Elcsendesült a Tisztelt Ház midőn bejelentették, hogy Szabó Pál közlekedési miniszter, Kamarás Miklós, a MÁV Zrt. igazgatóságának elnöke, valamint Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója felajánlotta távozását, azt követően, hogy a Monorierdőnél történt vasúti szerencsétlenségben négyen életüket vesztették, 27-en pedig megsebesültek. Még nagyobb lett a csend, főleg a szocialisták padsoraiban, midőn a miniszternek és az igazgatóság elnökének elfogadta a miniszterelnök a lemondását, a MÁV Zrt. vezérigazgatójáét viszont elutasította. Molnár Béla a kereszténydemokraták szakpolitikusa is töprengett e talányon, s miután az óta sem „találta” a választ, szóvá tette a héten parlamentben – hátha…

  

– Minden olyan baleset, ami emberéletet követel, borzalmas, egész nemzetünk gyásza, és a megfelelő tanulságok levonása elkerülhetetlen, különösen, ha ez olyan nemzeti közlekedési cégnél történik, mint a MÁV. Egy ilyen balesetnél az európai normák szerint a szakmai felelősök felajánlják lemondásukat, hiszen ha közvetlen felelősség nem is terheli őket, de a vezetői felelősség megkerülhetetlen. Így történt ez most is, illetve mondhatjuk azt, hogy ismét így történt, mert a norma polgári kormányok esetében szokott ez csak érvényesülni, a szocialista kormányoknál számtalan esetben elmaradt a vezetői felelősség vállalása. 

  

– Ami a közlekedési szakmában és azon kívül is felháborodást keltett, az a miniszterelnök úr minden eleganciát nélkülöző, politikai érdekek mentén történt döntése volt. Elfogadta a nemrég kinevezett minisztere és a MÁV elnökének lemondását, akiknek közvetlen felelősségük nem volt a balesetben, ugyanakkor megtartotta hivatalában a MÁV vezérigazgatóját, aki viszont mint operatív vezető személyes felelősséggel bír ebben az ügyben. 

  

– Neki ugyanis személyes felelőssége van a MÁV dolgozóinak morális tartásáért, munkájáért, a MÁV biztonságos üzemeléséért! Azért is, hogy egyre jobban terjed a vonat éberségi berendezéseinek kikapcsolása menet közben, amivel a mozdonyvezetők folyamatos balesetveszélyt idéznek elő. Vajon tudja-e a miniszterelnök úr, hogy ki volt-e kapcsolva ezen a mozdonyon vagy nem? Terjedhet ez a szokás, ugyanis nem történik meg ezeknek a rendszereknek a korszerűsítése, nincs megfelelő folyamatos ellenőrzés, egyáltalán, a MÁV belső morálja nem éri el a minimálisan elvárhatót. Személyi felelőssége van a vezérigazgatónak abban is, hogy az 1-es és a 100-as vonalon a csigalassúsággal elkészült új pályabiztosító berendezések egyre-másra elromlanak, holott messze a várható bekerülési ár fölött fizetett értük a MÁV. Ezért mindennaposak a késések, mindennapos a nem működő jelzők alatti közlekedés, aminek eredménye ez a baleset.

 

– Mindezek ellenére a vezérigazgató maradt a helyén, miközben az elnök és a miniszter mehetett. Talán azért, tisztelt miniszterelnök úr, mert a MÁV elnökét nem az MSZP, hanem az SZDSZ jelölte, anno? Mi nem védjük az SZDSZ egyetlen jelöltjét sem, még ellenzéki pártnak sem tekintjük az SZDSZ-t, de akkor is visszatetsző ez a politikai játszma ebben a helyzetben. Miközben a blogját nézegeti, tisztelt miniszterelnök úr, „azért” ezen is el kéne gondolkodnia!

 

– Ahogy visszatetsző az ön reakciója akkor is, amikor a televízióban és az interneten nyilatkozik, amit mindannyian elképedve figyeltünk. A gyász egész társadalmunkban komoly dolog, amit kellő méltósággal és visszafogottsággal kell megélni. Egy közszereplőnek különösen figyelembe kellene ezt vennie. Az ön túljátszott szereplése nem méltó az ország miniszterelnökéhez, nem méltó a Magyar Köztársasághoz. Miniszterelnök úr, ön semmilyen tekintetben nem tudta miniszterelnökhöz méltóan kezelni ezt a tragikus eseményt! 

  

+

 

Kényelmetlennek ígérkezett – van mostanában más gondja is elég – ezért néhai megbízható pártpénztárnokára, Puch László közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkárára bízta a választ a miniszterelnök (Gyurcsány Ferenc). 

  

– A miniszter úr ott járt a helyszínen, és látta azt a tragédiát, ami ott történt, s azt csak ő tudja, hogy ez őt mennyire viselte meg. Jelentette a miniszterelnök úrnak is. S hogy ez mennyire viselte meg őket, azt bízzuk azokra az emberekre, akik ott voltak és látták. Ennek eredményeként mondott le a miniszter úr, aki azt mondta: ezek az emberek nem egy lőporos hordóra vettek jegyet, hanem egy vasúti kocsiba, amelyben végig kellett volna tudni vinni őket a vasútnak. Ő ezért érezte felelősnek magát, és nem azért, mert elmaradt műszaki fejlesztések vannak! 

 

– A vizsgálat még folyik. Valószínűsíthetően történt emberi mulasztás is, de ha volt is emberi mulasztás, akkor is vannak felelősök. Szeretném sorolni önnek, hogy kik lehetnek a felelősök. Van a mozdonyvezetőnek közvetlen főnöke, és vannak közben sorozatosan emberek. 

 

– Miért nem fogadta el a miniszterelnök úr a MÁV vezérigazgatójának a lemondását? Azért, mert ha hagyja elmenekülni, akkor nincs valódi felelős, és nem lehet végigmenni az úton. A vezérigazgató úr lemondását a miniszterelnök úr a vizsgálat eredményétől tette függővé. S ha a vizsgálat megállapítja, hogy bármely belső szabályozásban bármi hiba történt, akkor természetesen felelősségre kell vonni. Egy volt vezetővel szemben ugyanis nagyon nehéz utólag a felelősséget megállapítani… 

 

– A tapasztalatokat megosztjuk a Házzal, el fogjuk mondani, hogy milyen intézkedések szükségesek ahhoz, hogy még egy ilyen tragédia ne következzen be. Kérem képviselő urat, tartsa be azt a játékszabályt, hogy tragédiából nem csinálunk politikai előnyt. Sajnálom, hogy önök ezt nem így gondolták.  (Taps az MSZP soraiban.) 

 

+

 

Emlékeztette volna újra, Molnár Béla a szorgos, hűséges és tisztes államtitkárt, azokra a tévéfelvételekre, hogy ki „csinált” ebből a tragédiából, szaggatott szavakkal, színészeket megszégyenítő politikai műsort, de nem tette. – Nem tehette: a Házszabály szerint ő már nem szólhatott…