„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze.
– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” műfaját.  A tévé általában már nem közvetíti. Az újságírók is elmennek. Üresek a széksorok.  A képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végzik. Mégis fontos szereplésnek számít, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Szólásaik majd mindig költőiek már  a címűkben hordozzák az  állásfoglalást. A válaszok sem piskóták: félreérthetetlenül visszautasítják a vádaskodást, sötét múltra emlékeztetnek, szebb jelenről, s még szebb jövő reményével bíztatnak. Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – tallóztuk legutóbbi szónoklataikat.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszüntetése miatt a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelők is az utcára kerülnek?

GÚR NÁNDOR (MSZP): – Államtitkár Úr! Miközben megszüntetik a Nemzeti Munkaügyi Hivatalt. sem ön, sem a minisztere, sem más államtitkár a környezetében egyetlenegy szót nem ejtett arról, hogy mi is lesz azokkal az emberekkel, a munkaügyi, munkabiztonsági felügyelőkkel, egyéb más, a munkaerő-piaci szolgáltatás keretei között dolgozókkal.

– Államtitkár Úr! A szabálytalanságok feltárását a munkaügyi és a munkabiztonsági felügyelők tudják megtenni, persze nyilván akkor, ha ehhez megvan az eszközük, ha léteznek egyáltalán. Önöknek, úgy látom, ez nem tűnik fontosnak. Nem, mert abszolút nem foglalkoznak azzal, hogy mi lesz ezekkel az emberekkel, miközben mintegy 40 százalékkal csökkent a munkaügyi, munkabiztonsági felügyelőknek a részaránya az elmúlt években. 40 százalékkal! Tudják: ennek az is az eredménye, hogy ebben az esztendőben 60 százalékkal nőtt a halálos balesetek száma. Önöknek nem számít, semmi nem számít, ez sem számít! Azt szeretném csak kérdezni:

– Azon átszervezések, ha lehet ennek nevezni, amelyek zajlanak - vagy megszüntetések -, hova vezetnek?

– Milyen segítséget nyújtanak, ha kell ezeknek az embereknek?

– Mikor fogják végre elmondani nekik, hogy mi lesz velük?

+

CZOMBA SÁNDOR, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő  Úr! Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni: ez a szakma, amit ön most említ, fontos a magyar kormány számára, mint ahogy az elmúlt négy esztendőben is fontos volt. Valóban történtek átalakítások: a legnagyobb talán ott érhető tetten, hogy a megyei munkaügyi felügyelők és az országos központi felügyelők száma hogyan alakult. Az önök idejében 600 volt a központi állományi létszám, és 400-an dolgoztak a terepen éles üzemmenetben. Mi ezt az arányt valóban megfordítottuk, a megyei szervezetekre helyeztük a hangsúlyt, hiszen ott kell a munkát alapvetően elvégezni.

– Képviselő  Úr! Az, hogy az országos központi szerv elhelyezése hol valósul meg, gyakorlatilag technikai kérdés. A legfontosabb kérdés az, hogy a munkaügyi felügyelők tudják-e és megfelelő szakképzettséggel, rátermettséggel akarják-e végezni a munkájukat. Szerintem erre a válasz egyértelmű igen. Nekünk, a kormányzatnak az a dolgunk, hogy az ehhez szükséges infrastrukturális feltételeket és szerkezeti átalakításokat úgy hajtsuk végre  a következő időszakban, hogy például  a  feketefoglalkoztatás nyomon követhető, számon tartható legyen, nem úgy, mint  az elmúlt évtizedekben.

Választás után már nem számítanak az ígéretek?

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): – Államtitkár Úr! A szociális munkás annyira rosszul fizetett, hogy anyagi szempontból alig különbözik attól a klienstől, akit elvileg segítenie kéne. Ez folyamatos megalázottságot, kilátástalanságot jelent a szférában dolgozóknak. Ez már csak azért is tarthatatlan, mert a közalkalmazotti illetménytábla befagyasztása, a 13. havi illetmény elvonása, a továbbképzés után járó egyhavi illetmény elvétele, valamint az egykulcsos adó bevezetése miatt az amúgy is alacsony keresetű szociális dolgozók hatalmas reálkereset-vesztést szenvedtek el az elmúlt öt évben, miközben mindennapos feladataik folyamatosan emelkedtek.

