk fölvetett megfogalmazás került az alkotmányba, valamint az alsóbb szintű jogszabályokba is.

– Miniszter úr! Kicsit furcsállom a kérdését. Hiszen mi abban a kompromisszumban egyetértettünk, amely úgy hangzik, hogy az Európai Unió, amikor döntést hoz, amelyet Magyarország közvetlenül, minden közbejövő jogi aktus nélkül befogad, akkor valójában nem egy, a magyar joghatóság által átadott jogot gyakorol, hanem velünk együtt közösen gyakorol egy joghatóságot, miután mi is tagjai vagyunk az Uniónak. Ezért valóban nincs közöttünk, a Jóisten és Magyarország között senki! Az acquis communautaire itt van velünk, mi ott társak vagyunk, ezért, amikor az acquis communautaire-t alkalmazzuk, akkor azt a magyar parlament egyenlő társaként, társdöntésként fogjuk megtenni.

– Miniszter úr! Szeretném önt emlékeztetni: ez volt az elmúlt nyolc év kevés jó emlékű, kompromisszummal és jó eredménnyel zárult vitája. Úgy gondolom, hogy érdemes megőriznünk és nem kétségbe vonnunk az akkori megállapodást.

+

KOVÁCS LÁSZLÓ: – Miniszterelnök úr egy hete kijelentette itt a parlamentben, hogy nem hisz az Európai Unióban, Magyarországban hisz. Természetesen mi is hiszünk Magyarországban, hiszen a hazánkról van szó, de meggyőződésem szerint hinnünk kell ez Európai Unióban is, amelynek önként lettünk tagjai, ezt népszavazás erősítette meg, vállalva annak értékrendjét, normáit és szokásait, szabályait. Kérdésem:

• Azzal, hogy szembeállította, szembeállítja a hitet Magyarországban és a hitet az Európai Unióban, kinek üzent?
• Az Európai Unió többi tagállamának és intézményeinek, vagy netán a magyar választók, szerencsére kisebbségben lévő euro-szkeptikusainak?

+

ORBÁN VIKTOR: – Arra kérem miniszter úr, hogy próbálja elfogadni azt a viszonyt, amiben mi beszélünk az Európai Unióról. Mi nem üzengetünk senkinek! Miért is kellene nekünk innen üzengetni? Nekünk van álláspontunk bizonyos kérdésekben, és ha afelől kérdéseket tesznek föl, akkor válaszolunk rá. Ez így történt itt a magyar parlamentben is. Tehát arra kérem, hogy ne lásson többet a szavaink mögé - például föltételezett üzeneteket -, mint amit azok a szavak és mondatok maguk jelentenek!

– A mi számunkra, személyesen az én számomra is, nem hitbéli dolog az Európai Unió! Megismétlem azt, amit a múltkor a frakciók színe előtt is elmondtam: Amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mi az európai uniós tagság mellett érveltünk. Ezzel a magunk részéről minden kérdést, ami az Európa-ellenességet illeti, le is zártunk, hiszen mi az európai uniós tagságot támogató párt vagyunk.  De azt is világossá tettük, hogy azért hozzuk meg ezt a döntést, mert több hasznot várunk a csatlakozástól, mint amennyi kárt szenvednénk akkor, ha kívül maradunk. Következésképpen: ezért volt a racionális döntés a csatlakozás. Nem hitkérdés. Észdöntés, jó döntés. Az javasolom, hogy maradjunk az Európai Unió tagjai, miniszter úr!

Miniszterelnök úr, támogatja-e
a demokratikusan szerzett jogok érvényesülését a Magyar Köztársaságban?