– Államtitkár Úr! Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az október 6-ára tervezett megállapodás aláírása, amely a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és a kormány között jött volna létre, elmaradt, helyette született a hitegetés és az ígérgetés. A sztrájkbizottság tevékenysége eddig sikeresnek bizonyult, hiszen az ágazatban érezhető forrongás hatására kezdő lépésként bevezették a szociális ágazati pótlékot, és megkezdődött az ágazat életpályamodelljének kidolgozása. Az új kormány megalakítása ugyan megakasztotta a folyamatot, de végül szeptemberben a miniszter úr kinevezte az új kormányzati tárgyalót Nyitrai Imre szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár személyében. Ki is tűzték az időpontot a megállapodás aláírására, érdekes módon pont az önkormányzati választás előtti hétfőre, ami aztán elmaradt. Népszerűségi elemként amúgy ezt az osztályvezetők, államtitkárok, sőt maga a miniszter úr is bevetették a szakmai konferenciákon, előadásokon.

– Azóta eltelt pár hét: lezajlottak az önkormányzati választások, és a kijelentés okozta öröm ürömmé, az üdvrivalgás felháborodott, csalódott felhördüléssé változott. Megint azt kellett tapasztalniuk a szféra dolgozóinak, hogy csak mézesmadzagot húztak el az orruk előtt: megállapodás lebegtetése nem volt más, mint olcsó kampányfogás. Joggal kérdezem tehát:

– Mielőtt az ágazat végleg összeomlik, megjelölne egy végső dátumot az életpálya bevezetésére?

+

RÉTVÁRI BENCE, Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:  – Képviselő  Úr! Szerintem azt mindenki elismeri, hogy azok az emberek, akik a szociális ágazatban dolgoznak, ezen öt szakszervezet által képviselt területeken tevékenykednek, embert próbáló munkát végeznek, és ehhez képest olyan alacsony bért kapnak, ami méltatlan, és jobb lenne, mindnyájan azt szeretnénk, ha többet kaphatnának. Itt évtizedes bérhátránya van ezeknek az embereknek, nagyon régóta nem emelték az ő fizetésüket, márpedig a munka megterhelése, az embert próbáló mivolta mindenki számára egyértelmű. Éppen ezért kellett ebben a kérdésben lépni: mi is úgy gondoljuk, hogy kellett lépni, és kellett valamit elkezdeni, elindítani abból az életpályából, amit a szociális területen dolgozóknak mi elterveznénk, szánnánk.

– Képviselő  Úr! Éppen ezért vezettük be általánosan a szociális bérpótlékot idén január 1-jétől, ami egy komoly, több tíz milliárdos nagyságrendű plusztétel volt a költségvetésben, és 5-11 százalékos béremelést jelentett azoknak, akik ebben az ágazatban dolgoznak.

Ahogy korábban a tárgyalásokon is a felek leszögezték, ezt egyfajta első lépésnek tartjuk a szociális életpálya bevezetésében. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy ezt nem majd elkezdjük, hanem 2014. január 1-jén elkezdődött. De nem ért véget azzal az egyszeri bérpótlékkal, amit a szereplők kaptak.

– Képviselő  Úr! Folyamatos a tárgyalás. Ahogy ön is utalt rá, Nyitrai Imre helyettes államtitkár úr került kijelölésre a tárgyalások lebonyolítására, aki – mint ön is tudja – korábban a másik oldalon ült, tehát az ágazati szakszervezeteknek az oldalán, ott volt képviselő, jött át a túloldalra most már helyettes államtitkárként tárgyalni. Tehát a jó szándéka és a nyitottsága megvan nyilvánvalóan a kormányzatnak. Az anyagi lehetőségeink fokozatosak. Ahogy az egészségügyben, a pedagógusoknál fokozatosan elindítottuk a béremelések politikáját, úgy fogjuk ezt további ágazatokra is kiterjeszteni, így itt is szeretnénk folytatni. Ön is tudja, hogy a tárgyalások azért akadtak meg, mert egyrészről formai hibák voltak, másrészt egy másik szakszervezet is bejelentkezett, hogy ő is ebben az ágazatban képviselettel rendelkezik, ő is kéri a bevonását a tárgyalásokba. Mi a  tárgyalást folytatni fogjuk, a béremelést viszont idén január 1-jén már elkezdtük. 