STEINER PÁL (MSZP): – Miniszterelnök úr! Megnyugvással tapasztaltam, hogy a Fidesz-KDNP által benyújtott alaptörvény-tervezetben is szerepel a képviselők fontos, a végrehajtó hatalom ellenőrzését biztosító joga és eszköze, az interpelláció benyújtásának lehetősége. A rendszerváltást követően az interpellációs jog gyakorlata kiteljesedett, Debrecen, Szeged, Hódmezővásárhely és még számos önkormányzat biztosítja a képviselői számára az interpellációs jogot. A köztársaság elmúlt 20 évében az önkormányzatok működése során az interpellációs jog szerzett jogként beépült a helyi közügyek intézésébe mint fontos ellenőrzési eszköz. Ezért is volt megdöbbentő, hogy a nemzeti együttműködés rendszerének egyik építője, Tarlós István főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés 2010. november 24-ei határozatában, az ellenzéki képviselők tiltakozásának ellenére, megszüntette a fővárosi képviselők interpellációs jogát. Döntésüket cinikus módon azzal magyarázták, hogy a hatályos önkormányzati törvény szó szerint nem írja elő a magyarázatadás jogát. Ezért – az ön szavait használva – a „nemzet főpolgármestere" korlátozza a képviselők jogát, és akadályozza a helyi közügyek ellenőrzését. Kérdezem:

• Egyetért-e ön azzal, hogy a Magyar Köztársaság fővárosának közgyűlésében a főpolgármester tevékenysége megkérdőjelezhetetlen?
• Támogatja-e az önkormányzatokról szóló törvény módosítását annak érdekében, hogy az önkormányzati képviselők a törvény által elrendelten rendelkezzenek interpellációs joggal?

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt képviselőtársam! Ha jól értettem az ön megtisztelő kérdését, akkor nem itt, hanem a Fővárosi Közgyűlésben alakult ki egy éles politikai és jogi vita. Fölfogásom szerint nem vagyok abban a helyzetben, de talán mi így együtt sem, hogy egy, a Fővárosi Közgyűlésben zajló politikai és jogi természetű vitát itt el tudjunk dönteni. Ezért a következőt tudom önnek tanácsolni, ha nem tekinti sértésnek: ha úgy gondolja, hogy valami jogsérelem érte önt, illetve az ön demokratikus jogait, akkor használja azokat a jogvédelmi eszközöket, a jogorvoslatnak azokat a bejáratott útjait, amelyen keresztül az ilyen politikai és jogi kérdéseket el lehet dönteni. És bocsásson meg nekem, hogy ennél biztatóbb választ sajnos nem tudok önnek adni.

+

STEINER PÁL: – Miniszterelnök Úr! Sajnálattal állapítom meg, hogy téved. Tud, tudna segíteni! Az önkormányzati törvény módosítását beterjesztettük képviselőtársaimmal. Semmi mást nem kell tenni, mint hogy önök támogatják ezt a módosítást. Az interpellációs jog ezáltal törvény által elrendelten beépül az önkormányzati törvénybe, és ezt követően szerepeltetni kell minden szervezeti és működési szabályzatban.

– Egyébként az elmúlt 20 évben, tisztelt miniszterelnök úr, nem volt példa arra, hogy Budapest fővárosban az interpellációs jogtól féljen egy főpolgármester. Nem volt példa arra, hogy egy 20 éve szerzett jogot ilyen módon és ilyen cinikus érveléssel elvegyenek egy kétmilliós város Fővárosi Közgyűlésétől. Ezért kérem tisztelettel, segítsen abban, hogy ezt a törvénymódosítást a Tisztelt Ház megszavazza.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Amennyiben jól értettem a szavait, akkor nem egy közvetlen államigazgatási aktust kér tőlem, illetve kormányomtól, mint segítséget, hanem egy majd megalkotandó törvényről beszél. Most a helyzet tudomásom szerint úgy áll, hogy az önök által benyújtott törvényjavaslatot még nem tárgyaltuk, és talán még napirenden sincs. Tehát ha megengedi, nem előlegezném meg annak a vitának a végkifejletét, amit még meg sem kezdtünk. Úgyhogy arra kérem: legyen némi türelemmel, és ha ez a parlamenti vita megkezdődik, akkor ki fogjuk fejteni az álláspontunkat. És nagyon remélem, hogy az önkormányzatok védelmének értékét érvényesítve valamifajta közös megállapodásra jutnak a Tisztelt Ház képviselői.

Bartha Szabó József