Kinek az érdekei szerint alakítja át a kormány a szakképzést?

IKOTITY ISTVÁN (LMP): – Államtitkár Úr!  Egyre jobban körvonalazódik az, hogy milyen szerepet szán a kormány a szakképzésnek az orbáni munkaalapú gazdaságban. A célja nyilvánvalóan az, hogy az egész szakképzési, szakoktatási rendszert az országba csábított multik igényeinek megfelelően alakítsák át, kiszolgálva azokat egyszer használatos, olcsó, betanított munkaerővel.

– Államtitkár Úr!  A munkanélküliek fele hosszú idő óta a szakképzettséggel rendelkezők közül kerül ki. De nem talál magának munkát, mert sem korszerű tudással, sem a megfelelő készségekkel nem rendelkezik. A szakképzésben és a szakiskolákban tanulók évről évre a legrosszabb tanulmányi eredményeket produkálják, és körükben a legmagasabb az iskolaelhagyók aránya. A szakmát tanulók tudásszintje messze elmarad más iskolatípusokban tanulókétól. A szakképzés ideje három évre, a közismereti tárgyak óraszámának az összes tanóra egyharmadára csökkentése még tovább rontott a szakoktatásban részt vevők esélyein.

A tanulmányaik befejezése után ugyan el tudnak helyezkedni gyakorlati képzést adó cégeknél, de nagy bajban vannak, ha munkahelyet kell váltaniuk. Láttuk, akár csak az elmúlt évet nézve, hogy hány multicég állt odébb olcsóbb munkaerőt keresve. Lehet, hogy a kormánynál lobbizó nagyvállalatok legnagyobb problémája az, hogy a több milliárdos állami támogatásuk mellé nem kapnak egy csomagban azonnal bevethető, adott munkafázisra betanított munkaerőt is, de nem biztos, hogy az egész képzési rendszert az ő igényeikre kellene alapozni.

– Tényleg ezt jelenti a kormánynak a munkaalapú gazdaság?

– Egyszer használatos, lecserélhető munkaerővel ellátni a kormánynak kedves cégeket?

– A munkaerő-piaci igényeket jobban kiszolgáló képzés megteremtése mellett, mondják meg, hogy akarják megoldani a szakképzés legfőbb problémáját?

– Hogyan akarják megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a kkv-k is fogadhassanak fiatal szakmunkástanulókat?

+

CZOMBA SÁNDOR, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő  Úr! Bizonyára ön is észrevette, hogy a munkaerőpiac, a magyar munkaerőpiac lényeges átalakuláson ment át az elmúlt időszakban. Ma már és főleg a következő években nem az lesz a fő kérdés, hogy munkaerő rendelkezésre áll-e, hanem megfelelő számban és minőségben rendelkezésre áll-e.? Tehát a kérdés az: a gazdasági növekedés egyik legnagyobb lehetősége és gátja lehet az, hogy erre a kérdésre adekvát választ tudunk-e adni.

– Képviselő  Úr! Szakképzettséggel sokkal jobbak az esélyek az elhelyezkedésre, mint anélkül. Nézze meg a statisztikát: most nagyjából 400 ezer álláskereső van a regiszterben, ebből több mint 200 ezer embernek semmilyen szakképesítése nincs, ráadásul hosszú évek óta nincs. Tehát ha az a kérdés, hogy szükség van-e a szakképzett, jól felkészült szakemberekre vagy sem, erre a válasz egyértelműen igen. És a szakképzés egyik legfontosabb dolga, hogy a munkanélküliség újratermelődését akadályozza meg. Ezért kell a hiányszakmákat oktatni, ezért van szükség a duális képzésre. Azt, amit a németek, osztrákok hosszú évtizedek óta csinálnak, nekünk nyilván magyar viszonyokra ültetve meg kell valósítanunk.

– Képviselő  Úr!  Tettünk is ezzel kapcsolatban lépéseket: ösztönözzük a tanulószerződéseket, emeltük a gyakorlatigényes szakmák normatíváját, egyszerűsítettük a visszaigényléseket. Az LMP-től gyakran halljuk: nagy tévedés, hogy a nemzetközi nagyvállalatok képzetlen, olcsó munkaerőt keresnek Magyarországon. Lehet, hogy ez egy évtizeddel ezelőtt így volt, de hogy manapság nem, abban egészen biztos lehet. Modern, a termelésbe bevonható, jól képzett és megbízható munkavállalókat keresnek a multinacionális cégek is. Tehát ha az a kérdés, hogy mit tesz a kormány, vagy mit akar a kormány, a szakképzést a gazdaság, a fiatalok, í válaszom félreérthetetlenül: a magyar családok érdekei szerint kívánjuk alakítani! 

Mikorra készülhet el a 74-es út felújítása?

MANNINGER JENŐ (Fidesz): – Államtitkár Úr! A 74-es út, amely Nagykanizsától Zalaegerszegen át a 8-as útig tart, nagy teher- és személyforgalmat bonyolít, az egyik legnagyobb, legfontosabb nyugat-magyarországi összeköttetés a 7-es és a 8-as főút között, észak-déli irányban bekapcsolja a megyeszékhelyet, Zalaegerszeget a Dunántúl vérkeringésébe. Az útvonal jelentőségét mutatja, hogy a nemzetközi TEN-T hálózat elemei közé is került. A Dunántúl déli-délnyugati térsége messze esik a nagyobb, gyorsan fejlődő ipari központoktól, így nagyon fontos, hogy az infrastruktúra javuljon, fejlődjön, elérhetők legyenek ezek a nagyvárosok is, mint Nagykanizsa és Zalaegerszeg. Különösen fontos a két város közötti kapcsolat.

– Államtitkár Úr! A 74-es út burkolata számos helyen felújításra szorul, igen jelentősen megrongálódott, főleg a nagy tehergépjármű-forgalomnak köszönhetően. Olyan felújítási technológia szükséges tehát, amely nemcsak ideiglenesen, hanem hosszabb időre elviseli a teherforgalom által okozott igénybevételt, és segíti a városok elérhetőségét. Kérdezem tehát: 

– Milyen lehetőséget lát a felújítási munkák elvégzésére?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Képviselő  Úr! A 74-es számú főút Nagykanizsa és Zalaegerszeg közötti szakaszának burkolata valóban számos helyen kifogásolható. Az országos közúthálózat számos pontján küzdenek hasonló gondokkal. Ennek felszámolása érdekében a kormány komoly erőfeszítéseket tett és tesz. 2013-ban az országos közúthálózat rendbehozatala érdekében megteremtettük a finanszírozási feltételeit egy mellékutakra és főutakra egyaránt kiterjedő, nagy felületű útfelújítási programnak. Ennek keretében eddig mintegy 550 kilométer hosszan újítottuk fel a mellék- és főútvonalakat.

Mint ön is említette: a 74-es számú főút nyomvonala az európai közúthálózat, a TEN-T része, ezért a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban reális esély mutatkozik ennek felújítására. Az ügy fontosságára tekintettel mindent megteszünk annak érdekében, hogy a felújítás 2015 végéig megtörténhessen. A felújítás műszaki tartalmának meghatározása a forgalomnagyság függvényében történik: így nemcsak rövid, hanem hosszabb távon is megfelelő közlekedési feltételeket biztosít a közlekedők számára. A leromlott burkolatminőségű, nyomvájatos útszakaszok rendbetételétől a balesetek és torlódások csökkenését, az egyéni és közösségi közlekedés, így az áruszállítás színvonalának növekedését is várjuk.

Lesz-e még valaha Barcs a Dráva fővárosa, avagy mit tesz a kormány Dél-Somogy rohamos pusztulásának megállítása érdekében?

ANDER BALÁZS (Jobbik): – Államtitkár Úr! Objektív vélemények szerint, hogy ha az Isten hátranézne, akkor az Ormánságot látná! Hazánk egyik legelmaradottabb kistérségét, ami gazdasági és társadalmi értelemben mind rohamosabban nyeli el Dél-Somogy szebb jövőre érdemes vidékeit is. A térség központja, Barcs számára nem sok kitörési lehetőség maradt. A városka lakossága a rendszerváltás óta mintegy 1500 fővel, tehát 12 százalékkal csökkent, és ebbe még nem is számítottuk bele a szociális krízis elől Nyugatra tántorgók óriási hadát. A megmaradás érdekében vissza kell hogy szerezze az egy évszázaddal ezelőtt betöltött kulcsfontosságú szerepkörét a horvát-magyar gazdasági kapcsolatok területén. De ez önerőből vagy éppen az állandóan emlegetett területfejlesztő megyei pénzekből nem fog működni.

– Államtitkár Úr! Önök tavaly a kémesi kormányülésen üdvözlendő módon ígéretet tettek az M6-os sztráda Barcsig történő elvezetésére. Ez jó alapot jelentene a munkahelyteremtő beruházásokat vonzó csomóponti, intermodális logisztikai szerep megerősítéséhez. Ehhez azonban olyan további alapvető dolgok kellenek, mint a Nagykanizsa-Barcs-Pécs vasútvonal rendbetétele, a drávai hajózáshoz elengedhetetlen kikötőfejlesztés, és még hosszasan lehetne sorolni.  A somogyi közgyűlés vezetői nem is olyan rég még a horvátországi Verőce megye küldöttségét elvi támogatásukról biztosították a 10 kilométeres Barcs-Verőce vasútvonal és a forgalom megindításához szükséges, de a második világháborúban lerombolt vasúti híd újjáépítését szorgalmazó együttműködési javaslatot. A nemzeti közlekedési stratégia viszont mindezt lesöpörte az asztalról, pedig a tervezet jól alátámasztott, hiszen a szükségességéről szóló érvelésben többek között arra is rámutat, hogy Közép-Európából az Adriáig pont erre vezetne a legrövidebb útvonal. Joggal kérdezem tehát:

– Miért hiányzik mégis a nemzeti szintű hozzáállás?

– Miért hagyják, hogy Dél-Somogy menthetetlenül leszakadjon?

– Hol vannak a konkrét, számon kérhető, komplex tervezetek?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Képviselő Úr! A kormány az infrastrukturális fejlesztéseken keresztül is támogatja hátrányos helyzetű térségek felzárkózását.  A közúti infrastruktúra területén - Dél-Somogy elérhetőségének javítása érdekében - a közlekedésfejlesztési stratégia keretében folyamatban van az M60-as Pécs-Barcs-országhatár közúti szakaszának előkészítése, amely várhatóan 2018-ig befejeződik. Ezt követően kezdődhet meg a mintegy 70 kilométer hosszú gyorsforgalmi út kiépítése, mintegy 120-150 milliárd forint értékben. Jelenleg folyamatban van a 68-as számú főút Nagyatád és Marcali városokat elkerülő szakaszainak kiépítése; tervek között szerepel a főút M7-es autópálya és Barcs közötti mintegy 84 kilométeres szakaszának rekonstrukciója is. Tehát két irányból fejlesztjük az utat.

– Képviselő Úr!  Dél-Somogy térségében a mellékúthálózat felújítása keretében több helyen valósulnak meg fejlesztések. A regionális operatív programból elkészült a Kaposfő-Lábod összekötő út 15 kilométer hosszan és a szilvásszentmártoni bekötőút 6 kilométer hosszan. A közlekedési operatív program keretében Babócsa külterületén 3 kilométer, Harkány-Darány összekötő út megyei szakaszán 6 kilométer, míg a Tótújfalu bekötőút szakaszán 1 kilométer hosszú szakaszon történt felújítás. A vasútvonalak fejlesztésére alapvetően uniós forrásból, a nemzetközi vasúti korridorokon van lehetőség. A stratégia alapján több ütemben megvalósítjuk a Somogy megyét átszelő Budapest-Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vonal felújítását, emellett Pécs és Szombathely között távlati célunk az InterRégió vonatok kétórás ütemben történő közlekedtetése is, amely jelentősen javítja majd Pécs és Barcs, valamint a Barcs-Nagykanizsa-Szombathely közötti eljutást.